Egy kedves barátomtól hallottam Immaculée Ilibagiza Megmaradtam hírmondónak életrajzi ihletésű könyvéről. Bevallom, elolvasása után több napon át csak rajta járt az eszem.
Hősnőnk az 1994-es ruandai népirtás egyik túlélőjeként meséli el az ott megtörtént pokoli eseményeket. A könyv Ruanda szépségével indít, kiemelve családját, a falut és környékét, ahol élt. Boldogan mesél tanító szüleiről, akikre felnézett. Testvéreit is nagyon szerette. Ebből az idillikus környezetből kerül el egyetemre a fővárosba, miközben már elkezdődnek a furcsaságok a két etnikum között: egyre fontosabb lesz hogy ki hutu és ki tuszi...
Sajnos a ruandai két vezető etnikum közötti feszültségek továbbra sem csillapodnak. Ez a kialakult helyzet polgárháborúhoz vezetett. Az akkori elnök meggyilkolásával a hutu milícia emberei puccsot hajtottak végre. A tuszi lakosságot háttérbe szorítva megindult az ellenük irányuló népirtás. Az addig teljes békében élő két népcsoport egymás ellen harcolt. Családokat, barátságokat, közösségeket tönkretéve egyre jobban erősödött a gyűlölet, és elszabadultak az indulatok.
Immaculée ekkor huszonkét éves. Édesapja hívásának eleget téve, az egyetemről hazamegy hétvégére, és ez az a pont, ahol a vérengzés határtalan méreteket ölt. A helyzetre való tekintettel édesapja átküldi a szomszédba egy hutu protestáns paphoz, aki a kegyetlen mészárlás idején Immakuléet és még hét társát három hónapon át a szűk kis fürdőszobájukban bújtatta, ahol helyszűke miatt ülve lehetett aludni. A papnál többször volt házkutatás, de szerencsére nem bukkantak rájuk. Eközben értesül szülei erőszakos haláláról. Amikor lehetőség nyílt a kis fürdőszobát elhagyni, egy francia menekülttáborba került. Onnan jut el a fővárosba, és egy darabig ott is dolgozik. Kigaliban találkozik szülei gyilkosával. Mebocsájt neki. Az őt érő fenyegetések miatt 1998-ban elhagyja az országot és az Egyesült Államokba költözik. Azóta hírét viszi történetének a nagyvilágba.
A könyvben megelevenedett történet mégis a hiten, a szereteten, és a megbocsájtáson alapszik. Ezért is lett akkora sikere. Nem is csoda, hiszen római katolikusként arról ír, hogy nincs olyan földi pokol, ahol ne lenne melletted Isten. Hiszen még az embertelen körülmények ellenére is sikerült embernek maradnia. Pedig családjának, baráti körének és ismerőseinek nagy részét kivégezték a lázadók. A mai napig is elevenen él benne, amikor a fürdőszoba védő falai között elmélyült a hitében. Egy életre erőt adott neki az ott töltött, Istennel való beszélgetések.
Minekünk olvasóknak pedig egy figyelmeztető, egy üzenet ez. Hiszen több, mint egy millió embernek kellett meghalnia, hogy újra béke legyen a hutuk és tuszik között. Mindez úgy, hogy a két nép egy nyelvet beszélt, történetük, szokásaik egybefonódtak. És mégis... Egy intő jel, hogy a gyűlölet, ha elszabadul, elképzelhetetlen borzalmakat képes művelni.
* * *
Ajánlom mindazoknak, akik képesek megoldást találni az ellentétek elkerülésének orvoslására, és a hit megerősítésére egyaránt. Az emberi tudatosság, egymás megértése, a helyzet mérlegelése úgy hiszem segíthet abban, hogy megoldjuk a folyton elő-előbukkanó konfliktusokat. Igaz, a gondokat, amennyiben csak lehet, idejében ajánlatos orvosolni. Ezért érdemes a fontossági sorrendet a problémák megoldására irányítani.
A könyvet Ménesi Krisztina fordító és szerkesztő ültette át magyar nyelvre.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése