Az iskolában a diákok közötti erőszak igen gyakori. Ezért eléggé nehezen lehet kivédeni a szinte mindennapos bántalmazásokat, ami nemcsak tetlegességben, hanem szavakba öntve is nagyon elharapozódott, főleg az utóbbi időben.
Wéber Anikó kellő ráérzéssel dolgozza fel Az osztály vesztese című regényében ezt az egyáltalán nem könnyű problémát. Pedagógusként rezonáns volt a gyerekek gondjaira-bajaira, és annak megoldásaira. Mint tanár nagy érdeklődést mutatott a fiatalok lelkiválága iránt. Az osztály vesztese regénye is olyan helyzetet dolgoz fel, ahol a piszkálódás, a megbélyegzés, a kiközösítés szinte mindennapos elem. Az írónő a gondok megoldására igyekszik támpontot nyújtani ezzel a könyvvel. Mindegyik szereplő a maga módján és természetesen, amennyiben lehetséges, segítséggel próbálja megérteni azt a helyzetet, amibe éppen belecsöppent.
A szerzőnek az érdeme az, hogy kellő részletességgel ecseteli a gyerekek mindennapos lelki vívódásait az iskolában, amit magukkal hurcolnak az otthonukba is. A szereplők bőrébe ha nem is bújunk bele, mert nem voltunk föltétlen olyan helyzetben, akkor is teljesen megelevenednek előttünk, és ösztönösen azt érezzük, hogy segíteni kellene rajtuk.
Az diákok jellemének kendőzetlen, őszinte megformálása fogva tart a regény végéig. A gyerekek nem sokkal különböznek bármilyen más iskolák diákjaitól. Vannak elvált szülők, ideiglenes otthonokban lakó, folyton költöző családok, természetesen rossz szülők, elfogadhatalan családi körülmények stb. A szóban forgó osztályban a diákok próbálják titkolni kényes ügyeiket, a szégyellnivalót, amit a a felnőttek alkotta társadalmi mintából szednek, átalakítva sajátos értelmezésük szerint. Ebből adódóan ki-ki a tehetsége szerint álarcot húz magára. Ettől aztán úgy ítélik meg, ahogyan viselkedik. Természetesen a belső lelki harcok, az álcától függetlenül ugyanúgy folytatódnak bennük. A külvilág, azaz az osztálytársai, vagy iskolatársai beskatulyázása után már szinte lehetetlen számukra felvállalni igazi énüket. Viszont a rájuk osztott szerepekben hasonlóan, ha nem megfelelőek a közösség számára, akkor a rájuk zúdított csípkelődés miatt ugyanúgy utoléri őket a szorongás. A szorongásból pedig muszáj valamiképpen kikászálódni, mert ha valaki elindul a lejtőn, akkor egyenest a búskomorságba viszi őt.
Az egészben az az ijesztő, hogy a folytonos lódításokban lévő életstílusba nagyon bele lehet fáradni. Felvállalni önmagunkat az elvárások kereszttüzében úgy hogy ne sérüljünk, szinte kész művészet. Természetesen a gyereknek csak bíznia kell valakiben. Általában a szülőkben, akik legtöbb esetben kiállnak gyerekükért. Mindenképpen igen nagy feladat elé állítja a pedagógusokat is az élhető iskolai közösség megteremtése.
Az a tíz gyerek, akiket megismerhettünk a mű olvasása során úgyanúgy lehetnének áldozatok, mint nem. Sajnos, de való, attól függ milyen helyzetbe kerülnek, s a csordaszellem diktálta eszme érvényesül-e bennük, vagy fel tudják vállalni önmagukat.
A bajok elkerülése végett érdemes a szülőknek a gyerekeikre figyelni, bármilyen semmiségnek is tűnik szemükben a gyerekük gondja. Csak ha pusztán meghallgatjuk őket, amit egy ölelésbe foglalunk, az már ad számukra egy olyan védelmet, és biztonságérzetet, ahol nem fognak félni önmaguk lenni.
Igen jó és elgondolkoztató olvasmány a mai diákok, szülők és pedagógusok számára. Ezért érdemes, hogy ez a könyv ott legyen minden egyes iskola könyvtárában.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése