2016. március 3., csütörtök

A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceum könyvtárosi rendezvényeiből


Nemzetközi Könyvajándék Nap
Idén, mivel vasárnapra esett a Nemzetközi Könyvajándék Nap nem tudtam a megszokott módon szétszórni az iskola folyósóin a könyveket, így kicsit másképp oldottam meg a könyvajándékozást. 
 Az V.osztályosok és néhány IX.-es lány vállalták, hogy kiosztják a tájékoztató cetlikkel ellátott 50 darab könyvet otthonuk közelében és képet is készítenek, amely bizonyítékul szolgál. 
 Az önkénteseimet én is megajándékoztam jutalomkönyvvel, nehogy véletlenül elmenjen a kedvük az olvasástól.


Így jutott el ajándékunk gyerekekhez, anyukákhoz és Háromkútra is. 



  A könyvtár bemutatása kisiskolásoknak
Szeptember elején meglátogatták könyvtárunkat a kisiskolásaink, akik Ugra- és Komját-patakán levő kisiskoláinkban tanulnak.

Egyesek még soha nem láttak ennyi könyvet egy helyen, igazi nagy élmény volt. Megajándékoztam őket egy imakönyvvel és szentképpel, aminek nagyon örültek.
A végén pedig játszodtunk egy kicsit, sárkányosat.

Magyar óra a könyvtárban

Hanner Eméke tanárnő első félévben behozta az V.osztályosokat a könyvtárba. Beavattuk őket, a könyvtár rejtelmeibe. Ezt követően könyveket kölcsönözhettek.
A kiválasztott könyvbe beleolvastak és el kellett mondják, hogy elolvassák-e végig és azt is hogy miért döntöttek a kiválasztott könyv mellett. Sokuknak a színes borító, másoknak, hogy lovas könyv tetszett, volt aki mástól hallott az adott könyvről. 
Nagyon nagy sikere volt a  Rosszcsont Peti című könyvnek, azért is, mert „nem fokos” és „nagybetükkel van írva”.

Egyik kislánnyal sikerült megszerettetnem az olvasást is...Először amikor bejött a könyvtárba és megkérdeztem, hogy mit olvasna, azt a választ adta, hogy:
a legeslegvékonyabb könyvet kérem.” De azóta már három fokosabb könyvön is túl van. Az embernek ilyenkor jóleső sikerélménye van. Remélem még sok ilyen lesz.
  Gábor Tünde-Anikó,  
könyvtáros 





Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...