2024. október 22., kedd

Irodalmi Nobel-díj - 2024

Han Kang dél-koreai írónőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia. A díjat a szerzőnek „intenzív költői prózájáért” ítélték oda, amely „szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére” – hangsúlyozta a szerzőt bemutatva a Svéd Akadémia titkára.

Han Kang az első dél-koreai író és egyben az első ázsiai nő is, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat. „Han Kang írásaiban történelmi traumákkal és láthatatlan szabályrendszerekkel száll szembe, és minden egyes művében az emberi élet törékenységét tárja fel. Egyedülállóan tudatában van a test és a lélek, az élők és a holtak közötti összefüggéseknek, költői és kísérletező stílusában a kortárs próza megújítójává vált” – méltatta Anders Olsson, a díjat odaítélő Svéd Akadémia Nobel-bizottságának elnöke. Anna-Karin Palm, az irodalmi Nobel-bizottság tagja szerint Han „intenzív, lírai prózát ír, amely egyszerre gyengéd és brutális, valamint néha kissé szürrealista”.

A nemzetközi áttörést Növényevő című – magyarul is kiadott – könyve hozta meg számára, amely az első angol nyelven is megjelent regénye volt, és 2016-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. A háromrészes könyvben, amelyből 2009-ben Dél-Koreában film is készült, a főhős úgy dönt, hogy nem hajlandó betartani az étkezési normákat, és nem eszik többé húst, ami életére nézve súlyos következményekkel jár.

Kang az irodalom mellett más művészeti ágak iránt is érdeklődik. Quietly Sung Songs (Halkan énekelt dalok) című 2007-es esszékötetét egy CD-je követte tíz dallal, amelyeket ő komponált, írt és adott elő.


Forrás: https://romkat.ro/2024/10/14/kihirdettek-az-idei-nobel-dijasokat-2/


Nincsenek megjegyzések:

Irodalmi Nobel-díj - 2024

Han Kang dél-koreai írónőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia. A díjat a szerzőnek „intenzív költői prózájáért” ítél...