Október nyolcadikán, éppen szerdán, valakit várván, a csíkszeredai Gutenberg könyvesbolt „porondján” ünnepelt a sok gyerek, de nem árván, hanem szüleikkel járván.
Amíg meg nem látták őt, a poézislelket, ha jól tudom éppen Kovács András Ferencet, ő meg a gyerekeket, szórakoztatta a látványvarázslatos könyvesvár egyaránt fiatalt és öreget, a vendéget váró kedves kis tömeget.
Elhelyezkedvén a költő, beindult minden beszélő, s megszületett a versbölcső. Kérdezvén a kicsinyektől kedvenceket, mondtak is ők verseket, befejezettet vagy befejezetlent, az nem számított, hiszen nem adtak elő lényegtelent. Az élmény tovább csavarodott, szó szó után lopakodott, szinte mindenki megszólalt, csilingelve hangocskáján, mint a kisharang téli karácsonyfán. Válaszoltak kicsik-nagyok estidő körül, a költő bácsinak kíváncsian és tömörül. Beszélt Peti, Marci, Ferkó, Zsófi, Ági, Erzsó és társai, röpködtek is a szavak, s azoknak csodás gyöngyfoszlányai. Jött a rím s a csodabűvészet, mert megszólalt költészet, s benne a természet.
Aztán mesélt még a barátvendég, versekről s más egyebekről, és búcsú jogán könyveket aláirkált, átadva ezzel a költészet napsugarát, s annak játéktáncba forduló fényáramát.
Borbé Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése