Polcz
Alaine gyermekkoráról szóló önvallomását böngésztem. Tudva
róla, hogy milyen borzalmakkal nézett szembe már fiatalon, és
pszichológusként felvállalta a legnehezebb eseteket is, egy
csodálatra méltó visszaemlékezés élményeit lélegezhettem be
minden egyes töredéktörténet által.
A
köteten érződik, hogy nem egy megírt mű, hanem az előkerült
hanganyagot igyekeztek úgy összerakni, hogy kibontakozzanak belőle
Alaine gyerekkorának főbb stációi.
A
visszaemlékezésben imitt-amott felcsillannak a régmúlt emlékek
sűrített változatai is néhány mondatban. Hogy Kolozsváron hány
helyt laktak, pontosan melyik utcában. A lakások, s az azokat
körülvevő udvarok képbéli megjelenítése teljes betekintést ad
az akkori mindennapi élet kellékeire. Úgy tűnik, hogy a
gyerekszemmel láttatott részletek, mint az étkezés, a ruházkodás
és az ünnepek fontos szerepet kapnak a történetben. Azonban
vannak érdekességek is a részletezésben, mint például a
vízaknai kerti pottyantó alapos ismertetése.
A
kislány felnőtt fejjel elbeszélt története hitelesen adja vissza
azt a gyereket, aki valójában volt. A történetben külön válik
a gyerekek és a felnőttek világa. Kislányként ő nem érzi
mindazokat a dolgokat, amelyeket egy felnőtt számba vesz, mint az
idő, a gondoskodás, az akkori politikai helyzet stb. Ha mindezekből
elkap néhány szófoszlányt, egyedien rakja össze magának. Az,
hogy Erdélyben más istenjárás van, vagyis román világ lett, őt
közvetve nem igazán érinti. Legfeljebb a bőrén érzi, amit, mint
minden más gyerek, nem mond ki. Amit a felnőttek mesélnek, és az
ebből fakadó érzések, főleg a hányattatott sors, amelyben élt,
utat nyit az akkori Romániára, Erdélyre. Körülbelül a Trianon
utáni erdélyi magyarok helyzetével ismertet meg bennünket egészen
a kommunizmus beálltáig. A megélhetésért küzdő család, ahol
az apa szinte árnyékként van jelen, hűen ábrázolja a sanyarú
erdélyi magyar sorsot. Ők nemcsak Kolozsvárott, Vízaknán, hanem
egy kis időre Bukarestben is kénytelenek voltak, ha ideiglenesen
is, de „tanyát verni”. Az életükben kevés stabilitás volt. A
kislány Alaine-nek talán az anyja jelentette azt, aki mellett néha
még el is alhatott.
Természetesen
a történet folyása során megismerhetjük a testvéreket,
féltestvéreket és a szerteágazó rokonságot is. Egyértelműen
ismerteti a szegénység terhét, ami nagyon megnehezíti az élet
élhetőségét. Mégis, a hányattatott sors ellenére, a
gyerekkorát átszövi a derű, amelyet tréfás megjegyzésekkel
jelenít meg.
A
gyermeki gondolkozást hitelesíti a dátumok vagy a megszokott
„könnyítő” információk hiánya. Egy gyereknek a másmilyen
fajta időérzékét, a mindennapok kicsapódó érzelmi
megnyilvánulásait, ragaszkodásait az a közeg határozza meg,
amelytől nem tud megválni. A kapaszkodó számára a szűk
családja, még az apja is, akit munkája és egyéb elfoglaltsága
végett keveset lát. Ezért van az is, hogy az események sodrásában
az olvasó egy állandó szilárd pontot lát, a mesélőét. Úgy is
mondhatnánk, körülötte forog a világ. Így éleződik ki a
számára titokzatos mindennapi íratlan szabályok sorozata is a
felnőtté válás felé. Például az, hogy mit szabad és mit nem.
*
Élvezettel
olvastam. Azt hiszem, a gyermekkori történetek azok, amelyek
meghatározzák a felnőttkort, és mindig érdemes visszatérni
egy-egy szép emlékhez.
Borbé
Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése