2024. október 12., szombat

Vakációs Olvasótábor Keresztúr széken

Az Orbán Balázs Alapítvány támogatásával az idén első alkalommal került megrendezésre az V. osztályosoknak a Vakációs Olvasótábor, melyen a résztvevők David Walliams Gengszternagyi című művét dolgozták fel.

A tevékenységeket annak a megbeszélésével kezdtük, hogy ki miért szeret olvasni. A válaszok, néha úgy éreztük, hogy nem egy kisdiáktól valók: „Mert az olvasás által több életet átélhetek.”, „Mert az olvasás által fejleszthetem magam.” De a program végén megbizonyosodhattunk arról, hogy ezek a mondatok szívből jövő megfogalmazások voltak.

Különböző egyéni és csoportos feladatok során dolgoztuk fel a regényt. Posztert készítettek a diákok a szerző életéről, munkásságáról. Új fogalmakkal ismerkedhettek meg: kortárs szerző, egykönyves író, humorista, producer. A regény első fejezeteinek elolvasása során jellemrajzokat készítettek a tanulók, majd házi feladatban olvasnivalót kaptak. Közösen kézimunkáztunk: könyvjelzőket, gyöngykarkötőket, kulcstartókat készítettünk, melyek ez együvé tartozásunkat erősíthetik. A feladatok során kisfilmet készítettek, társasjátékoztak, legó kockákból építettek, különböző típusú szöveget fogalmaztak a diákok valamely szereplő szemszögéből: levelet, monológot, beszédet.

Számunkra a legmeghatározóbb pillanat az volt, amikor az irodalom, olvasás hatását figyelhettük meg a tanulók arcán. Sok téma szóba került a regény kapcsán: szülő gyermek viszony, nagyszülő unoka viszony, magány, barátság, humor, hobbi, család, az élet szeretete. Jó volt közösen beszélgetni ezekről a témákról, meghallgatni a diákokat, és együtt fogalmazni meg azt, hogy milyen jó, hogy családban élünk, hogy vannak szeretteink és szerethetünk.

A célunk a Táborral az volt, hogy a mai modern eszközök mellett az olvasásé legyen pár napig a főszerep. Úgy éreztük, hogy a résztvevő életében elértük célunkat. Meghatározó, életre szóló élményt nyújtott számukra a kiválasztott mű.

Köszönjük szépen a támogatást az Orbán Balázs Alapítvány Vezetőségének.

Kiss-Márton Rozália, Hatos Melinda szervezők

 

Nincsenek megjegyzések:

RMKE Vándorgyűlés Érmihályfalván

A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlését az idén október 10-11. között tartották meg Érmihályfalván. Mint előző esztendő...