2026. április 17., péntek

Természetközeli paradigmaváltás az iskolai könyvtárakban - 2026, április

A környezettudatosságra és helyismeretre való nevelés az iskolai könyvtárban folytatódott. Ötödik alkalommal (5) vágtunk bele a kirándulásba.

Kiss Lászlóval, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtárosával megejtettük az évadnyitó túrát, amelyre Hargita és Kovászna megyei könyvtárosok és pedagógusok jöttek el. Mint az eddigiekben, ez a kirándulás is a természeti értékeink ismeretének jegyében zajlott le. Beszéltünk az adott vidék természeti kincseiről, történetéről és turisztikai vonzásáról.

Tehát, az ötödik alkalommal a Csukás-hegységbéli Leánymezőt (Poiana-Fetei), Piroska-havas völgyét (Munții Chirușca), a Horgas-szoros (Cheile-Strâmbu) elejét és a Suhogó vagy Üvöltő vízesést, valamint annak környékét látogattuk meg.

A kis videó a havazásról:

A lelkes csapat 2026. április 11-én, 9,00 órakor találkozott a Sepsiszentgyörgyi állomáson. A további utat a helyszínig autóval tettük meg. Kiss László továbbra is a hűséges túravezetőnk.

Az út Háromszéket elhagyva a Brassó megyei Barcaság szépséges vidékét érintve haladt a Bodza-völgye irányába. Laci, mint mindig, a Csukás-hegység környékét és nevezetességeit ismertette meg velünk.

A kirándulás első fázisában medvehagymát gyűjtöttünk, majd a Leánymezőben és a Piroska-havas völgyében található káprázatos tavaszi virágokat tekintettük meg.

Elhagyva a Piroska-havas völgyét, a Horgas-szoros felé vettük az irányt. A Piroska-havas a Csukás-hegység eléggé eldugott részén húzódik meg. A Piroska-pataka melletti völgyön kapaszkodtunk fel. Vadregényes táj tárult elénk. A patak egyre több vízeséssel büszkélkedett. Az erdőbe érve utolért a havazás. Erősen hullott a hó. A sűrű és nagy hópelyhek között néha nehézkes volt a tájban gyönyörködés, főleg hogyha széllel is párosult.

A legvarázslatosabb jelenség mégis az úton való menetelés közben előbukkanó hirtelen kanyar utáni teljes téli kép látványa volt. Valósággal megbabonázott bennünket.

Egy kis sétát még tettünk „a télben” is. A fehér hópalást ezüstös csillogását lándzsaszerűen átszúrták a szelíd, lila színben pompázó kikericsek.

Visszafele az útról letérve, a pataktól nem messze vertünk tanyát néhány órára. Tavaszt idéző költeményekről, könyvtárosi és pedagógusi élményekről beszéltünk, érintve az aktuálisan felvetődő problémákat. Urkon Jutka, a tusnádfürdői könyvtáros arról az ingyenes képzésről beszélt, amelyet a Hargita megyei közkönyvtárak kiválasztott alkalmazottjai tartanak.

Hazafelé, mivel majdnem útban volt a már általunk látogatott szépség, újból meglestük a Suhogó, azaz Üvöltő vízesést.

Nagy kaland volt mindannyiunk számára. A lelkesedésünk nem lankadt, majd folytatjuk a sétát.

Kis történelem

A Bodza völgyében már a római időkben egy eléggé kulcsfontosságú kereskedelmi és határvédelmi út haladt át, ami a Barcaságot átszelve tartott déli irányban, Havasalföld felé. A Bodzai-szoros sok tatárbetörést megélt. A környékbeli Tatárhavas is innen kapta a nevét. Feltételezik, hogy a hely védelmére a barcasági német lovagrend a helyi lakosokkal várat is épített.

Leánymező regéje*

Szent Illés** (Sfântul Ilie) napján a Zajzon pataka partján, tündéri szép hétfalusi csángó és román léányok, mint már oly sok éve, táncra perdültek, hogy a helybéli deli legényeknek tetszelegjenek, amikor hézik mennek. Sajnos a virágokkal és békés szeretetből körbefont táncot a tatárok nagyhirtelenjiben, mocskul rajtaütésszerűen megtámadták. A szépséges tündéri leányokot – még gondolkozni se volt idejik – nagyhirtelenjiben esszefogdosták, rabláncra verték, s magikkal hurcolták. Aki szökni akart korbáccsal térítették abba az irányba, ahova vitték.

A tatárvezér egyet gondolt, s kettő lett belőle. Bodza határánál a sima réten táncra kényszerítették a gyönyörű virágpántlikás leányokot. Járni járták a szép pázsitos zöld lapályon, de egy cseppet se jókedvükbe, inkább búbánatukba, s még sírtak es melléje. A tánc után a tatárok zabolátlanul hajiknál fogva elkapták a síros leányokot és csúful meggyalázták őköt. A tatárok hitvány tette után a leányok szanaszét hányták a hajfonatukba szedett sok szép virágot. Megalázva a hitványoktól, földet nézve kullogtak búsan velik. Tudták, hogy mint azelőtt, mán nem lesz soha olyan életik. A tatárok tovább es hajtották. Hogy mi lölte őköt nem tudni, de mán soha nem tértek vissza.

Ahol a leányok széthanyigálták a virágokot, ott a másik tavaszon rögvest kihajtottak a sziromcsodák, s illatoztak árkon-bokron át. Tarka lett az egész hosszú rét a Bodza, még patakocska méretű folyó környékin. Az es meglehet, hogy a gyönyörűséges leányok lelke a virágos pompázatos szirmaiba rejtőzködtek el.

A leányok szülei többször es kieregeltek a borús emlékek mezejire. Könnyeikkel öntözték a helyet. El es nevezték a helyet Leánymezőnek.

Még ma es a leszármazottakból, aki arra jár, a nagy csapást erősen „megérzi a levegőben”, ha átkot nem es szór egyfolytába, de méges fáj.