2019. november 29., péntek

„Gondolatok a könyvtáraban” rendhagyó irodalomóra

2019. november 28-án Csonta Noémi magyar nyelv és irodalom szakos tanárnővel a XI.B osztállyal Gondolatok a könyvtárban címmel rendhagyó irodalomórát tartottunk.

A tanárnő, mint már ezelőtt egy esztendővel is, a könyvtárat választotta helyszínéül eme óra megtartásának. A választott témához megteremtett légkör sokkal hamarabb ráhangolta a diákokat a költemény csodálatos világára.


Rövid bevezetőként beszéltem a hajdani könyvtárak hangulatáról, arról az atmoszféráról, ami akkoriban ott uralkodott. Párhuzamot vontam a régi és az új könyvtárak között, hogy jobban érzékeltessem azokat a különbségeket, amelyek az idők során, s főleg az utóbbi húsz (20) esztendőben megváltoztatták a könyvtár funkcionális szerepét. Aztán stílszerűen Vörösmarty Mihály köteteket osztottam szét a diákok között a könyvtárban is fellelhető régi kiadásoktól a legújabbakig, hogy tapintható legyen a különbség...

Ezt követően Csonta Noémi tanárnő Vörösmarty Mihály, a magyar romantika nagy alakjának munkájával ismertette meg rövid összefoglalójában a diákokat, majd a Gondolatok a könyvtárban című költemény került terítékre. A vers keletkezését, műfaját, világképét stb. vizsgálták meg a diákokkal. A diákok érdeklődést mutattak a téma iránt. A kérdések megválaszolásában is kivették a részüket. Tetszett a témához adott helyváltoztatás, ösztönszerűen beindította bennük a kíváncsiságot. Abból is lehetett követni lelkes reakciójukat, hogy mikor kicsengettek mindenki helyén maradt, mert az utolsó szóig érdekelte őket a téma.

Úgy látszik, hogy a rendhagyó irodalomórák sikeressége abban is áll, ha besegítünk a kiválasztott helyszínnel, amely szikraként hat a téma kibontakoztatásában.

Fotó: Borbé Levente
Borbé Levente,
Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda




2019. november 25., hétfő

„Olvasói utazás” a Márton Áron Főgimnáziumban, 2019


Az idén egy társadalomtudomány osztályt céloztam meg. Maga a foglalkozás az októberi és novemberi hónapokban zajlott, heti egy alkalommal, Varga László igazgató jóváhagyásával. Markó Ilona, magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő a X.B-t ajánlotta. A lényeg a közösség összekovácsolódása és egyesekben a szórakozottság és a szétszórtság csökkentése, azaz a figyelem erősítése volt.

Az első közös találkozón ismertettem a foglalkozás lényegét, és a tanárnővel kialakítottuk a két csoportot. Itt figyelembe kellett vegyük a sportoló gyerekeket, hogy milyen időszakban tudnának inkább jelen lenni.

A rákövetkező héten már megkezdődött a csoportos foglalkozás. Mindkét csoportnál ugyanazokat a műveket olvastam fel, egy kicsit előadva őket, és természetesen az eredmény eltérő volt. Azt hiszem, ott helyben újra érzehették mindazt, ami „nem menő”, vagyis az érzelmeikről beszélgetni. Az első csoportot inkább a közösségformáló erőnek a kulcsa érintette meg, míg a másodikat a személyes boldogulással járó barátságok és lelki kapcsolatok kiépítése. Igazából mindkét csoport hasonlót akart, de másként. Sőt, a közös problémájuk végett, attól eltekintve, hogy ők nem hallották egymást, azonos nézeteket vallottak a helytállásról, a barátságról, a boldogulásról, amelyhez elengedhetetlen az odafigyelés, a kitartás, és egy kis kedves lelkitöltet. Azt vettem észre, hogy kevésbé mernek megnyilvánulni, viszont a foglalkozások előrehaladtával levetkőzték gátlásaikat, és már néhány őket érintő személyesebb problémáról is mertek nyíltabban beszélni. Ezek közül a kiközösítéstől való félelemről, az unalomról, meg a szeretetről beszéltek nyomatékosabban. Azt láttam, hogy egyesek megszelídültek, mások meg megfontoltabbak lettek, vagyis nem szégyellették (annyira) tetteiket, s annak következményét, kezdték vállalni saját magukat. A kitöltött tesztek is ezt bizonyították. Talán jó lett volna még egy-két óra, de most ennyi fért bele ebbe az időkeretbe, amit ki tudtunk hozni a kedves tanárnővel, Markó Ilonával.



Az utolsó találkozáskor, a tanárnő jelenlétében, kitörő örömmel fogadtak, mint egy régi jó barátot. Ez nagyon melengette a szívemet. Volt móka, kacagás és meghatódás. Először egy vicces történetet olvastam fel a Jani Keserű facebook oldaláról „A tanyasi katona levele a bevonulás után” (katonaságba). A humoros történet rávilágít arra, hogy mennyire másként értékeljük ugyanazt a dolgot, hogy mennyire másként forog az agyunk. Ami egyeseknek rossz, az a másiknak éppen jó, és fordítva. Erre jött rá a foglalkozásokon készített néhány emlékkép, majd az összesítő, amelyeknek gondolatai a tesztjeikben voltak megírva. Látszólag nagyon bírták a kiemelt elmélkedéseket, meg a művek, s azok szereplőinek sorbaállítását. Hogy az ünnepi hangulat se maradjon el, ezúttal csak Weöres Sándortól hallhattak és láthattak megzenésített verseket Koncz Zsuzsa előadásában. A versek a következők voltak: Majomország, Akik megtalálnak és a Ki minek gondol. Természetesen az utolsó aratta most is a legnagyobb sikert. A Weöres választás azért is volt telitalálat, mert a IX. és X. osztályosok helyi szavalóversenyére a diákok az ő verseiből kellett válasszanak. Búcsúzóul néhány mondat erejéig kifejeztem a hálámat azért, hogy együttműködtek velem.


Végkonkluzió az, hogy az „Olvasói utazást” nem tudom abbahagyni. Sokat tapasztaltam, és ugyanannyi élményt adtak nekem.
A foglalkozásokon felhasznált alkotások népszerűségi sorrenbe szedve:

1. Max Lucado: Értékes vagy
2. Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm, valamint Borbé Levente: Ártatlan B. Berci életre szóló kalandja (ugyanannyi pontszámmal, mint az előző)
3. Képes történet az emberiség megmentésének titkáról (www.lunarbaboon.com)
4. Ottlik Géza: Az utolsó mese
5. Mihók Tamás: chkr
Az érdekes az, hogy az „Értékes vagy” messzemenően a legnagyobb sikert aratott, a többi mű között jóval kisebb volt a „népszerűségi” pontozás. 
Borbé Levente,
könyvtárpedagógus



2019. november 20., szerda

A „Vers vagy Te is!” Áprily Lajos szavalóverseny Parajdon


Az Áprily Lajos Általános Iskola névadójának 132. születésnapja alkalmából IV. alkalommal szervezte meg a „Vers vagy Te is!” szavalóversenyt.
Parajd község (Parajd, Alsósófalva, Felsősófalva) valamint Korond iskoláinak tanulóit várták a versenyre a szervezők. A résztvevők két korcsoportban mérettettek meg, akiknek egy kötelező és egy szabadon választott Áprily-verset kellett elszavalni. 57 diák jelentkezett a felhívásra.

Kötelező versek:
IV-VI. osztály: Ott vándoroltál
VII-VIII.osztály: Őszi rigódal

Nyertesek:
IV-VI.korcsoport
1.Szőke Áron Krisztián      Korondi Elméleti Líceum - Korond
2.Hegedűs Izabella           Korondi Elméleti Líceum - Korond
3.Biró Boglárka               Sükösd Ferenc Általános Iskola – Alsósófalva
Dicséret
Kovács Beáta és Ilyés Eszter mindketten az Áprily Lajos Általános Iskola tanulói.
VII-VII. korcsoport
1. Csíki Dorka       Áprily Lajos Általános Iskola - Parajd
2.Tamás Melánia   Korondi Elméleti Líceum - Korond
3. Buléz Brigitta    Áprily Lajos Általános Iskola - Parajd
Dicséret
Nagy Hanna-Rebeka és Csehi Szilamér mindketten az Áprily Lajos Általános Iskola tanulói.

A vándorkupa egy évig a Korondi Elméleti Líceum tanulóinál lesz.


A szavalóversenyt érmekkel, értékes díjakkal támogatta, illetve az Áprily Vándorkupa elkészítését a Horthy Miklós Társaság vállalta fel. Köszönet érte.

E társulat titkára a parajdi származású Vassné Fülöp Ildikó, akit elkísért egyik lánya is, valamint az egyesület elnöke Zetényi Csukás Ferenc, és Publik Antal előadóművész. A művész úr nemcsak a zsűrizésben vállalt nagy szerepet, hanem csodálatos szavalatával emelte e rendezvény színvonalát.

Az eseményt Fülöp Ildikó népdalénekes előadása tette hangulatosabbá.

A rendezvényről a Sóvidék regionális televízió is beszámolt hírműsorában.


Kelemen Rebeka,
könyvtáros

2019. november 18., hétfő

25. marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásár

Több mint 40 stand több ezer kötete és több mint 100 program várta a látogatókat november 14-e és 17-e között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb köteteit lehetett megvásárolni, illetve ahová színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal csábították a marosvásárhelyieket a szervezők.
 

Az idén 60 éves Kovács András Ferenc költő előtt tisztelegve csütörtök este fél nyolctól a Sebő Együttes állt színpadra a Kossuth-díjas szerzővel és Árdéli szép tánc címet viselő kötetének megzenésített verseivel. 
 
Vasárnap délelőtt 11 órától pedig Jack Cole dalai keltek életre a színház nagytermében Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor előadásában. 
 
A pénteki Ady-estet Ady Endre halálának 100. évfordulója ihlette. Este nyolc órától a kisteremben Bogdán Zsolt tolmácsolásában keltek életre a lázadó költő versei. 
 
Ugyanakkor a vásár vendége volt a 70 éves Balla Zsófia is, aki két legújabb kötetét is bemutatta a vásárhelyi könyvbarátoknak. 
 
Az irodalmi programok sorra ezzel nem ér véget, pénteken 18 órától Prózaajándék Vásárhelynek címmel Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor irodalmi estjére került sor Gáspárik Attila és Szegő János moderálásában. Közreműködtek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei. 
 
Szombat délelőtt 11 órától a kisteremben Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János várta egy kis irodalmi matinéra a látogatókat. A beszélgetés címe A mai magyar próza tere, avagy szükség van-e mostanság a Bajza–Toldi–Vörösmarty-támaszra a Petőfi-gyártáshoz? Este 19 órától Marie Jones Kövek a zsebben című darabja volt látható a nagyteremben, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter alakításában. 
 
Idén sem feledkeztek meg a szervezők a gyerekekről sem, csütörtöktől vasárnapig egész napos könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódó programokkal készültek. A gyerekeket a Sebő Együttes Maros hídja leszakad című koncertjére is várták 11 órától a Nyárádszeredai Művelődési Ház nagytermébe, szombaton pedig ugyancsak 11-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermébe. A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a vásár ne csak egy könyves szemle legyen, hanem egy szellemi központ is, ahol író és olvasója egymásra találhat. 

A szemle vendégei többek között: Balla Zsófia, Balázs Imre József, Borsodi L. László, Darvasi László, Elek Tibor, Fekete Vince, Gáspárik Attila, Grecsó Krisztián, Győrfi Kata, Karácsonyi Zsolt, Keresztesi József, Király Kinga Júlia, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Mészáros Sándor, Németh Gábor, Rét Viktória, Sárközy Bence, Szávai Géza, Szűcs László, Tamás Dénes, Tibori Szabó Zoltán, Vida Gábor voltak. Velük az Irodalmi Kávéházban, illetve író-olvasó találkozók, dedikációk alkalmával is találkozhattak az érdeklődők.




Több mint 40 stand több ezer kötete és több mint 100 program várja a látogatókat november 14-e és 17-e között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb köteteit lehet megvásárolni, illetve ahová színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal csábítják a marosvásárhelyieket a szervezők. - a Maszol.ro portálról
Több mint 40 stand több ezer kötete és több mint 100 program várja a látogatókat november 14-e és 17-e között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb köteteit lehet megvásárolni, illetve ahová színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal csábítják a marosvásárhelyieket a szervezők. - a Maszol.ro portálról
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasar-konyvek-negyvenot-standon)
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasar-konyvek-negyvenot-standon)
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasar-konyvek-negyvenot-standon)
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasar-konyvek-negyvenot-standon)
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasar-konyvek-negyvenot-standon)

2019. november 15., péntek

„Kájoni János öröksége” vetélkedő



2019. november 15-én került sor a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár rendezésében a Kájoni János öröksége című vetélkedő döntőjére, amely a Kájoni János születésének 390-ik évfordulójaként meghirdetett emlékév keretén belül volt megszervezve a középiskolás diákok számára


A vetélkedőt két fordulósra tervezték. Az első fordulóban 19 (tizenkilenc) három diákból álló középiskolás csapat próbálkozott. Egy online kvízt kellet kitölteniük. Az elért pontszámok szerinti első 6 (hat) legjobb csapat jutott tovább. Ebből három a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból, egy a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolából, egy a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközponttól, és még egy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumból. 

A döntő előtti héten az említett hat csapat ellátogatott a Kájoni János Megyei Könyvtárba, ahol ifjú Szabó András, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola zenetanára Kájoni zenei örökségét foglalta össze kivetített képekben, a ferences gyűjteményből származó muzsikával színesítve.

 
 
A nagy megmérettetés Kájoni életművének szóban való összegzésével kezdődött, csapatokra leosztva. Minden egyes csapat külön nevet adott magának. A csapatok első próbatétele egy közösen alkotott Power Pointos, vagy egy Prezi bemutatás volt Kájoni János életéről vagy munkásságáról. A bemutatókon látszott az alapos felkészülés. Igyekeztek a témát minél lényegretörőbben bemutatni. Volt is kinek, hiszen a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolából népes csapat érkezett, akiknek érdeklődése mellett nem hanyagolható el saját sulijuk melletti szurkolása sem.


A közönség megismerhette vagy felidézhette Kájoni János munkásságának sokrétűségét. Láthatta a Kájoni Herbáriumot, a Kájoni nyomdát, Kájoni gyergyószárhegyi munkálkodását, az orgonaépítő Kájonit, a Kájoni kéziratokat, valamint a sokoldalú ferences tudós életének kimagasló tevékenységeit.



A vetélkedő rövid szünet után az online kvízversennyel folytatódott. A versenyben a csapatok a kivetített kérdések utáni lehetséges négy válaszból kellett kiválasszák a helyes megoldást. A kvízjátékban minden csapat jelesen teljesített, azonban itt a gyorsaság is számított. Amelyik csapat a leggyorsabb volt ebben a fordulóban, az lett az első.

A díjazás előtt ifjú Ványolós András és Ványolós Orsolya, a régi zene kedvelői Kájoni korabeli muzsikát énekeltek.


A díjazáskor Kelemen Katalin, a Kájoni János Megyei Könytár könyvtárosa, és a műsor levezetője elmondta, hogy a diákok nagyon jól teljesítettek. Azonban a zsűri, figyelve a részletekre, a következő sorrendet állította fel:
I. hely: Hésziodosz csapat, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból. Felkészítő tanáruk: Csonta Noémi.
II. hely, és a legjobb bemutató triója: Kájoni Ferencesei csapat, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközponttól. Felkészítő tanáruk: Szabó Katalin.
III. hely: Trubadúrok csapat, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból. Felkészítő tanáruk: Csonta Noémi.
IV. hely, a zsűri különdíja és a legjobb kvíz eredményt elérő csoport: K-jonik csapata, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceumból. Felkészítő tanáruk: Kastal Otília.
V. hely: Késő Kásák csapat, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból. Felkészítő tanáruk: Csonta Noémi.
VI. hely: Kódex Trió csapat, a Joannes Kájoni Szakközépiskolából. Felkészítő tanáruk: Bodó Beáta-Éva.

Az összes csapat és felkészítő tanáraik oklevélben részesültek. Emellett értékes ajándékcsomagot vehettek át, amelyből a Kájoni János munkásságához kapcsolódó könyvjelzősorozat sem maradt ki. A díjakat a Hargita Megye Tanácsa, az R.M.D.SZ, és a Communitas Alapítvány támogatása biztosította.

A Márton Áron Főgimnázium csapatait az intézmény könyvtárosa, Borbé Levente helyi szervező és a felkészülés egyik kisegítője, míg a többi csoportot a felkészítő tanárok kísérték el.

A zsűri tagjai a következők voltak: Fazakas Gabriella, a Hargita Megyei Kulturális Központtól, Gyulai Arthur, a Kájoni János Megyei Könyvtár Igazgatója, valamint ifjú Szabó András zenetanár, a Nagy István Művészeti Líceumtól.

Az Kájoni életművéről szóló anyag tekintélyes részét a Kájoni János Megyei könyvtár biztosította a diákok számára.

Megjegyzendő, hogy a vetélkedő telitalálat volt, ami a kulturális örökségünknek a jövő nemzedéknek való továbbadását illeti. Ilyenformán az összes feliratkozott csapat nyertes, hiszen megismerte Kájoni János polihisztorunk példamutató életét és kivételes munkásságát. Ezért köszönet illeti az ötletgazdát és természetesen a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársait egyaránt a szervezésért és a program zökkenőmentes, gördülékeny lefolyásáért.
Fényképezte: Borbé Levente

* * *
Borbé Levente
könyvtáros


2019. november 12., kedd

Mesés könyvjelzők



Iskolai Könyvtárosi Világhónapban több foglalkozást szerveztek a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.


Kis Részlet az egyik tevékenységből:
"Októberben az I.B. osztályosok vettek részt könyvtári foglalkozáson, helyszűke miatt két külön csoportban. Mindkét csoport kikölcsönzött könyvekkel és egy meseszereplőket ábrázoló könyvjelzővel tért vissza az osztályba."


Dánél Hajnalka,
könyvtáros


Kelemen Katalin könyvtárosi munkássága

  A 2000-es esztendők Hargita Megyei Könyvtárának lelkes csapatát gimnáziumi iskolai könyvtároskodásom kezdetén megismertem. Az idő telik, s...