2010. október 29., péntek

Rajz és címerkészítési vetélkedő két iskolai könyvtár között

Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából rendezte meg a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium könyvtára 2010. október 25-26-án a rajz és címerkészítési vetélkedőt, amelyet az V. osztályos tanulók vállaltak fel. A lelkes társaság három tagjának, - Váncsa Réka, Kovács Attila és László Zsombor - rajzai igen jól sikerültek. 



Munkájuk egy általuk elképzelt könyvtárképet tükröz, és valamelyest fellelhetőek bennük a címerre jellemző motívumok is. Ők mindhárman elismerésben részesültek. A gyerekek munkájának értékelésére az oklevél mellé a kollégámmal a magyar irodalom gyöngyszemeinek köteteiből választottunk ajándékkönyveket.

A diákokkal való beszélgetések alapján elkészítettem a könyvtár címerét. Így teljessé vált a rendezvény. 


     Az eseményről szóló képeket átküldtük a bihardiószegi iskolai könyvtárnak, ahol Durkó Irénke könyvtáros hasonló rendezvénnyel készült, bevonva néhány kollégát is a munkába. 
A VI. B osztály, Kovács Emese magyartanárnő és egyben osztályfőnöknő segítségével készítették el a címereket, hét csoportra osztva.







A két könyvtár az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja keretén belül kölcsönösen elküldték egymásnak a rendezvényről készült képeket, a könyvtárukról készült digitális képeslapokat, ezzel is erősítve a könyvtárközi együttműködést.



A rendezvény szervezői: 
Borbé Levente könyvtáros,
Durkó Irénke könyvtáros,
Balázs-Bécsi Enikő dokumentarista.

Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...