2023. december 5., kedd

Barabás Zója könyvtáros mindig közöttünk marad

Kollégánk, Barabás Zója 2023. december elsejétől nyugdíjba vonult.

Felolvasómaraton 2018

Zóját a 2000-es esztendők elején ismertük meg, habár ő 1999-ben került a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolába, mint könyvtáros. Közel egy negyed évszázadot töltött könyvtárosként ugyanabban az intézményben. Azelőtt a Balánbányai Városi Könyvtárban teljesített szolgálatot, szintén könyvtárosként.

Kolozsvári szakmai továbbképző - 2009

Aktív és tettre kész lelkesedése arra sarkallta, hogy folyton gyarapítsa tudását, s nemcsak szakmailag. A kollégák körében is népszerű volt. Szívesen segítette, vagy felajánlotta segítségét mindazoknak az embereknek, akik kérték.

Munkáját igyekezett a legjobb tudása szerint végezni. Figyelemmel és odaadással kísérte a könyvtárosi szakma változását.

Megyei és régiós gyűléseken aktív volt. Nagy hangsúlyt fektetett a tapasztalatcserékre. Tudta, hogy azokból lehet inkább építkezni, ami kézzelfogható.

Nem hagyta ki a továbbképzőket sem, legyen az hazai vagy éppen nemzetközi. Fontosnak tartotta azt, hogy napirenden legyen a könyvtárosi szakma megújulásának minden lépésével. A problémákra pedig igyekezett gyógyírt keresni. Ettől lett eredményesebb a munkája.

Módszertani kör - Székelyudvarhely, 2012

Kollégáival úgy az intézményen belül, mint a könyvtárosok között jó viszonyt alakított ki. Közvetlen magatartásával, megértésével és kedvességével belopta magát az emberek szívébe.

A szakma iránti tiszteletét az alázat itatta át. Otthonosan mozgott tennivalói között.

A székelyudvarhelyi Jövő könyvtára konferencián - 2019

A gyerekekhez igen közel került. Bevonta őket a programjaiba. Szinte észrevétlenül szerettette meg vélük az olvasás csodás világát.

Rendezvényszervezések sokaságát tudhatja magáénak. Amikor szükség volt rá, akkor a pedagógus kollégáit is kisegítette.

Felovasómaraton - 2020

Következetessége és igényessége meghozta a gyümölcsét. 2022-ben a budapesti Szabó Ervin Könyvtár Tündérkönyvtáros címet adományozott neki.

Barabás Zója, ha nyugdíjba is vonult, de mindig közöttünk marad.

Vándorgyűlés - 2022

Az elkövetkezendőkben boldog, eredményteljes életet kívánunk neki, és nem baj, ha ezután is szakmai tapasztalataival közbe kisegít bennünket.

Lejegyezte:

Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...