Manapság olyan kötet került a kezembe, amely által egy ritkaszép mesés világ végtelenségének titkaiba nyerhettem bepillantást. Narine Abgarjan az Égből hullott három alma című kötete túlnő a megszokott hétköznapokon. Hősei viszont egyszerű emberek, akik vegy kis örmény faluban élik mindennapjaikat. Maran, a helység, mintha magába szippantaná a valaha létezett Örményország mesés világát. Az a tény, hogy nehezen megközelíthető, már-már mágikus hatással bír. Viszont a benne lakók nem zárkóznak el a külvilágtól. Legfeljebb nem adnak akkora hangsúlyt a körülöttük végbemenő változásoknak.
A sorra bekövetkező megpróbáltatásokon átmenő falu népe – mint a háború, a sáskajárás, a patkányinvázió, a szárazság, és a vele járó éhínség – megtizedeli a lakosságot. Gyerekek halnak meg. Sokan el is vándorolnak. Mégis, mindezek a gondok nem tűntek akkora szörnyűségnek, mint a váratlan földrengés, ami kegyetlen pusztító erővel rontott a falura. A település fele egyik percről a másikra a mélybe zuhant, megszűnt létezni. A házak lakóikkal, kertjeikkel, jószágaikkal együtt a hulló gyász martalékává lettek.
A kis létszámmal rendelkező falucska az öregek tanyájává vált. Egy olyan hellyé, ahonnan hiányoznak a fiatalok. Nincs utánpótlás, akik vinnék tovább az élet dolgait. Ahogy mondani szokás: egy fecske nem csinál tavaszt, de azért mégis reménykedni kell… Ilyen visszatérő Anatolija unokája is, aki szívesen segítkezik, kijavít ezt-azt, amire éppen megbízzák. A nagyanyja házát ügyesen rendbe teszi. A véle érkező párja pedig, ami a letűnt világ ajándékaként szolgál, lerajzol, hogy valami fennmaradjon az egyre halványodó mágikus miliőből.
A tragikus sorsverte kis közösség mégis az élet szépségét, az egymás iránti ragaszkodást és megbecsülést tartja fontosnak.
Ezért is Anatolija és családjának története maga a csoda. Az életigenlés ritka tüneménye. A megpróbáltatások ellenére sem csüggednek. Tudják a saját dolgukat. Nem adják fel szokásaikat, amelyek tele vannak mesés történetekkel, varázslatokkal.
A kötet olvasása közben egy gazdag képet kapunk az örmény kultúra szokatlan és egyben káprázatosan szép mesés szellemiségéről, mindennapi dolgairól. Az emberek úgy próbálják kialakítani az életüket, hogy megelégedéssel töltse el őket nemcsak munkájuk, hanem általában tettüknek gyümölcse. A hagyományokhoz való ragaszkodás bizalmat szavaz a lét egyszerűségének.
A regény nemcsak érdekes, figyelemfelkeltő, hanem néhol mulatságos is. A mesés elemektől eltekintve a falu valóságos képét is meglátjuk. A beleszőtt titokzatos csodák alkotórészeit a már említett hagyományokban gyökerező népi kultúra teszi még vonzóbbá.
***
Ajánlom mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogy a nehéz helyzetekben miként lehet elesettként felállni, talpon maradni. A kötet az életigenlés szépségébe kalauzol el, a külvilágtól egy olyan elszigetelt univerzumba, ami a mai ember számára láthatatlan, már szinte nem is létezik.
Az az érzésem támadt, hogy többszöri olvasást igényel. A személyiségünk titkairól akadnak olyan finom utalások, amelyekhez a lélek bugyrainak hét lakattal lezárt részeibe is képes volt az író „ajtót nyitni”, bejuttatni minket, az olvasót. Kulcsot adott hozzá, hogy felfedezhessük az eddig ismeretlen régiónkat.
A művet Goretity József ültette át magyar nyelvre.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése