2020. december 2., szerda

Világlátott mirci

 

Vannak kedvencek az állatok között, amelyek képesek megváltoztatni életünket. Olyan okosabb fajták. Természetesen, csak szeretettel tudunk bármit is elérni vélük. Nekik valahogy fejlettebb az érzékük az emberek hangulataira.

Mostanság megadatott, hogy egy macskás könyvet olvashattam Hiro Arikawa japán írónőtől. Néha nem árt meg nekem sem egy kis távolkeleti „fűszer”.


Az utazó macska krónikája című regény igazi kalandokba rángat bele minket. Olyanba, ahol megtalálod azt is, amire, ha nem is mindig, de vágytál, mint az utazás varázsa. Ehhez igencsak szükségeltetik a benned lévő kurázsi, hogy fel tudd vállalni álmaid, vágyaid.

*

Történetünk egy kóbor cica elbeszélésével kezdődik, hogy miként találkozott későbbi gazdájával, Szatoruval. Igazából nem is az első találka volt a döntő, hogy együtt maradnak, hanem egy csúnya baleset, amely cica hősünket érintette. Új gazdija nevet is ad neki. Nanaként, egy szép napon Szatoru kocsijában csücsülve találja magát. Együtt kezdenek neki a nagy utazásnak, aminek fő célját a cica sem sejti. Az úton fokozatosan bizalmat szavaz gazdijának.

A megszelídült cicus, az anyósülés elfoglalása után, már kimondottan jól érzi magát. Hosszú, „tekergő” útjukon találkozik Szatoru gyerekkori és ifjúkori barátaival. Nana a találkozásokkor kifecsegett emlékekből értesül Szatoru életéről. Örült, mert a képbe jött egy másik kiscica is. Tehát gazdija nem kezdő cicadédelgető. Hacsi, úgyszintén Szatoru első mircije, sok mindent megélt cica, aki egy balaset következtében távozott az árnyékvilágból. Szatoru szülei úgyszintén, akikről a későbbiekben kiderül, hogy nem is igazi szülei voltak...

Szatoru tulajdonképpen új gazdit szeretne cicájának. Később az is kiderül, hogy miért. Persze, az út során egyre lehetetlenebbé válik ez a terv. Mind jobban kezdenek ragaszkodni egymáshoz. Az utazás végén Szatoru nagynénijénél kötnek ki. A nagynéni és Nana apránként barátkoznak össze. Ez persze nem megy olyan könnyen.

Nana macskás szemszögéből tálalt történet bármennyire is szomorú, vidámságot csempész az olvasmányba. Bárhol is legyenek és bármit is cselekedjenek útközben, az elmúlással könnyedén megbírkóznak. Hiszen teljes harmóniával játszanak az életetadta pillanatokkal. Az évszakok csodás hullámzó tánca őket is magukkal ragadja. Szatoru lelkéből pedig felhozza az emberi természettár kincsét, a szeretetet. A teremtő igézet szépsége elevenedik meg előttünk. A Fudzsi öröknek tűnő komor fehér hegyétől, a tarka virágokig minden elénk tárul, akár a szívünkben őrzött titkok sokszínűsége. Bár kiderül, hogy Szatorunak végzetes betegsége van, ő mégis békés, hiszen tudatosul benne, mennyire szeretik, szerették. Nana macskája lassan olyan hűségessé válik, akár egy kutyus. Ő pedig sorsát elfogadva békés nyugalommal lép át a földi lét kapuján.

Szatoru távozása után Nana tudja, hogy a nagynéninél talál otthonra, ahol számára egy másféle élet kezdődik, de nem annyira új, mert régi gazdija emléke lépten nyomon követni fogja. Mert bármennyire is végtelennek tűnik létünk, egy nap feltárul előttünk a végtelen látóhatár, ahol mindannyian búcsút véve továbbhaladunk az ismeretlenben.

* * *


Igen, ez egy beteljesült életút, Szatoru fiatalsága ellenére. Jó útitársakat kapva ki tudta hozni magából azt, ami számára az élet lényege. Valóban pótolhatatlan az élet igazzá tételében, hogy kikkel tesszük meg azt. Gondolok azokra a külső hatásokra, amelyekre nem tudunk befolyással lenni, s ilyenkor isteni, ha „kéznél van” valaki, aki meg tud nyugtatni. Nem kell föltétlen mindent tudni. Hagyni kell lecsillapodni a körülöttünk lévő zűrzavart, hogy közben meghalljuk saját magunkat és az élet csodás ringatását.


A regényt Márton Lilla ültette át magyar nyelvre.

Borbé Levente,

könyvtáros

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Környezettudatosságra való nevelés a Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtárában... és azon kívül.

  Bárhol lehet környezettudatosságra nevelni a gyermekeket, a családban, az iskolában, de még a könyvtárban is – vallja Kiss László .   A se...