Az ÖT ESZTENDŐS ÜNNEPSÉGRE a kedves tagok és kísérőik 17 órára érkeztek Székelyudvarhelyre. A több mint két és fél órás visszaemlékezésre minden egyes tag és szüleik együttesen készültek.
A beszéd után a csapat tagjai közel száz fotóval utazhattak vissza a múltba, a Bice-Bóca csapat megalakulásától az 5 esztendős ünneplésig. Az emlékek megelevenedtek. A képekbe zárt pillanatok visszahozták a történések során uralkodó jókedvet, és azt, hogy megéri csinálni, folytatni.
Miután felkerült minden egyes tagra és kísérőikre az öt esztendős kitűző, jöhetett a szórakozás. Az eszem-iszom közben történetek sorai bukkantak elő, vidám játékok és pillanatok követték egymást. Lehetett fotózkodni a Kinga által készített keretben. A végén búcsúzkodtunk, de nem véglegesen, hiszen előttünk a folytatás, mert egy darab van készülőben…
*
Az öt évért köszönet minden egyes szülőnek, aki gyerekét támogatta, hogy a csapatban legyen. Természetesen hála a külső besegítőknek is, akik közvetve tették jobbá a csapat működését. Itt kiemelt szerepe van Albert Zsuzsannának, mint szülő és besegítő is, hiszen Csíkszeredából hozza és hazaviszi Leventét.
* * *
Egy kis történeti visszatekintő
2021. június 18-20. között Borbé Levente meghívást kapott biblioterápiás tevékenységre a Kísérő csoport elnevezésű táborba, amelyet a „Soha ne add fel” alapítvány szervezett. A tábornak a Szentegyháza melletti szelterszfürdői Szent Gellért Alapítvány kis kertje adott otthont. A programokban a szülők és sérült gyerekeik együtt vettek részt.
Levente kis előadását Bajcsi Kinga székelyudvarhelyi óvónéni és pszichológus segítségével vezette le. Először a szülők ízelítőt kaptak a biblioterápia fogalmáról, annak lebonyolításáról és a foglalkozás eredményeiről. Ezt követően Lázár Ervin: Dömdö-dömdö dömdödöm című meséje került terítékre. A fiataloknak nagyon tetszett az előadás és szép számmal kapcsolódtak be. A fellelkesült fiatalok jelentkeztek, hogy ők is eljátszanának egy hasonló darabot. Az meg is történt. Az előadás szintén sikeres lett. Levente ezt látván György Ida házigazdával és Bajcsi Kinga óvónénivel beszélgetve, arra a következtetésre jutottak, hogy érdemes lenne folytatni ezt a tevékenységet. Így alakult meg a Bice-Bóca Kísérő Színjátszócsoport.
2021. szeptember 9-én került sor az első Bice-Bóca Kísérő Színjátszócsoport próbájára, Székelyudvarhelyen. A találkozón Levente Lázár Ervin: Virágszemű című meséjét vette elő. Ezt a kis mesét tanulták be, vették lencsevégre, és adták elő 2021. december 16-án a székelyudvarhelyi Szent Lukács Foglalkoztató Központban.
*
Forrás
1. Biblioterápia sérült gyerekeknek: https://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2021/06/biblioterapia-serult-gyerekeknek.html
2. Virágszeműek társaságában: https://www.facebook.com/groups/926957151018400
3. Székelyföldi biblioterápia: https://www.facebook.com/groups/926957151018400/
Fényképek: A Bice-Bóca társulat apraja-nagyja
Borbé levente,
foglalkozásvezető