Bartis
Attila, A
nyugalom című
művét becsületesen átrágtam. Elolvastam, újraolvastam,
részleteket böngésztem, igyekeztem a magam szemszögéből rájönni
a benne rejlő nyugalomra. Nem sikerült.
A
történet egy hölgyről szól, aki tizenöt esztendeje ki nem tette
a lábát a lakásból, és a fiáról, aki sajátos módon üti el
otthoni perceit.
Weér
Rebeka, hajdan ünnepelt színésznő, az őrület határán táncolva
kínozza fiát, akivel egy lakásban él. Az egész „önkéntes”
lakásfogság azután következik be, hogy a lánya miatt egyre
ritkábban jut szerepekhez. Annak feltétele, hogy újra tündököljön,
az ha haza csalogatja külföldre disszidált lányát. Na persze, ez
nem jön össze, így lánya holmiját egy koporsóba rakva
jelképesen eltemeti. Sajnos feletteseiben ez a tett ellenszenvet
vált ki. Férje is már rég kiszökött külföldre. Úgyhogy
marad a hajléka a magánzárkája.
A
fia, ahogy a fentiekben említettem, a beteges zsarolós anyjával
való együttélésre van ítélve, mert nem tud megválni tőle.
Ezzel az anyuka is így van, ő is halálosan kapaszkodik fiába. Szó
szerint élősködik rajta. Egymást nem tudják elengedni, attól
eltekintve, hogy iszonyodnak és undorodnak egymástól. Amikor nem
konfliktuskodnak, akkor főhősünk otthon ír, vidéki
felolvasóestekre-, itókázni jár.
Hősünk
testvére, Judit, külhonban nemzetközileg elismert hegedűművésszé
válik. Judit is torkig van az anyjával, nem is leveleznek sokáig.
Helyette a fiú veszi át testvére feladatát, kezdi írni a
leveleket „kicsempészve” valakitől, s aztán onnan visszaküldve
saját címükre. A fiú anyja leveleit sosem postázza, otthon egy
fiókba zárja. Később arra is fény derül, hogy anyja üres
leveleket küldött (volna) a lányának.
Eszter
megjelenésével úgy néz ki mintha hősünk is ki tudna zökkenni a
hétköznapok nyomasztó őrületéből. Sajnos ez nem így történik,
mert a lánynak a kezdetben nyugalmat árasztó lényében is ott
lappang megannyi probléma. Azt sem tudja elviselni, hogy szerelme a
meghibbant anyjával él. Ezt azzal is demonstrálja, hogy lakásukra
érkezvén az anyának ugrik.
A
hősünk, amikor nyugalmi állapotában van, tehát ír. Amikor
otthon tartózkodik, titokban az anyukája elolvassa. Ő személy
szerint szeretné megjelentetni írásait, ami végül sikerül is
egy Jordán Éva nevű hölgyemény segítségével. Jordán Éva
hajdan az apja szeretője volt, és együtt is éltek egy fedél
alatt a családdal. A hősünket még pesztrálta is, a jelenlegi
helyzet adta lehetőségeket kihasználva pedig éppen véle fekszik
le többször is. A fiú könyve végre napvilágot lát, az idő
alatt kedvese begyogyózik, s az elmegyógyintézetben köt ki. Ő
pedig felháborodván otthagyja anyját és Eszter lakásába
költözik át. Közben arra is fény derül, hogy testvére már tíz
esztendeje öngyilkos lett. Tehát, női kapcsolataiban semmilyen
szinten sincs kapaszkodó.
A
könyv mellékszereplői, mint a pap, a párttitkár, a madarakat
kinyuvasztó kurva, a csapos hölgy, a szomszédnéni stb., nem sok
vizet zavarnak, viszont hiteles arcképpel gazdagítják az akkori
kor emberének bemutatását. Az emögött meghúzódó történeti
és történelmi háttér csak még jobban ráerősít az események
sorozatának kibontakozására.
A
cselekmény könyörtelen, kegyetlen förtelem, mocsadék. Szinte azt
hinni, hogy ennyire mélyre süllyedni nem lehet. Az egész mű
tartópillére a gyűlölet, és az e-közötti felszusszanás. Igazi
tébolyda, az utálat melegágya. A feszültség nem mindenkor
mutatkozik meg, helyette cserében inkább a letargia, a posvány, a
viszolygás, a reménytelenség veszi át a hatalmat. Ez nem kérdés,
hiszen hősünk életének 15 esztendeje a „mikorjösszhaza?” és
a „holvoltálfiam?” közötti pihenőkben telik. Eme
kiruccanások, máshollétek, amikor elmegy hazulról, valamelyest
feledtetik azt a rémálmot, ami otthon vár rá. A kilátástalanság
szülheti talán a nyugalmat, amit a cím takar, vagy az anyja
halála, talán a jöjjön aminek jönnie kell közöny, nem tudni.
Mégis úgy érzem, minél többen kellene olvassák,
nemcsak azok, akik szembe akarnak nézni hasonló helyzetekkel, hanem
egyáltalán. A könyv megerősít abban, hogy ha nem vagyunk
kiszolgáltatottak, akkor ne keveredjünk bele hasonló helyzetekbe,
inkább kerüljük el. Ha meg benne vagyunk nyakig, próbáljunk
kiszállni belőle. Nem érdemes sodródni az ehhez hasonló
eseményekkel. Ellen kell állni. Egy jó kalauz arra, miként ne
tengessük rövid életünket.
Borbé Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése