2009. február 28., szombat

Könyvbemutató a Sapientia Egyetemen

Február 27-én könyvbemutatót tartottak a Sapientia Egyetemen, Csíkszeredában.
Horváth István - Tódor Erika-Mária Neveléspolitika és pedagógiai gyakorlat a többnyelvűség kontextusában című konferenciakötetének bemutatóját tartották.

A kötetet a kolozsvári Limes Kiadó jelentette meg.

A könyv megvásárolható az Egyetemen.

2009. február 24., kedd

Újra dolgoznak a Teleki Tékán

Nagy Botond

Újra dolgoznak a Teleki Téka épületén, a híres könyvtár igazgatója, - Spielmann Mihály szerint úgy tûnik, hamarosan befejezôdhet az épület restaurálása. Nemrég tudósítottunk róla, hogy költségvetési gondok miatt leálltak a Marosvásárhely egyik büszkeségének joggal tekintett mûemlék épület felújításával, a jövô teljességgel bizonytalan volt. Nem lehetett tudni, hogy mikorra sikerül renoválni a Tékát, a félig felújított ház befejezéséhez sikerül-e pénzt szerezni. Most sikerült – hitelbe ugyan, de a felújítási munkák immár nem maradnak annyiban. A részletekrôl a Téka igazgatója beszélt.

– Elkezdték a munkát, újra dolgoznak az épületen. Megvolt a licit, sikerült olyan kivitelezôt találni, aki hitelbe elvállalta a munkát – ekképpen kezdhettünk hozzá a renoválás befejezéséhez. Az elôzô munkálatokat még nem vettük át, a kifizetés márciusban esedékes.

– Minek köszönhetô mindez?

– Kicsit mindenki összekapta magát, és az emberek kezdtek odafigyelni arra, hogy mi történik a Téka háza táján. Ez többek között a Népújság cikkének is köszönhetô, fölkeltette az érdeklôdést. Most is javában dolgoznak az épületen, annyira szorgalmasan, hogy talán még a kitûzött idôpont elôtt befejezik a felújítást.

– Mikorra remélik a munkálatok befejeztét?

– Nagyon reméljük, hogy májusra készen áll az épület. Ha minden a tervek szerint halad, akkor tavasszal már egy kívül-belül teljesen felújított Téka várja a könyvbarátokat. A munkálatok értéke 400 ezer lej, és mint említettem, nagyon szorgalmasan dolgoznak, minden esélyünk megvan arra, hogy májusban valóban átadják a restaurált könyvtárépületet.

2009. február 20., péntek

Könyvtárhasználati ás műveltségi vetélkedő

Könyvtárhasználati és műveltségi vetélkedőt szervez a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár az V-VI. osztályos gyermekek számára.
Téma az 1848-49-es magyar szabadságharc.

Háromfős csapatok jelentkezését várják.
A feladatlapokat ellehet venni a városi könyvtár gyermekrészlegéről.
A feladatlapok leadási ideje: március 11.


Főleg a gyergyói iskolai könyvtáraknak nagy szerep juthat a gyermekek kisegítésében.

Sok sikert, hasznos időtöltést és ismeretszerzést minden tanulónak, aki benevez!

B.L.

2009. február 5., csütörtök

ReMeK-e-hírlevél, 2009/2.

VÁLOGATÁS

- Romániai intézmények magyar neveinek adatbázisa
A Nyelvijogok.ro kisebbségi nyelvhasználatot szorgalmazó portál szerkesztői nem könnyű feladatra vállalkoztak: egységes adatbázist próbáltak kialakítani Románia különböző intézményeinek magyar neveiről. Sok olyan intézmény van, amely magyar nevét alig használja bárki, de van olyan is, amelynek minden magyar nyelvű újságban más a neve.
Az adatbázis elsősorban a sajtónak szól, amely népszerűsítheti ezeket, de szól az állami intézményekben, önkormányzatokban dolgozóknak, tanároknak, diákoknak, és gyakorlatilag mindenkinek, aki élni akar nyelvi jogaival. Romániában jogunk van anyanyelvünkön kommunikálni a hatóságokkal, de nagyon kevés helyen teszik ezt meg, többek között éppen azért, mert nem ismerik az intézmények magyar nevét. A romániai intézmények magyar neveinek adatbázisa letölthető és szabadon terjeszthető a http://www.nyelvijogok.ro/magyar_intezmenynevek.pdf címről.
Forrás: Czika Tihamér, Ermacisz levelezőlista

- Benedek Elek emlékév - körkép
Benedek Elek-emlékévet szervez idén a Kovászna Megyei Tanács, a kisbaconi mesemondó születésének 150., halálának 80. évfordulója, valamint az emlékház avatásának 40. évfordulója alkalmából. Az emlékév kezdetét Tamás Sándor megyei-tanácselnök jelentette be sajtótájékoztatón.
Az Emlékév eseményekben igen gazdagnak ígérkezik, egy rövid körképben feltérképeztünk néhány fontosabb eseményt.
Mesefalu Kisbaconban
A meseíró szülőfalujában, Kisbaconban mesefalut hoznak létre. A programban, melynek célja a mese világa által bemutatni és megismertetni különböző népek kultúráját és hagyományait, Háromszék két testvérmegyéje is részt vesz, hiszen ők is büszkélkedhetnek nagy meseíróval. A magyarországi Heves megyében élt Gárdonyi Géza, a svédországi Värmland megyében pedig Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson szerzője látta meg a napvilágot. A tervek szerint Kisbaconban három meseházat építenének, amelyeket a három mesemondó jellegzetes alakjaival népesítenének be. Létrehoznának egy központi épületet is, ahol mintegy ötven gyereket lehetne vendégül látni, biztosítani a szállásukat és az étkeztetésüket.
Kisbacon olyan, mint egy mesebeli falu, vélik a projekt kivitelezői. A faluban kovácsműhely működik, a kisbaconi asszonyok kemencében sütik a friss házi kenyeret, az apróságok így valódi patkolást is láthatnak, és képet kaphatnak arról is, hogyan készülhetett a mesében a hamuban sült pogácsa. Az évszázados fenyősor végében megbúvó Benedek Elek Emlékház évek óta zarándokhely. Bár eddig csak az előtanulmány készült el, a szervezők remélik, hogy még az idén kidolgozzák a látványtervet, megvásárolják a telket, és megtalálják a finanszírozási módot is.
A projekt kezdeményezője, a Kovászna megyei önkormányzat szerint, létrejötte után a mesefalut folyamatosan lehet majd bővíteni, e célból szándékukban áll más európai települések önkormányzatával is felvenni a kapcsolatot - például a Grimm testvérek szülővárosával vagy az olasz Carlo Collodinak, Pinokkió szülőatyjának a falujával.
Forrás: Népújság

- Elhunyt John Updike
Január 27-én hunyt el John Updike Pulitzer-díjas író, a modern amerikai próza egyik meghatározó alakja. Az író, aki március 18-án töltötte volna be 76. évét, tüdőrák következtében halt meg egy massachusettsi hospice-házban.
Updike a pennsylvaniai Readingben született, a Harvard Egyetemen szerzett diploma és egyéves oxfordi ösztöndíj után a The New Yorker szerkesztőségében látott munkához. A hatalmas munkabírású, termékeny szerzőnek az ötvenes évektől több mint ötven kötete jelent meg, számos rangos irodalmi elismerésben részesült: az 1964-ben megjelent regényért az egyik legtekintélyesebb irodalmi díjat, a National Book Awardot nyerte el, a Pulitzer-díjat díjat pedig először az 1981-ben kiadott Nyúlhájért, majd egy évtizeddel később a Nyúlszívért kapta meg. Updike költőként, novellistaként és esszéistaként is maradandót alkotott.
Forrás: http://multikult.transindex.ro/?hir=891


- Digitális tartalomszolgáltatás: otthonról elérhető könyvtáré a jövő
Mindenhol a világon csökken a könyvtárlátogatók, a klasszikus olvasók száma. Ennek az egyik oka az úgynevezett google-generáció megjelenése. A fiatalok olvasási és információszerzései szokásai már nem kizárólag a könyvhöz kötődnek, mondta Liebhauser János, az Illyés Gyula könyvtár igazgatója. Abban teljesen biztos, hogy soha nem szűnik meg a könyvnyomtatás. A kultúra bizonyos szegmensei ugyanis csak könyv, folyóirat formában működhetnek jól. Az is látszik azonban, hogy a szakismeretek elsajátításához, cikkek kereséséhez a szakfolyóiratokban egyre kevésbé van szükség papírra. A könyvtárak felelőssége abban áll, hogy kiszolgálják ezt az igényt. Szerencse, hogy a könyvtári szakmának már évtizedes stratégiája van arra, miként felelhet meg a kihívásoknak. Kész a szakma arra, hogy olyan könyvtárat alakítsanak ki, amelyek képesek a digitális tartalomszolgáltatásra. Szerencsére ez a stratégia visszaköszön a pályázati kiírásokban is. A megyei könyvtár a hardver-igényre vonatkozó pályázatot már beadta, az első szelekción túl is jutottak. A nyolc fős konzorcium tagjai a városi könyvtárak, Dombóvár is Tamási kivételével. A százmilliós beruházás célja olyan honlaprendszer kialakítása, amelyet sokan igénybe vehetnek. A beiratkozott olvasók saját kódjukkal juthatnak az információkhoz, otthonról, 24 órán keresztül. Megtalálhatják majd a csak könyvtárban elérhető dokumentumokat is. A másik, szintén százmilliós pályázat, a honlaprendszer kialakítását, és a tartalmak digitalizálását szolgálja.
Források: teol.hu TEOL, jan. 10., http://w3.teol.hu/cikk/202883, KIT (2009/4., jan. 28.)


Szerkesztők:
Bákai Magdolna (Városi Könyvtár Gyergyószentmikló s, könyvtárigazgató ), bakai.magdolna@gmail.com
Hubbes László Attila (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyö rgy, könyvtáros) hubbeslaszlo@gmail.com
Kelemen Katalin (Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda, könyvtáros), kelemen.katalin@yahoo.co.uk
Tóth-Wagner Anikó (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, könyvtáros), twsa@freemail.hu

E lapszám felelõs szerkesztõje: Bákai Magdolna

A hírlevél változatlan formában szabadon terjeszthető.
A hírlevél megrendelhetõ a következõ címen: ReMeK-e-hirlevel@yahoogroups.com vagy jelezze megrendelési szándékát a bakai.magdolna@gmail.com címen.

2009. február 4., szerda

Ingyen elvihető Hamvas-könyvek Vásárhelyen

Kedves Iskolakönyvtáros Kollégák,
ingyen elvihető Hamvas-könyvek vannak Vásárhelyen!

A két könyv leírásának elérhetősége:
- Hamvas Béla: A száz könyv http://www.hamvasbela.hu/konyvek/mertek3.html)
- Hamvas Béla: Eksztázis (http://www.hamvasbela.hu/konyvek/mertek1.html)

Mindkettőből sok, több tíz példány van.
Iskolai jutalomkönyvnek is beválnának.

Sütő Zsolthoz kell fordulni az alábbi címen:
zsoltsuto@gmail.com
Telefon: +40-729-471-499

2009. február 2., hétfő

Februári évfordulók, 2009

• 100 éve, 1909. február 3-án született Simone Weil francia író, filozófus
55 éve, 1954 február 3-án hunyt el Ionel Teodoreanu román író,
a Dagadó vitorlákkal című regény szerzője

• 75 éve, 1934. február 8-án hunyt el Móra Ferenc magyar író. Főbb művei: Aranykoporsó, Rab ember fiai, Kincskereső kisködmön
• 160 éve, 1849. február 8-án hunyt el France Prešeren szlovén költő. Prešeren nagy alkotása a Zdravljica (Köszöntő) Szlovénia nemzeti himnusza
• 60 éve, 1949 február 20-án hunyt el Berde Mária, erdélyi magyar író, költő, műfordító a Tüzes kemence szerzője.
• 25 éve, 1984 február 21-én hunyt el Mihail Alekszandrovics Solohov, irodalmi Nobel-díjas (1965) szovjet-orosz író
20 éve, 1989 február 22-énhunyt el Márai Sándor magyar író, újságíró. Jelentősebb művei: Egy polgár vallomásai, Sindbád hazamegy, A gyertyák csonkig égnek.
• 420 éve, 1589 február 22-én hunyt el Dudith András, a humanizmus fénykorának polihisztor tudósa, reneszánsz magyar irodalom alkotója, pécsi püspök és császári-királyi tanácsos.
• 110 éve, 1899. február 23-án született Erich Kästner német író, költő a népszerű Két Lotti ifjúsági regény szerzője.
• 55 éve, 1954. február 24-én hunyt el Herczeg Ferenc író, színműíró, újságíró, az MTA tagja, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője.
140 éve, 1869. február 28-án hunyt el Alphonse de Lamartine francia romantikus költő, liberális politikus, a „Költői és vallásos harmóniák”, „Szókratész halála”, „Egy angyal bukása” szerzője

Júliusi évfordulók 2026

150 éve, 1876. július elsején hunyt el Mihail Alekszandrovics Bakunyin orosz író, publicista, filozófus, politikus és forradalmár. 140...