A meseszeres Tivai Nagy Imre Szakközépiskola

2016. május ötödikén a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola alsó tagozatának diákjai szerét ejtették a mesemondásnak és a népmesék ápolásának. A szervezésben benne volt az iskola igazgatósága, a tanítók, Nagy Aranka könyvtáros és az intézményben dolgozók nagy része.  A szervezők közül érdemes kiemelni  Péter Ildikó és Cseke Margit tanítónőket, valamint Pál Zoltán aligazgatót, aki felvállalták e program összeállítását és kivitelezését.

    A házigazdák a vendégeknek először a Baka János nevét viselő könyvtár központot mutatták be. Az épület hajdan a járásbíróság fogdájaként fungált. Mostanra egy hiteles kulturális központtá nőtte ki magát. A három szintes épület nem csupán könyvtárként működik. Egy multifunkcionális terem is helyet kapott benne. Ebben a teremben Baka János kántortanítónak, kiváló népnevelőnek, a gyerekzene tanítás egyik úttörőjének, és pedagógia szakírónak emlékszobácska van kialakítva. A régi iskolaépületben pedig a vendégek  az oktatási központ ereklyéit tekintették meg.

    A meseszer délelőtt tíz órakor vette kezdetét az iskola melletti Sportközpont előadótermében. Elsőként Pál Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket. Örömét fejezte ki amiatt, hogy eme rendezvény létrejöhetett.  Pál Zoltán után, a rendezvény egyik szervezője, Cseke Margit mondta el köszöntőbeszédét, hogy miért is vették szerét ennek az eseménynek, kiemelve a népmese szerepét a gyerekek fejlődésében. 

    A meseszerről az általános tájékoztatót jómagam mondtam el, megnevezve az Egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyerekkönyvtárát, ahonnan ez a mozgalom, mint egy csörgedező kis patak útjára indult. Felvázoltam a meseszeresek legfőbb szabályait, meg a stafétaátadás alapvető lényegét. Ezt követően a meseszer kis történetét elevenítettem fel, amely időszak a mesés 7 (hetes) esztendőt foglalja magában, kitérve azokra az állomásokra ahol a közösségmegtartó ereje sokkal jelentőségteljesebb, mint a tömbben élő székely és magyar vidékeken. Gondolok itt a Beszterce megyei magyar falvakra. A gondolatsort a népmesék csodavilágának szépségével zártam. Hangsúlyt fektettem a hős személyiségfejlődésének fontosabb momentumaira, az útkeresésre, a segítőkészségre, s ami a magyar népmesék többségénél elengedhetetlen, a becsületre, a találékonyságra a megpróbáltatások hosszú útján. A népmese maga felkészít az életre, megadja azt a bátorságot, amellyel az egyén fel tudja vállalni önmagát és helytáll, s ezáltal közösségteremtő és összekovácsoló szerepe lesz.

    A beszédem után mesemondás következett, Bene Natália és Bálint Boglárka a második A-ból. A mesemondásban jeleskedő két kislány hagyományos székely gúnyába volt felöltözve.

    A mesemondást a  meseszer-társasjáték követte, amelyben részt vett a volt meseszeres csapat, a dánfalvi, a két új csapat, a kászonújfalvi és delnei általános iskoláktól, valamint a gazdák csapata Csíkszentmártonról. Mindegyik csoportban öt gyerek volt. A játékot megelőzve hat népmesét kellett minden egyes csapat megtanuljon. Ezekből voltak feltéve agyafúrt kérdések, megtévesztő állítások, titkos mesés gondolatok meg tréfás megjegyzések. A társasjátékot egy három tagból álló zsűri értékelte ki. Mindegyik csapat jelesre vizsgázott. Látszott mennyire beleélik magukat, hogy mennyire tetszik nekik. Így hát megszületett a stafétaátadás ünnepélyes pillanata díjkiosztással egybekötve. A gyerekek az oklevelek mellett értékes könyvjutalommal gazdagodtak, amelyhez az általam ajándékozott könyvtárosi könyvjelzők párosultak.

    A meseszeres vetélkedőt népmese alakokba beöltözött bemutató követte a szabadtéri sportpályán, ahol lovagok vívtak a sárkánnyal a királykisasszony kezéért, majd jöhetett a  kiérdemelt ebéd, a bográcsban készült pityókás tokány.

    A rendezvény záróakkordja a Csíkszeredai Boszorkák csoportjának bábszínházi előadása volt. Egy népmesét adtak elő. A gyerekek örömére Kacor Király története elevenedett meg előttük. A vidám történet méltó bezárása volt az egész napi rendezvénynek. Jól mulatott rajtuk a közönség apraja-nagyja. 

    Mint meghívott előadó igencsak jól éreztem magam, akárcsak a máshonnan érkező többi vendég. Örvendetes, hogy ily figyelmet szentelnek eleink közkincsének, s annak továbbadására bátorítják a kis lurkókat. Fontos is ez, mert a holnap mindig a jelentől indul útjára. Köszönet érte.

A programról a Székelyhonon: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/szentmartoni-meses-esemenyek

Borbé Levente,

könyvtáros