Fekete
Vince költőnek a múlt esztendő decemberében két
közönségtalálkozóján vettem részt egyazon napon. Egyik a
Márton Áron Főgimnázium diákjaival és pedagógusaival, a másik
a Kájoni János Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutató
kapcsán.
A
két találkozó egymást kiegészítve hatott rám. Valami olyasmi
történt, amelyből csak építkezni lehetett. A hitelességből
fakadó légkörteremtés meghatározóvá tette az összejövetelek
minden egyes mozzanatát. A levezetéshez segítségül szolgált
Borsodi L. László bevezetője és a költőtárshoz intézett
kérdései.
A
nyitott közlése által történő költői pályafutását bemutató
Fekete Vince így emberi mivoltát is megismertethette a közönséggel.
Aki ott volt és hallotta, maradandó élménnyel gazdagodott. A
felolvasott költemények észrevétlenül beleolvadtak élatútja
történetébe.
*
* *
A
Szárnyvonal című nemrég megjelent kötete a szabadságérzet
lélekbeli misztériumát nyújtja át nekünk. Mint tudjuk, az
összhang mulandósága körbejár bennünket, akár a pára,
pillanatok alatt elillanhat. Ezért érdemes megtartani azokat a
kincsként őrzött “titkokat”, amelyektől többek leszünk, s
talán jobbakká is válunk.
Fekete
Vince költészetét az otthoni székelyvarázsban rejlő
anyatermészet lengi körül. Természetesen mindez továbbnövekedve
átöleli egész Erdélyt. Egy olyan világba kalauzol el, ahol sorai
olvasása közben vendégei vagyunk. Bepillantást nyerhetünk
sajátos erdélyi világába. Elsősorban észlelhetjük azt a
nyugtató erőt, amire nagy szükségünk van manapság, de
ugyanakkor a körülötte lévő feszültségről sem hallgat. Más
időben, máskor, valahol, de nem idegen tájak érzelmei tisztulnak
le a ködfátyolos erdélyi vidék zeg-zugaiban rejlő teremtő
vidékről. A versek egymagukban is magukkal ragadóak tudnak lenni,
de a sorok egyásutánisága “szinte befejezetlené teszi” az
egyes költeményt. Követeli a folytatást. Ezért érdemes időt
szakítani rá és egyben olvasni, az elejétől a végéig.
Ebben
a letisztuló, néha mesébe illő környezetben a megjelenő emberi
kötelékek, és viszonyok, problémák jelenlegi helyzeteinek
természetei is a felszínre törnek. Némely esetben ők határozzák
meg kapcsolatukat a sorok gondolatfelhőiben. Mégis jó leragadni
ebben a kizökkent időben, mert ideig-óráig a lélek otthonra
talál benne. A nyugalom érzése pedig semmivel sem mérhető.
Borbé
Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése