Egy
csöndesebb, de borongós délutánon vettem kezembe Botházi Mária
kötetét. Először csak derültem az írásokon, de hamarosan,
visszafordíthatatlanul, dőlt belőlem a nevetés. Volt olyan
sztori, amit többször is elolvastam, vagy felolvastam másoknak.
Felolvasatban, barátaim körében, ugyanolyan nagy népszerűségnek
örvendett minden egyes kiválasztott történet, mint nálam.
No, a kis történetek
nemcsak puszta humorról szólnak. Mondhatnám úgy is, inkább a
megélt hétköznapjaink keserédes groteszk pillanatairól. Arról,
hogy miként próbálunk tökéletességet színlelni a sok
tökéletlenségbe. Még akkor is, amikor az már túlmegy minden
határon... Vállaljuk azt az „álboldogságot”, ahogy szoktuk
mondani, na ez is ki van pipálva tettet, még akkor is, ha
tudatában vagyunk a lehetetlen mindenhol, és mindenben helyt
állni dolognak.
Az író könnyed
természetességgel rávezet arra a hibáinkra, amelyek örökös
szerepet osztanak le az életünk során, s mi valamiért, akkor is
ragaszkodunk, ha nem éppen a javunkat szolgálja, talán azért,
mert valamiféle érdekünk fűződik hozzájuk. Sőt, mi több,
ebből kifolyólag számos konfliktust gerjesztünk önmagunknak, s
időnként kisebb és tágabb környezetünknek.
Az erdélyi hétköznapok,
élethelyzetek, a társadalom minden egyes zegét-zugát átrágva
elevenednek meg előttünk. Sőt, sokat közülük, már mi magunk is
eljátszódtunk, megéltünk.
A férfiak minden lényükkel
követik azt a sémát, amit általában megkövetelnek tőlük.
A nők helyzete bizonyos
szituációkban külön ki van emelve. Vajon meddig kell
megfeleljenek a régi, egy kicsit felmodernosított elvárásoknak.
A gyerekek őszintesége
pedig görbe tükröt mutat a szülők elé, akik folyton a
megfeleléskényszertől a precizitásra törekedve vállnak
nevetségessé.
Ebben a megfelelési
kényszerben tekintélyes szerepet játszik a múltbéli örökség,
a neveltetés, a társadalmi hangulat, ami láttamozva rányomja a
bélyegét meghozott döntéseinkre.
A kisebbségi létben sem
fújnak sokkal másabban a szelek, ott is megvannak a keretek, a
szokások, azaz rituálék, amelyek jellegzetesek ránk nézve,
erdélyiekre.
A kötet rávezet arra, hogy
nem szükséges mindent kiválóan tennünk, csinálnunk, mert nincs
is erre annyi idő és energia. Inkább legyünk nagyvonalúak és,
ha nem mindig, de közbe-közbe engedjük meg magunknak a
tökéletlenséget is. Folytonosan nem lehet csettintésre eleget
tenni a követelményeknek, úgy mint a karikacsapás, és erre nincs
is szükség, mert hanem, egy idő után saját magunk karikatúráivá
válhatunk.
Azt is lehet mondani, hogy
Botházi Mária kötete a mai hazai társadalmi kép lenyomata,
amellyel jobb, hogy így, ahogy van, vidámabb hangulatú írásaiban
szembesülünk, hiszen nem sértő, de annál inkább gyógyír a
lélek felszabadulására, és nem utolsósorban útmutató a
könnyebb hétköznapokra.
A kötethez a Kele Könyv
Vár tulajdonosának ajánlásával jutottam hozzá. Köszönet
Rozinak, és természetesen
Botházi Máriának a kellemes,
derűs, és ugyanakkor elgondolkoztató élményekért.
Egy kis ízelítő az írásaiból:
http://foter.ro/cikk/20170125_farsangi_balba_megy_a_csalad
Egy kis ízelítő az írásaiból:
http://foter.ro/cikk/20170125_farsangi_balba_megy_a_csalad
Borbé
Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése