2021. május 31., hétfő

KOLOZSVÁRI KÖNYVHÉT 2021

 

 

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

Üdvözöljük a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten!

Annak érdekében, hogy az eseményen szerzett élményeket a későbbiekben is jó emlékként őrizzük, a járványhelyzetre való tekintettel szükséges néhány óvintézkedést betartani.

A Bánffy-palotában és annak udvarán:

  • a beltéri kulturális eseményekre vonatkozó jelenleg hatályos szabályok érvényesek;
  • a rendezvényen (mind a könyvvásáron, mind a könyvbemutatókon, illetve az író-olvasó találkozókon) csak a belépőjeggyel rendelkező és regisztrált személyek vehetnek részt (a belépőjegy ingyenesen kiváltható);
  • a rendezvényen a 16 év alatti gyermekek számára nem szükséges a regisztráció, amennyiben a kísérő felnőtt személy már regisztrált;
  • a rendezvényre való belépéskor kötelező a belépőjegy és a személyi igazolvány felmutatása;

A Bánffy-palota udvarán 150 ülőhely, a Tonitza teremben 60 ülőhely áll a résztvevők rendelkezésére.

 

A Vallásszabadság Házában és a Bulgakov Kávéház udvarán:

  •  az éttermekre vonatkozó jelenleg hatályos rendelkezések érvényesek;
  •  nem szükséges regisztráció, de a helyek száma korlátozott (70%-os kapacitás);

 

A Győzelem (Victoria) moziban:

  • a filmvetítéseken csak a belépőjeggyel rendelkező személyek vehetnek részt (a regisztráció ingyenes);
  • a rendezvényre való belépéskor kötelező a belépőjegy és a személyi igazolvány felmutatása;

A Győzelem (Victoria) moziban 195 ülőhely áll a résztvevők rendelkezésére.

 

A rendezvény minden helyszínén kötelező:

  • a maszk helyes (arcot és orrot eltakaró) viselése;
  • kézfertőtlenítés (legalább érkezéskor és távozáskor);
  • a kijelölt ülőhelyek betartása;
  • a szervezők/önkéntesek utasításainak tiszteletben tartása;
  • a torlódások és a (8 vagy több személyből álló) csoportokba tömörülés elkerülése;
  • amennyiben megfázásos tüneteket észlel (például: levertség, fáradékonyság, hidegrázás, láz), kérjük, forduljon orvoshoz!

A programokon való részvételhez az esemény minden napjára külön regisztráció szükséges. A regisztrációs felület június 1-től lesz elérhető az unnepikonyvhet.ro oldalon.

A rendezvényről és annak közönségéről kép-, hang- és videófelvétel, valamint live közvetítés készül. Az elkészült felvételek az esemény honlapján, és a szervező intézmények közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Jó szórakozást és feledhetetlen időtöltést kívánunk!

 Forrás/ Tovább aprogramhoz:  http://unnepikonyvhet.ro/


2021. május 17., hétfő

A csíksomlyói pünkösdi búcsú - történet és hagyományok

 

Fotó: Borbé Levente

Könyvkiállítás kvízjátékkal 📖

👇
Az 1990 óta eltelt három évtizedben számos kiadvány látott napvilágot a csíksomlyói búcsújárás történetével kapcsolatosan. Pünkösdre készülődve a búcsú történetét, a búcsújárás vallási élményét, illetve a búcsújáró hagyományok, szokások néprajzát bemutató kiadványokból nyújt ízelítőt az érdeklődőknek a Kájoni János Megyei Könyvtár helyismerti részlegén látható tematikus könyvkiállítás.
 
🌞 A XVII Hargitai Megyenapok időszakában, 2021. május 17 – 23. között a témához kötődő kvízjátékban is részt vehetnek az érdeklődők
 
A játékba be lehet kapcsolódni május 17 – 23. között.
🍀NYEREMÉNYJÁTÉKUNK sorsolásán részt vesz minden játékos, aki a kvízt helyesen oldotta meg. 
 
Eredményhirdetésre 2021. május 25-én kerül sor.
😊
🌞A kvízt megtalálják a könyvtár valamint részlegein vagy online is kitölthető, a könyvtár honlapján http://konyvtar.hargitamegye.ro/hu
 
👉ONLINE KVÍZ:
 
 
A Márton Áron Gimnázium kis ünnepi kiállítása a könyvkölcsönzői részen


2021. május 5., szerda

ONLINE OLVASÁSI TEVÉKENYSÉGEK A DIK- BEN

2021. április 26-29. között a sepsiszentgyörgyi Csutak Vilmos Pedagógusok Háza szervezésében Online olvasási tevékenységek a DIK-ben címen tartottam képzést az iskolai könyvtárosok és a dokumentációs és információs központok felelőseinek számára.

A könyvtárosok és pedagógusok által is fontosnak tartott olvasás került előtérbe. A résztvevők számára az online olvasás módszertanát igyekeztem felvázolni.

Rövid bemutatkozás után a világhálón található olvasási lehetőségek tárházát mutattam be. Itt hangsúlyt fektettem az online olvasási tevékenység elindulására, rendeltetésének változásaira, és szerepére az oktatásban. Majd ezt követően beszéltem az online olvasási szokásokról. 

 

Hangsúlyt fektettem az iskolán belüli online olvasási technikák bemutatására a dokumentációs és információs központokban. A programok szervezését a tervezéssel kezdtük. Majd az anyaggyűjtésen és szelektáláson keresztül eljutottunk a didaktikai online olvasási tevékenységhez szükséges terv megvalósításához. Ebben a csomagban benne lehet az iskolai könyvtárból származó anyag is (természetesen lefényképezve/beszkennelve stb.), de nagy segítséget nyújtanak a közkönyvtárak, egyetemi könyvtárak honlapjainak kínálatai, más hasznos könyvtári oldalak. Jó példa erre, még a gyerekek számára is, a világhálón megtalálható könyvbemutatók és beszámolók sokasága, amelyeket a tanórákon úgy a pedagógus, mint a diák felhasználhat.

A folyamatot az anyaggyűjtéstől egészen az online olvasási program összeállításáig a könyvtáros kollégák a szinkronképzés után végezték el. A gyakorlati bemutatót harmadnap tartottuk meg. A programok bemutatása hasznos ötletbörzévé alakult át. Például, hogy melyik korosztálynak lehet ajánlani azt a tanyagot, és milyen lehetőségek nyílnak a téma kiszélesítésére. Továbbá fontos a diákok bevonása az online olvasásba, s az online olvasási programok megszervezésébe egyaránt.


A résztvevők érdeklődtek minden fellelhető online olvasási program iránt. Az olvasási programokkal együtt felsorolták az online könyv- és folyóirat ajánlókat, meghirdetett pályázatokat, online versenyeket, valamint a tanulást és nevelést elősegítő kvízjátékokat.

Végezetül egy sikeres program megszervezése érdekében az online kapcsolattartást emeltem ki, nemcsak a diákokkal és tanárokkal, hanem a könyvtárosokkal is.

Visszajelzésként a résztvevők a tanultakat felhasználva egy online olvasási programot állítottak össze.

* * *

A továbbképző szervezői voltak: Barabás Enikő igazgató, aki a technikai részben is besegített, Babos László programszervező, Turoczki János informatikus, és László Emese könyvtáros módszertanos. Mindannyian a sepsiszentgyörgyi Csutak Vilmos Pedagógusok Házától.

A munkám technikai részét Kovács Zsuzsa csíkszeredai fizika-informatika tanár segítette.


Borbé Levente

foglalkozásvezető,

a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium könyvtárosa



2021. május 4., kedd

ReMeK-e-hírlevél 2021/5. számából

Az Irodalmi Jelen humoreszk-pályázata

Szokatlan és éppen szokatlanságából adódóan nehéz év volt 2020, amely ráadásul nem is ért véget december 31-én, hiszen idén is folytatódik − bár talán már látszik a fény az alagút végén. Olyan események történtek, amilyenekre aligha számítottunk, s olyan furcsán alakult az élet, ahogy azt talán sosem gondoltuk volna. Új pályázati felhívásával az Irodalmi Jelen éppen ezért a bezártságból, az elidegenedésből, a valós térben, közösen eltöltött idő hiányából eredő levertséget szeretné enyhíteni, s játszani hívja a szerzőket: arra kéri őket, írjanak valami vidámat, s vegyenek részt a kiadvány humoreszk-pályázatán. Erre egyaránt várják a klasszikusabb, anekdotikus megközelítésű, a Karinthyt követő vagy a teljesen egyedi technikákat alkalmazó alkotásokat.

Beküldési határidő: 2021. szeptember 15. A pályázati anyagot az ij@irodalmijelen.hu e-mail-címre várják.

A pályamunkák jeligések, és jeligével felkerülnek a „A humor: mosoly könnyek között” című pályázati blokkba, ahol bárki szavazhat rájuk.

Forrás és részletes kiírás itthttps://irodalmijelen.hu/2021-feb-19-1238/humor-mosoly-


Tinizug – közösségi tér

A Bod Péter Megyei Könyvtár keretében pár hónapja működik a Tinizug, amely a kamaszoknak nyújt lehetőséget a találkozásra, a filmek, olvasmányok megbeszélésére és közös játékra.

A Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa által támogatott programot 2020 tavaszán álmodták meg, de kezdetben, a járványhelyzet miatt az online térben tudták tartani a kapcsolatot a fiatalokkal, és csak ősszel kerülhetett sor az első élő találkozóra. Eddig nyolc alkalommal sikerült összeülni az időközben 10-ről 12 tagúra bővült csapatnak. Tervezik, hogy amint a szigorítások megszűnnek, kéthetente találkoznak.

A program céljáról és a tevékenységek sokszínűségéről a klub vezetőjével, Kolumbán Melinda könyvtárossal beszélgettek.

Meglátása szerint egy ilyen klubtevékenység segíti a fiatalokat a szocializációban is, hiszen a járvány idején még az iskola nyújtotta tér is megszűnt számukra, ezért nagy igényük van arra, hogy biztonságos környezetben találkozhassanak. Ugyanakkor növelni szeretnék az ifjúság érdeklődését az írott kultúra, könyvtár iránt, népszerűsíteni az olvasást, a kritikus gondolkodást.

A tervek között szerepel egy könyvtárban alvós tevékenység, ami ugyancsak a könyv-film-játék hármasára épül.

Forrás és a beszélgetés itt: https://www.hirmondo.ro/eletmod/cseperedo/tinizug-kozossegi-

Sajtóvisszhang: https://www.3szek.ro/load/cikk/140417/fiatalok-klubja-a-konyvtarban


Háromszéki közkönyvtárosok szakmai találkozója

Rendhagyó évről számoltak be a Kovászna megyei közkönyvtárosok a 2021. március 22-én megszervezett, hagyományosnak számító módszertani napon, amelynek szervezője és házigazdája a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt.

Az elmúlt esztendő az állandóan változó általános helyzethez való alkalmazkodásról, a közönségszolgálati módszerek helyzetfüggő alakításáról, a virtuális felületeken való tartalmas, az olvasó érdeklődését megtartó jelenlétről szólt – összegezett Szonda Szabolcs igazgató a megyei könyvtárról tartott beszámolójában. A járványalakította év a könyvtárlátogatás csökkenését is magával hozta, erről a tendenciáról több közkönyvtáros is beszámolt.

Az egymás munkájának, tevékenységének megismerését is szolgáló szakmai találkozón részt vevő 14 háromszéki könyvtáros beszámolója meglehetősen sokszínű képet festett arról, hogy hol hogyan alkalmazkodtak az elmúlt év kihívásaihoz. Volt, ahol teljesen bezárt a könyvtár, máshol csak néhány hétre-hónapra, a legtöbb helyen pedig felfüggesztették a rendezvények szervezését. A községi könyvtárosok szinte kivétel nélkül egyéb munkaköröket láttak el a helyi önkormányzatokon belül.

A találkozó második felében a házigazda intézmény könyvtárosai mutattak be néhányat azokból a programokból, kezdeményezésekből, amelyekkel 2020-ban igyekeztek állandó és élő kapcsolatban maradni az olvasóközönséggel. Ilyen program volt például a Könyvputtony, amely egyszerre több könyv hosszabb határidőre való kölcsönözését kínálta az olvasóknak, igény szerinti házhozszállítással. Erről Nagy Zsófia, az egyedi szolgáltatás kezdeményezője számolt be a jelenlévőknek.

Ugyancsak ő mutatta be a gyermekeknek és a fiataloknak szánt programok közül a hagyományosnak számító Könyvkaland olvasásnépszerűsítő vetélkedőt, amelynek célközönsége az 5-8. osztályos diákok. A vetélkedő ezúttal teljesen az online térben zajlott, népszerűségét azonban így is megőrizte, közel 50 csapat vett részt a román, és több mint 100 a magyar nyelven zajló kiadásában.

Kolumbán Melinda a kamaszoknak szervezett könyves-filmes klubot ismertette, amelynek Tinizug elnevezéssel Instagram-felülete is működik. Klubvezetőként, az érvényben lévő szabályozásokhoz igazodva, élő és online találkozókat is szervez, a beszélgetések témájában jó érzékkel reagálva a korosztályt foglalkoztató kérdésekre.

Az idén márciusban indított, a 14-18 éves korosztályt megszólító, Bibliovita-min című programsorozatról Lőrinczi Dénes tartott rövid bemutatót. A Szabó Enikővel közösen vezetett foglalkozásokon dokumentumfilmekkel alátámasztott közérdekű témák segítségével kívánják rávezetni a fiatalokat a kritikai gondolkodás, az érvelés, a vita fontosságára.

A Szívből jövő könyvajándék című programot Szilágyi-Nagy Imola mutatta be. A februárban indított kezdeményezés során a könyvtár adományozott gyermek- és ifjúsági könyveket gyűjtött, amelyeket továbbajándékozott háromszéki, hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Krecht Alpár-László, a megyebeli közkönyvtárakkal való kapcsolattartással megbízott könyvtáros a tavalyi évre vonatkozó, járvány és könyvtárak viszonyát elemző, hazai és külföldi szakmai helyzetképet vázolt fel a jelenlévőknek.

Tartalmas, a régebbről a szakmában lévő könyvtárosok tapasztalatait és az újonnan érkezettek lendületét ötvöző találkozó volt, lehetőséget adva a jó példák, hasznos tapasztalatok megosztására.

Forrás és fotók itthttp://kmkt.ro/haromszeki-kozkonyvtarosok-szakmai-talalkozoja


Irodalmi Karaván Székelyföldön – Kolozsvári írók mutatkoztak be

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az Erdélyi Híradó Kiadó 2021. április 15. és 17. között szervezett felolvasókörútjának első állomásán, a Kájoni János Megyei Könyvtárban telt ház fogadta a vendégeket április 15-én. Három kolozsvári szerző mutatkozott be a csíkszeredai közönségnek: Karácsonyi Zsolt József Attila-díjas költő, Papp Attila Zsolt Csiki László-díjas költő és Szántai János Kemény Zsigmond-díjas költő, író. A meghívottakkal Zsidó Ferenc író, kritikus, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélgetett. A körúton részt vevő szerzők szerint semmiféle online könyvbemutató, irodalmi est nem képes pótolni a szerzők és olvasók személyes részvételű találkozását. Mindhárman legújabb köteteikből olvastak fel a találkozón. Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök legutóbbi kötete 2020-ban jelent meg Függőleges állat címmel, Papp Attila Zsolt, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat, a Főtér portál és a Filmtett szerkesztője legutóbbi kötetét Az atlantiszi villamos címmel 2018-ban adta ki. Szántai János költő, író, forgatókönyvíró, újságíró, filmkritikus legutóbbi verseskötete a Kolozsvári Robinson (2019), tavaly megjelent prózakötete a Szálloda (2020).

Sajtóvisszhanghttps://kronikaonline.ro/kultura/potolhatatlan-a-szemelyes-talalkozas-harom-

varost-erinto-

Forráshttp://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/943/irodalmi-karavan--kolozsvari-irok-


A történet lelke – a lélek történetei: olvasókör indult felnőtteknek

Felnőttek számára indult új olvasókör, amelynek első találkozójára 2021. április 6-án került sor a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, Péter Katalin és Kuna Ibolya könyvtárosok vezetésével. Tóth Krisztina Szólánc című novelláját olvasták fel, és beszélgettek a szöveg kapcsán. A szervezők rövid Facebook-bejegyzésben számoltak be a találkozó hangulatáról: "Minket is meglepett, hogy már a legelső alkalommal mennyire közvetlen, barátságos hangulat alakult ki. A vélemények különböztek, ugyanakkor mindanyiunk számára érdekesek, értékesek voltak."

Forráshttp://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/940/a-tortenet-lelke--a-lelek-tortenetei--

 

 A magyar költészetet ünnepelték Maros megyében

Nyárádszeredában a főtéri református templomban az istentisztelet keretében is megemlékeztek a jeles napról, Tőkés Attila lelkész Áprilytól és Dsidától szavalt versrészleteket a szószéki szolgálat rendjén, majd a helyi Deák Farkas Általános Iskola Ferencz Örs karnagy által vezetett gyermekkórusa adott elő megzenésített Áprily-, Kányádi-, Ady-költeményeket.

Délután felolvasódélutánra hívták a líra kedvelőit. Ezen 23 személy olvasta fel kedvenc költeményét, további négy kislány énekben adott elő verset.

Szovátán sem múlt el nyomtalanul a költészetnap, ott a Szovátai Ifjúsági Szervezet vállalta fel: néhány tag és szimpatizáns jelentkezett arra, hogy felolvasson költőinktől, de egyik fiatal saját költeményt is előadott. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén másként zajlott mindez, a szavalatokat kisfilmen rögzítették, amit a szervezet közösségi oldalán tettek nyilvánossá.

A kiskendi művelődési otthon kiállítótermében felolvasódélutánt szervezett a Balavásárért Egyesület. Ennek programfelelőse, Székely Ella érdeklődésünkre elmondta: a tevékenységbe bevonták a nemrég alakult Balavásár Községi Ifjúsági Szervezetet is. A rendezvényen a korlátozások miatt csupán mintegy huszan vehettek részt, számukra Székely Ella mutatta be József Attila életútja fontosabb állomásait és köteteit, majd tucatnyi fiatal olvasott fel kedvenc költőitől, József Attila, Ady Endre, Kányádi Sándor egy-egy költeményét adva elő.

Forráshttps://www.e-nepujsag.ro/articles/a-magyar-koelteszetet-uennepeltek

 

A 2021-es KTE Tavaszi Szakmai Napi műhelymunka és eredménye

2021. április 16-án, Borbé Levente, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium könyvtárosa, a magyarországi Könyvtárostanárok Egyesületének felkérésére elfogadta az erdélyi iskolai könyvtárosokról szóló szakmai műhelymunka megtartását. Bemutatta eddigi tevékenységét és tapasztalatait az online iskolai könyvtárosi munkáról. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az online tevékenység csak kiegészítője lehet az igazi könyvtárosi munkának, viszont a könyvtárosok ebben a változó világban az online információbirodalom kalauzai kell hogy legyenek. Az erdélyi iskolai könyvtárosok helyzetének bemutatása után a résztvevőkkel átbeszélték azokat a témákat, amelyek iránt érdeklődtek. Ugyanakkor leszögezte: mivel a testvérkönyvtári programnak egyik célja a határon-túli együttműködés, ezért a jövőben érdemes lenne az erdélyi iskolai könyvtárosoknak szorosabb kapcsolatot kialakítania a magyarországi Könyvtárostanárok Egyesületével.

Forráshttp://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2021/04/a-2021-es-kte-tavaszi-szakmai-

 

Egy lépéssel közelebb az emberek szívéhez: népszerűek a Teleki Téka örökbefogadási akciói

Fogadj örökbe egy oldalt címmel indított kezdeményezést a Teleki Téka tavaly, a magyar kultúra napja alkalmából. A közösségszervező akció során 2350 lej gyűlt össze, amely fedezte öt, kiemelkedően fontos könyv restaurálásához a szükséges fogyóanyagokat.

„Az örökbe fogadható könyvek közt volt néhány unikum, azaz olyan könyvek, amelyek egyetlen példánya csak itt, a Teleki Tékában található meg” – ismertette a vezető könyvtáros. Az unikumok mellett olyan könyveket is felújítottak, amelyek más okból kifolyólag fontosak a magyar közösség számára, „mint például egy 1575-ös, Kolozsváron nyomtatott krónika, amiből bár több található magyar nyelvterületen, a mostani felújított példány azáltal ritkaság, hogy Orbán Balázs tulajdonában volt” – mutatott Lázok Klára, hozzátéve, hogy az író, néprajzkutató bejegyzése bizonyítja a kötet könyvtárba kerülését.

„Balassi Bálint Istenes énekeinek 1660-as unikumpéldánya, egy, Heltai Gáspárné műhelyében nyomtatott, 1577-es széphistóriáskötet, Heltai Gáspár Krónika az magyaroknak dolgairól című munkája (1575), Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája (1653), illetve Kaposi Sámuel gyulafehérvári professzor teológiai előadásain készült jegyzet kéziratkötete került a nagyközönség látókörébe ezáltal” – derül ki a Teleki Téka Facebook-oldaláról.

Kültéri események a Téka udvarán

Tavaly több rendezvényt is tartottak a könyvtár udvarán a korlátozások betartásával. Nem minden intézmény tudta külső térbe helyezni tevékenységeit, így ez is egy nagy előnyt és sikerélményt jelentett a Tékának. Bár a saját rendezvényeiket le kellett fújniuk, ugyanis a külföldi meghívottjaik nem jöhettek el a korlátozások miatt, a vezető könyvtáros fontosnak tartotta mások számára biztosítani (a megfelelő intézkedések betartása mellett) különböző események szervezéséhez a terepet, hogy a normalitást még egy kicsit éreztethessék a vásárhelyi közönséggel.

„Ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat, szükséges, hogy a habitusok, amelyekhez hozzászoktak, valamilyen szinten megmaradjanak” – vélekedett Lázok Klára. Ezt nyújtotta valamilyen szinten tavaly nyáron a Teleki Téka azáltal, hogy teret biztosított a Filharmónia koncertjeinek, illetve a Maros Művészegyüttes fellépéseinek. „Volt itt még néhány könyvbemutató is, illetve egy kültéri kiállításnak is teret adtunk” – mondta, hozzátéve abbéli reményét, hogy idén is lesz lehetőség hasonló eseményeket szervezni.

2021-es tervek, célkitűzések

Az idei tervek között az elektronikus katalógus bővítése szerepel, a 17-18. századi régi könyveik leíró katalógusának munkálatai, illetve a könyvtárosok kutatási tevékenységének biztosítása. Ezek mellett belső fejlesztéseket is terveznek, többek között a konzerváló műhely felszerelésén dolgoznak. Az olvasóterem és a Téka muzeális terei is nyitva vannak, és bár jelenleg korlátozott a fogadható kutatók és turisták létszáma, igyekeznek mindenkit kiszolgálni, akár online szolgáltatások által. Ugyanakkor haladnak a könyvtár digitalizálási munkálataival is, a 17. századi unikumok digitalizálása folyik, hogy mindazoknak segítséget nyújtsanak, akik a járványhelyzet miatt nem juthatnak el a könyvtár olvasótermébe, és nem férnek hozzá a gyűjteményhez.

Forrás és teljes cikk itthttps://maszol.ro/kultura/Egy-lepessel-kozelebb-az-emberek-

 

Mozgókönyvtár Mikóújfaluban

Remek kezdeményezés indult nemrég a Kovászna megyei Mikóújfaluban arra irányulóan, hogy a közkönyvtár állománya, kölcsönzési szolgáltatása közelebb kerüljön az olvasókhoz, a közösséghez.

Az Ifjúsági Klub Újfaluért (IKÚ) egyesület tagjai és Mikóújfalu község önkormányzata a Könyvtárosok Világnapjával kötötték össze legújabb kezdeményezésüket, elindítva a MozgóKönyvtárat.

Létrehoztak egy adatbázist, ahol minden könyv megtalálható, a falubelieknek pedig nincs más dolguk, mint megkeresni a csapattagokat a megadott elérhetőségen, és jelezni, hogy melyik könyvet vigyék házhoz a fiatalok.

A cél az olvasás népszerűsítése, a szellemi fejlődés. Az adatbázis itt tekinthető meghttps://bit.ly/3shYpXi

Forráshttps://www.facebook.com/ferenc.demeter.5/posts/4022985924389479

 

Könyvkuckóval népszerűsítik az olvasást Máréfalván

Cserekönyv-kuckót helyeztek ki a Hargita megyei Máréfalva központi parkjában, benne közel húsz könyvvel és folyóirattal, amelyből bárki kivehet, és helyben olvashatja, de haza is viheti, egyetlen szabály betartásával: az olvasás befejeztével vissza kell tennie a kuckóba vagy mást kell vinnie helyébe. A kezdeményezéssel az olvasást népszerűsítenék a helyiek körében.

Az évek során számos duplum és triplum példány gyűlt fel a könyvtáraktól, testvértelepülésekről, magánszemélyektől kapott adományokból, amiket Geréb Katalin, az ötlet egyik kezdeményezőjének elmondása szerint, bármennyire legyenek is könyvmentők, hely híján nem tudtak mind befogadni, ezért jött ez az ötlet, hogy cserebere által gazdára leljenek a könyvek.

A könyvkuckó elhelyezésekor fő szempont volt, hogy jól látható és megközelíthető helyen legyen felállítva, de a formai kivitelezésekor – ami Gergely Simon István helyi asztalos munkája – figyeltek arra, hogy a műemlékek mellett a könyvkuckó is beleilljen a park miliőjébe.

A tervek szerint a könyvkuckó mellett egy, az olvasással kapcsolatos idézeteket tartalmazó táblát is elhelyeznének a központi parkban, de a könyvkuckó is más arculatot ölt majd az augusztusi kalákatábort követően: a tábor résztvevői helyi motívumokkal díszítik majd ki a még „natúr” formájában lévő könyvkuckót.

Forrás és teljes cikk itt: https://uh.ro/konyvkuckoval-nepszerusitik-az-olvasast-marefalvan/


Elhunyt Haszmann Pál helytörténész, nyugalmazott múzeumvezető

Súlyos betegség után, életének 79. évében, 2021. április 10-én, Alsócsernátonban elhunyt Haszmann Pál Péter népművész és helytörténész, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője.

1942. augusztus 12-én született Alsócsernátonban. A mezőgazdasági középiskolát Kézdivásárhelyen, a líceumot Szászrégenben végezte. Előbb mezőgazdasági technikus Kőhalomban és Szászrégenben. 1971-től a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum alkalmazottja, 1973-tól nyugdíjba vonulásáig a Székely Nemzeti Múzeum részlegeként működő csernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetőjeként dolgozott. 2008-ban rövid ideig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben parlamenti képviselő is volt.

A Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alapító elnöke, a múzeumban működő Csernátoni Népfőiskola létrehozója, vezetője.

2012-ben az Orbán Balázs díjjal, 2013-ban a Haszmann családot Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2018-ban a Háromszék kultúrájáért díjat adományozták részére munkája elismeréseként.

Forrás: https://www.hirmondo.ro/kovaszna-megye/elhunyt-haszmann-pal/

 

Angol nyelven jelenik meg Tompa Andrea Kolozsvár-regénye, A hóhér háza

Idén júliusban angolul is megjelenik Tompa Andrea első regénye, A hóhér háza. A könyvet Bernard Adams fordítja angolra, és a Seagull Books adja ki - írja a Könyvesmagazin.

Forrás és teljes cikk itthttps://multikult.transindex.ro/?hir=11746&angol_nyelven_%20_


Szerkesztők:

Borbé Levente (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, könyvtáros), borbelevi@gmail.com

Kelemen Katalin (Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda, könyvtáros), kelemen.katalin@yahoo.co.uk

Kovács Eszter (Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár, könyvtáros), kovacseszti@yahoo.com

Tóth-Wagner Anikó (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, könyvtáros), twsaniko@gmail.com

Olvasószerkesztő: Szonda Szabolcs (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, igazgató), szonda_szabolcs@kmkt.ro

Technikai szerkesztő: Krecht Alpár-László (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, könyvtáros), alpar@krecht.ro

 

E lapszám felelős szerkesztője: Tóth-Wagner Anikó.

 

A hírlevél változatlan formában szabadon terjeszthető. Megrendelhető a remekehirlevel@gmail.com címen.




2021. május 1., szombat

Májusi évfordulók 2021

290 éve, 1731. május elsején született Gustav Philip Creutz svéd költő, folyóirat-szerkesztő és diplomata.


120 éve, 1901. május elsején született Szerb Antal magyar író, irodalomtörténész. Fontosabb művei: Az angol irodalom kistükre, Magyar irodalomtörténet, A világirodalom története, Pendragon Legenda, Utas és holdvilág, A királyné nyaklánca, Gondolatok a könyvtárban.


90 éve, 1931. május elsején született Jánky Béla székely-magyar költő, író, szerkesztő és műfordító.


30 éve, 1991. május elsején hunyt el Jack Cope dél-afrikai angol író, költő, esszéíró és kiadó.


25 éve, 1996. május elsején hunyt el Kun Erzsébet magyar írónő, újságíró és lapszerkesztő.


15 éve, 2006. május elsején hunyt el Irena Barber (Barber Irén) vend nyelven munkálkodó szlovén prózaíró.


1 éve, 2020. május elsején hunyt el Borbás Mária magyar műfordító, írónő, kiadó és szerkesztő.


125 éve, 1896. május másodikán született Gottfried Benn német költő, esszéista és orvos.


120 éve, 1901. május másodikán született Willi Bredel német író. Ismertebb regénye: Rokonok és ismerősök trilógiája.


415 esztendeje, 1606. május harmadikán született Lorenzo Lippi olasz költő, író és festő.


260 éve, 1761. május harmadikán született August von Kotzebue német író, drámaíró, költő, jogász és történész.


230 éve, 1791. május harmadikán született Henryk Dembinski 1848-as szabadsághős lengyel és emlékiratíró.


40 éve, 1981. május negyedikén hunyt el Paul Eliot Green amerikai drámaíró és író.


1 éve, 2020. május negyedikén hunyt el Michael McClure amerikai költő, író, dalszerző, dramaturg és kritikus.


200 éve, 1821. május ötödikén született Wilhelm Lagus finn író, filológus és orientalista.


225 éve, 1796. május ötödikén született William Epps Cormack kanadai-skót író, feltaláló és mezőgazdász.


175 éve, 1846. május ötödikén született Henryk Sienkiewicz lengyel író, újságíró és novellista. Ismert alkotásai: Tűzzel-vassal, Özönvíz, Quo vadis, Kereszteslovagok.


110 éve, 1911. május ötödikén született Elza Ķezbere lett költőnő.


85 éve, 1936. május ötödikén született Lázár Ervin magyar író, elbeszélő és meseíró. Népszerű művei: A kisfiú és az oroszlánok, A fehér tigris, Szegény Dzsoni és Árnika, Bab Berci kalandjai stb.


65 éve, 1956. május ötödikén hunyt el Nyiszli Miklós erdélyi magyar orvos és író. Ismert műve: Orvos voltam Auschwitzban.


45 éve, 1976. május ötödikén hunyt el Richard Hughes walesi-angol író és költő, a világ első hangjátékának írója.


10 éve, 2011. május ötödikén hunyt el Arthur Laurents amerikai drámaíró, forgatókönyvíró és librettista.


235 éve, 1786. május hatodikán született Ludwig Börne német író, lapkiadó, újságíró.


150 éve, 1871. május hatodikán született Christian Morgenstern német író, költő és műfordító.


85 éve, 1936. május hatodikán született Gyárfás Endre  magyar író, költő és tanár.


60 éve, 1961. május hatodikán hunyt el Lucian Blaga román költő, író, újságíró és filozófus.


595 esztendeje. 1426. május hetedikén született Giovanni Pontano (Ioannes Iovianus) olasz író és humanista.


245 éve, 1776. május hetedikén született Berzsenyi Dániel magyar költő és író.


160 esztendeje, 1861. május hetedikén született Rabindranath Tagore indiai költő, író. Ő írta és komponálta India himnuszát.


105 éve, 1916. május hetedikén született Földes Péter magyar író és esszéista.


35 éve, 1986. május hetedikén hunyt el Haldun Taner török író és forgatókönyvíró.


10 éve, 2011. május hetedikén hunyt el Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, író és lapszerkesztő.


5 éve, 2016. május hetedikén hunyt el Mészáros Viktor magyar költő, műfordító és tanár.


170 éve, 1851. május nyolcadikán született Miloslav Bella szlovák költő és műfordító.


160 éve, 1861. május nyolcadikán hunyt el Teleki László magyar író és politikus.


95 éve, 1926. május nyolcadikán született Mitja Mejak szlovén író, esszéista, irodalomkritikus és szerkesztő.


30 éve, 1986. május nyolcadikán hunyt el Joseph Kramm amerikai drámaíró, színész és rendező.


15 éve, 2006. május nyolcadikán hunyt el Somlyó György magyar író, költő és műfordító.


1 éve, 2020. május nyolcadikán hunyt el Maks Velo albán író, költő, festőművész és grafikus.


250 éve, 1771. május kilencedikén született Rahel Levin német írónő.


55 éve, 1966. május kilencedikén hunyt el Gara László magyar író, műfordító és publicista.


40 éve, 1981. május kilencedikén hunyt el Nelson Algren amerikai író és újságíró.


500 esztendeje, 1521. május tizedikén hunyt el Sebastian Brant német szatirikus író és humanista.  


325 esztendeje, 1696. május tizedikén hunyt el Jean de La Bruyère francia író, esszéíró és moralista.


145 éve, 1876. május tizedikén született Ivan Cankar a szlovén író, drámaíró és költő.


1110 esztendeje, 911. május tizenegyedikén hunyt el Bölcs Leó bizánci császár és író.


140 éve, 1881. május tizenegyedikén hunyt el Henri-Frédéric Amiel svájci költő, kritikus és filozófus.


105 éve, 1916. május tizenegyedikén született Camilo José Cela y Trulock spanyol író, újságíró, esszéista és szerkesztő.


20 éve, 2001. május tizenegyedikén hunyt el Klaus Schlesinger német író és újságíró.


20 éve, 2001. május tizenegyedikén hunyt el Douglas Adams angol író és forgatókönyvíró.


10 éve, 2011. május tizenegyedikén hunyt el Kartal (Hajnal) Zsuzsa magyar költőnő, kritikus és műfordító.


225 éve, 1796. május tizenkettedikén hunyt el Johann Peter Uz német költő.


100 éve, 1921. május tizenkettedikén született Emilia de Pardo Bazán spanyol írónő, újságíró, esszéista, irodalomkritikus, költő, drámaíró, fordító és szerkesztő.


120 éve, 1901. május tizenharmadikán született Murilo Mendes brazíl író és költő.


105 éve, 1916. május tizenharmadikán hunyt el Sólem Áléchem orosz-zsidó, jiddis nyelven alkotó író.


10 éve, 2011. május tizenharmadikán hunyt el Bárdos B. Artúr erdélyi magyar költő, novellista és újságíró.


1 éve, 2020. május tizenharmadikán hunyt el Rolf Hochhuth német drámaíró és esszéíró.


120 éve, 1901. május tizennegyedikén született Rab Gusztáv író és újságíró.


25 éve, 1996. május tizennegyedikén hunyt el Pákolitz István magyar költő, író, műfordító és pedagógus.


10 éve, 2011. május tizennegyedikén hunyt el Brigitta Trotzig svéd írónő és költő.


105 éve, 1916. május tizennegyedikén született Méhes György (Nagy Elek) székely-magyar író, újságíró, színműíró és színikritikus.


5 éve, 2016. május tizennegyedikén hunyt el Birtalan Balázs magyar író, költő, publicista és terapeuta.


135 éve, 1886. május tizenötödikén hunyt el Emily Dickinson amerikai költőnő.


130 éve, 1891. május tizenötödikén született Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz író, drámaíró, orvos és színházi rendezőasszisztens. Legismertebb művei:  Fehér gárda, Kutyaszív, A Mester és Margarita.


110 éve, 1911. május tizenötödikén született Max Frisch svájci író és építész.

275 éve, 1746. május tizenhatodikán hunyt el Mosè Vita Luzzatto olaszországi héber költő, rabbi, kabalista és filozófus.


115 éve, 1906. május tizenhatodikán született Libero Bigiaretti olasz költő, író és fordító.


90 éve, 1931. május tizenhatodikán hunyt el Johan de Meester holland író, irodalomkritikus és újságíró.


75 éve, 1946. május tizenhatodikán született Molnár H. Lajos erdélyi magyar író, közíró, szerkesztő, dramaturg és riporter.


190 éve, 1831. május tizenhetedikén hunyt el Köteles Sámuel magyar filozófus, író.


265 éve, 1756. május tizennyolcadikán született Fessler Ignác Aurél magyar származású osztrák író, pedagógus és evangélikus püspök.


40 éve, 1981. május tizennyolcadikán hunyt el William Saroyan amerikai író, drámaíró és novellista.


5 éve, 2016. május tizennyolcadikán hunyt el Boris Schnaiderman brazil műfordító, író, esszéíró és nyelvész.


1 éve, 2020. május tizennyolcadikán hunyt el Bohuš Bodacz szlovák író, irodalomtörténész, szerkesztő és publicista.


125 éve, 1896. május tizenkilencedikén  született Várkonyi Nándor magyar író, szerkesztő, könyvtáros és kultúrtörténész.


170 éve, 1851. május huszadikán hunyt el Stanko Vraz (Jacob Frass) horvát költő, író, műfordító és irodalomkritikus.


100 éve, 1921. május huszadikán hunyt el Wolfgang Borchert német költő és drámaíró.


85 éve, 1936. május huszadikán született Orbán Ottó magyar költő, esszéíró és műfordító.


250 éve, 1771. május huszonegyedikén hunyt el Christopher Smart angol költő és fordító.


75 éve, 1946. május huszonegyedikén született Balogh László székely-magyar író, újságíró és könyvtáros.


150 éve, 1871. május huszonkettedikén hunyt el Friedrich Halm osztrák költő, drámaíró és író.


130 éve, 1891. május huszonkettedikén született Johannes Robert Becher német költő, író és politikus.


115 éve, 1906. május huszonkettedikén született Gádor Béla (Guttman) magyar író, újságíró, humorista és forgatókönyvíró.


25 éve, 1996. május huszonkettedikén hunyt el Ábrahám János erdélyi magyar író és újságíró.

    

150 éve, 1871. május huszonharmadikán született Garabet Ibrăileanu román író, fordító, esszéíró és kritikus. Ismert regénye: Adela


145 éve, 1876. május huszonharmadikán hunyt el Jankó Král’ a szlovák forradalmi költészet atyja.


130 éve, 1901. május huszonharmadikán született Pär Fabian Lagerkvist svéd író, költő, moralista.


115 éve, 1906. május huszonharmadikán hunyt el Henrik Johan Ibsen norvég drámaíró, író, színházi rendező és költő. Főbb alkotásai: Brand, Peer Gynt, Babaház (Nóra), A vadkacsa, Solness építőmester.


85 éve, 1936. május huszonharmadikán hunyt el Henri de Régnier francia író és költő.


10 éve, 2011. május huszonharmadikán hunyt el Cs. Gyimesi Éva erdélyi magyar irodalomtörténész, nyelvész, publicista és egyetemi tanár.


5 éve, 2016. május huszonharmadikán hunyt el Vera Margrethe Henriksen norvég írónő és dramaturg.


275 éve, 1746. május huszonnegyedikén született Claus Frimann norvég költő, író és evangélikus lelkész.


170 éve, 1851. május huszonnegyedikén született Bartók Lajos költő, drámaíró és szerkesztő.


115 éve, 1906. május huszonnegyedikén hunyt el Tábori Róbert magyar író és újságíró.


90 éve, 1931. május huszonnegyedikén született Christian Maurer erdélyi szász származású német költő.


340 esztendeje, 1681. május huszonötödikén hunyt el Pedro Calderón de la Barca spanyol drámaíró.


45 éve, 1976. május huszonötödikén hunyt el Supka Géza magyar író, újságíró, művészettörténész, szerkesztő és régész.


15 éve, 2006. május huszonötödikén hunyt el Burkus Valéria vajdasági magyar írónő, költő és műfordító.


10 éve, 2011. május huszonötödikén hunyt el Leonora-Carrington brit-mexikói írónő, festő és szobrász.


55 éve, 1966 május huszonhatodikán hunyt el Tamási Áron (Tamás János) székely-magyar író. Ismertebb művei: Ördögváltozás Csíkban, Erdélyi csillagok, Ábel trilógia, Énekes madár, Jégtörő Mátyás, Rendes feltámadás, Bölcső és bagoly.


45 éve, 1976. május huszonhatodikán hunyt el Martin Heidegger német filozófus, író.


150 éve, 1871. május huszonhetedikén született Heinrich Mann német író, költő, esszéíró és forgatókönyvíró.


40 éve, 1981. május huszonhetedikén hunyt el Pilinszky János magyar költő, író és műfordító.


10 éve, 2011. május huszonhetedikén hunyt el Gil Scott-Heron amerikai zenész és költő.


105 éve, 1916. május huszonnyolcadikán hunyt el  Ivan Jakovics Franko ukrán költő, író, műfordító, publicista, társadalomtudós és politikus.


155 éve, 1866. május huszonkilencedikén született Akon Akopyan örmény népi költő.


110 éve, 1911. május huszonkilencedikén született Léá Goldberg héber írónő.


5 éve, 2016. május huszonkilencedikén hunyt el Kenne Fant svéd író, szinész és rendező.


1 éve, 2020. május huszonkilencedikén hunyt el Alfred Kolleritsch osztrák író, költő és filozófus.


235 éve, 1786. május harmincadikán született Fáy András magyar politikus és nemzetgazda.


145 éve, 1876. május harmincadikán született Vladimir Nazor horvát költő, író, műfordító és kritikus


120 éve, 1901. május harmincadikán született Icik (Itzik) Manger jiddis költő és drámaíró.


10 éve, 2011. május harmincadikán hunyt el Czigány Zoltán magyar író, költő, szerkesztő és filmrendező.


70 éve, 1951. május harmincegyedikén hunyt el Hermann Broch osztrák író, költő és filozófus.

*

1200 esztendeje, 821 májusában született Ibn al-Haddzsázs (Abū l-Ḥusayn Muslim ibn al-Ḥaǧǧāǧ al-Qušayrī an-Naysābūrī) arab költő.



Érdemes tudni


445 esztendeje, 1756. május elsején Báthory Istvánt, Erdély fejedelmét lengyel királlyá koronázták.


170 éve, 1851. május negyedikén született Fejér Dávid székely-örmény-magyar orvos és orvosi szakíró.


120 éve, 1901. május negyedikén született Szabó Dömjén székely-magyar ferences szerzetes és egyházi író.


55 éve, 1966. május elsején hunyt el Kovács Jenő székely-magyar lapszerkesztő, rádióműsor szerkesztő, és újságíró.


85 éve, 1936. május másodikán született
Péterfy László székely-magyar származású festő és szobrászművész. 


30 éve, 1906. május másodikán hunyt el Pálfy Ferenc székely-magyar mezőgazdasági szakíró és tanár.


1 éve, 2020. május harmadikán hunyt el Beder Tibor erdélyi magyar földrajztanár, író, szakíró, ismeretterjesztő, Hargita megye főtanfelügyelője.


5 éve, 2016. május hatodikán hunyt el Szántó Judit magyar dramaturg, műfordító és kritikus.


255 éve, 1766. május hetedikén született Budai Ézsaiás magyar bölcsészet- és hittudós, író, történész, pedagógus és református püspök.


105 éve, 1916. május hetedikén született Somodi Albert székely-magyar tankönyvszerző és néprajzi gyűjtő.


100 éve, 1921. május nyolcadikán alakult meg a Román Kommunista Párt, amelyben a románokon kívül a két világháború közötti Nagy Romániában más nemzetiségek (magyarok, zsidók, oroszok, ukránok stb.) is képviseltették magukat.


30 éve, 1991. május nyolcadikán hunyt el Molnár Jakab székely-magyar származású közíró és szerkesztő.


80 éve, 1941. május kilencedikén született Mátyás Árpád székely-magyar újságíró és riporter.


10 éve, 2011. május tizedikén hunyt el Szabó György erdélyi magyar irodalomtörténész, klasszika-filológus és műfordító.


5 éve, 2016. május tizenegyedikén hunyt el Réz Pál magyar irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő és műkritikus.


440 esztendeje, 1581. május tizenkettedikén írta alá Báthory István fejedelem és lengyel király a kolozsvári egyetem alapítólevelét.


60 éve, 1961. május tizenharmadikán hunyt el Nagy György székely-magyar erdőmérnök, erdészeti szakíró és iskolai igazgató.


50 éve, 1971. május tizenharmadikán hunyt el Bányai János székely-magyar geológus, muzeológus, tanár, és a Székelység című folyóirat alapítója, valamint szerkesztője.


85 éve, 1936. május tizennegyedikén hunyt el Csutak Vilmos székely-magyar történész, helytörténész.


420 esztendeje, 1601. május tizenötödikén hunyt el Baranyai Decsi János magyar humanista, műfordító és közmondásgyűjtő.


125 éve, 1896. május tizenhatodikán hunyt el Turóczy Mózes székely-magyar rézműves- és ágyúöntő mester.


190 éve, 1831. május tizenhetedikén született Köteles Sámuel erdélyi magyar filozófus, államtudós és egyetemi oktató.


140 éve, 1881. május tizenhetedikén született Jakabffy Elemér erdélyi magyar publicista, jogász és politikus.


175 éve, 1846. május tizennyolcadikán született Tankó János erdélyi magyar tanár és szakíró.


195 éve, 1826. május tizenkilencedikén hunyt el Losteiner Leonard magyar ferencrendi szerzetes, a csíksomlyói rend történetírója és gimnáziumi tanára.


105 éve, 1931. május tizenkilencedikén született Bogos Sándor székely-magyar újságíró és tanár.


110 éve, 1911. május tizenkilencedikén hunyt el Böhm Károly magyar filozófus, lapszerkesztő és egyetemi tanár.


150 éve, 1871. május huszadikán született Tóth György a székely-magyar származású Tóth György jogász és jogi szakíró.


35 éve, 1986. május huszadikán hunyt el Bene József székely-magyar grafikus, könyvművész és festő.


120 éve, 1901. május huszonkettedikén született Puskás Lajos székely-magyar tanár, pedagógia szakíró, cserkészvezető, szociálpolitikus és társadalmi szervező.


235 éve, 1786. május huszonharmadikán hunyt el Benyovszki Móricz magyar kalandor, utazó és emlékiratíró, a „Malgasok Királya”.


450 esztendeje (1571), május huszonötödikén választották erdélyi fejedelemnek Báthory Istvánt.


75 éve, 1946. május huszonhatodikán született Incze Dénes székely-magyar katolikus pap, a tusnádfürdői templom építtetője, valamint a Krisztus Világossága folyóirat alapítója és szerkesztője.


1 éve, 2020. május huszonhatodikán hunyt el Nagy Enikő erdélyi magyar tűzzománcművész és festő.


1 éve, május huszonkilencedikén hunyt el Kéri Piroska magyar szerkesztő, kiadó, irodalom- és művelődésszervező.


185 éve, 1836. május harmincadikán született Simén Domokos székely-magyar hittudós, unitárius lelkész, gimnáziumi és teológiai tanár.


95 éve, 1926. május harmincegyedikén született Kemény János magyar származású amerikai matematikus, a BASIC programozási nyelv egyik megalkotója.


70 éve, 1951. május harmincegyedikén született Fodor S. Sándor székely-magyar tanár, helytörténész, sajtómunkatárs és tanfelügyelő.


30 éve, 1991. május harmincegyedikén hunyt el Becze Antal székely-magyar tanár, tanfelügyelő, szakíró, a Hargita Megye Művelődési és Nevelési Bizottság elnöke.





Kelemen Katalin könyvtárosi munkássága

  A 2000-es esztendők Hargita Megyei Könyvtárának lelkes csapatát gimnáziumi iskolai könyvtároskodásom kezdetén megismertem. Az idő telik, s...