2018. október 24., szerda

Rendhagyó óra a könyvtárban


 

A Nagy Imre Általános Iskola könyvtárában, minden iskolai év első heteiben, könytárbemutató és könyvtárhasználati foglalkozásokat tartunk az alsó tagozatos osztályok részére. Egy olyan szolgáltatás amely többek között vonzóbbá, színesebbé teszi, megkönnyíti az iskolai oktató-nevelő munkát. Könyvtári eszközökkel nyújtunk segítséget ahhoz, hogy a gyermekek számára természetessé váljon az önálló ismeretszerzés, hogy készségszinten használják a kézikönyveket (enciklopédiákat, lexikonokat, szótárakat), hogy elsajátítsák az információkeresés hagyományos és modern - de mindenekelőtt megbízható - technikáit. A legkézenfekvőbb módszer erre az, hogy a kisiskolásoknak lehetőséget teremtünk a könyvtárlátogatásra, melynek során megismerkedhetnek a könyvtári szolgáltatásokkal, s melynek következtében talán olvasó felnőtté válnak. Így az olvasás népszerűsítése, valamint a könyv- és könyvtárhasználatra nevelés együttesen valósulhat meg. 


Előzetes egyeztetést követően, a könyvtár használatának és a könyvtár állományának bemutatását követően ismertetjük a könyvtár szolgáltatásait, a szolgáltatások igénybe vételének feltételeit. A könyvtári órákra mindazokat a csoportokat is várjuk, akik a fentieken túl, egy-egy témakör szakirodalmával kívánnak megismerkedni. Előzetes egyeztetést követően pedagógusok által kért egyéb téma könyvtári feldolgozását is vállaljuk.


Egy ilyen rendhagyó órát tartottunk Mandel Gabriella tanítónéni közreműködésével a IV C osztálynak október 23-án, ahol a román nyelv kerettantervéhez kapcsolódva a könyvtár és szolgáltatásainak bemutatásán túl, több csoportba felosztva, a gyerekek könyvtárhasználati feladatokat kellett megoldjanak.
Az előzetesen kiválogatott könyveket téma szerint kellett csoportosítaniuk, a könyvek legfontosabb adatait kellett kiírniuk, román és magyar nyelven, megtanulták használni a különböző szótárakat, lexikonokat, ismeretközlő könyveket. Érdekes kérdésekkel készültek a könyvtárosi munkával, a könyvtár állományával illetve a kölcsönzési szabályokkal kapcsolatosan.

A jó könyvek jó olvasóvá nevelik az embert,
a jó olvasó azután jól válogatja meg a könyveket.”


Hegedüs Géza: Az olvasásá gyönyörűsége.
Móra Könyvkiadó, Budapest, 1978, 23.p.


Bölöny Melinda,
könyvtáros

2018. október 22., hétfő

Honismereti kvíz-vetélkedő A Kájoni János Megyei Könyvtárban


 

A IX. Székelyföld napok keretén belül szervezték meg a Hargita Megyei Kájoni János Megyei Könyvtárban az Ismerjük meg értékeinket! honismereti kvíz-vetélkedőt V.-XII. osztályos diákok számára. A rendezvény meghívottja és irányítója Kiss László, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen könyvtárosa volt.

Az esemény időpontja 2018. október tizennyolcadikán 12 órakor vette kezdetét. A vetélkedőt ugyanezen a napon a tusnádfürdői (10 órakor), valamint a csíkdánfalvi könyvtárban (15 órakor) is megtartották.

A vendégeket Kelemen Katalin dokumentarista könyvtáros fogadta. Rövid ismertető után átadta a szót Kiss Lászlónak, aki hamarosan rátért a kvíz-vetélkedő megvalósítható gyakorlati oldalára.
A diákok összesen öt iskolából képviseltették magukat a versenyen: a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolából, a Márton Áron Főgimnáziumból, a Nagy István Művészeti Líceumból, a József Attila Általános Iskolából, és a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskolából.
A csapatok egyénileg az okostelefonos applikáció segítségével (külön-külön) válaszoltak a kérdésekre. Összesen négy kérdéscsomagból választhattak ki kettőt. Ezek az alábbiak voltak:
- Hargita megye természeti kincsei
- Hargita megyei neves személyiségek
- Hargita megyei épített örökség, handsúlyozva a nevezetességeket.
- Csíkszeredai várostörténet nevezetességei
A kvíz-vetélkedő nagyon érdekesnek bizonyult a diákok számára, hiszen mind a négy kérdéscsomag tartalmazott meglepetéseket, például az adott témakörhöz tartozó neves személyiségek mindegyikben felbukkantak. 
 
A versenyzőknek gyorsan kellett reagálniuk az előttük álló kérdésekre, mert nemcsak helyes választ kellett adniuk a kérdésekre, hanem időre is jól kellett teljesíteniük. A diákok helytálltak a megmérettetésen. A legjobbakat díjazták, és ezenkívül minden résztvevő kapott egy Hargita megyei neves személyiségeket tartalmazó könyvjelző csomagot. Végezetül pedig Kiss László rákérdezett a diákokra, hogy miért tartják fontosnak a Székelyföld napok megrendezését. A választ egy szóban kellett megadni. Örvendetes, mennyire világosan látták kis régiónk megismerésének a hasznát.
Az eseményt Márdirosz Ajka-Klára, a csíkszeredai Apáczai Csere János pedagógusok könyvtárosa népszerűsítette. Így őmaga kísérte el a József Attila Általános Iskola diákjait. Kísérők és helyi szervezők között még volt két könyvtáros. Egyed Daniela a Nagy István Művészeti Líceumból és Borbé Levente a Márton Áron Főgimnáziumból.
A képeket Bedő György, Márdirosz Ajka és Borbé Levente készítették
Borbé Levente, könyvtáros

Hargita megye iskolai könyvtárosainak, IDK felelőseinek Módszertani napja

2018. október 12.-én Hargita megye iskolai könyvtárosainak, IDK felelőseinek Módszertani napjára került sor Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. A találkozót, melynek címe “Újdonságok az iskolai könyvtárosi tevékenységekben”, Márdirosz Ajka-Klára, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza módszertanos könyvtárosa nyitotta meg, őt követte Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalom szakos és iskolai könyvtárakért felelős tanfelügyelő rövid beszéde
 
A program első részében a napirendi pontok között szerepeltek: 1. A személyi adatvédelemről szóló legújabb rendelet ismertetése, megbeszélése, amelyet Bedő Melinda, a Kájoni János Megyei Könyvtár osztályvezető könyvtárosa vezetett fel nagyon praktikus és hatékony megközelítésben; 2. Az iskolai könyvtárakban használt érvényben levő műveleti procedúrák, eljárások bemutatása, amelyet Crăciun Mariana, a baláni Liviu Rebreanu Szaklíceum könyvtárosa vázolt fel röviden, példaként bemutatva a saját könyvtárának a műveleti leírásait; 3. Az évi, félévi munkatervek, vezetői tervek, továbbképzési lehetőségek ismertetése, statisztikák készítése és elemzése, amelyekről újra Márdirosz Ajka-Klára módszeranos könyvtáros beszélt, modelleket bemutatva a megye könyvtárosainak, bíztatva őket a továbbképzéseken való részvételre. Hatos Melinda, a székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum könyvtárosa is bemutatta röviden a 2018-2019 évi munkatervét; 4. Az érdemfokozati dosszié összeállítása is a program része volt, ezt röviden Gal Rodica a maroshévízi Mihai Eminescu Líceum könyvtárosa mutatta be. 5. Tartalmas, megszívlelendő, tanácsokkal, de ugyanakkor ötletekkel ellátott bemutatót tartott Egyed Daniela, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum könyvtárosa ”A könyv fontossága a mai társadalomban címmel.


A módszertani tevékenység második részében az iskolai könyvtárosok csoportos műhelymunkában tevékenykedtek, területenként felelősöket neveztek ki, módszertani körök szervezését beszélték meg, különféle tevékenységekről tapasztalatcsere történt, a jövőbeli aktivitások helyét, időpontját is egyeztették, egymást meginvitálva, bevonva rendezvényeikre. A workshop témája az Iskolai Könyvtárak Világhónapja felhívásához is csatlakozott, amelynek 2018-as mottója ”Miért szeretem az iskolai könytáramat?”. Októberben, a világhónap alkalmával kiemelten népszerűsítjük az iskolai könyvtár fontosságát az oktatásban, kultúránkban, társadalmunkban, tevékenységeink révén ösztönözzük a tanulókat nemcsak az olvasásra, tanulásra, hanem az iskolai könyvtár használatára, értékelésére is. A közel 50 iskolai könyvtáros kellemes hangulatban történő találkozója végén mindenki egyöntetűen megegyezett abban, hogy bár nagyon nehéz idők járnak - a statisztikák is kimutatják a sok leépítést megyénkben, jobb esetekben leépítés helyett, a könyvtárosi munkája mellett számos más tevékenységi területeken helyt kell állnia egy iskolai könyvtárosnak, ami nagy megpróbáltatásokat jelent sokaknak -, mégis a könyvtárosi szakma öröme, a szakma iránti elkötelezettség, a hivatástudat és a mély hivatásérzet felülkell kerekedjen a nehézségeken, és a jövőbeni könyvtári tevékenységeket csakis pozitívan, előrelátóan lehet és kell megszervezni. 


Márdirosz Ajka-Klára, programszervező, 
Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Könyvtára



2018. október 18., csütörtök

Könyvtárhasználati verseny

Kedves Kollégák!
Az Oktatási Hivatal jóváhagyásával és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával idén is meghirdetjük a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt általános és középiskolás tanulók számára.
Ettől a tanévtől kezdve versenyünket kiterjesztettük a határon túli magyarlakta területekre is. Szokásosan a versenyről folyamatosan minden információ, hír, adat, dokumentum megtalálható lesz a verseny honlapján:http://www.opkm.hu/Bod_verseny
A versenyünk témája idén: Hatalom és demokrácia.
Jó versenyzést kívánnak a szervezők!
Üdvözlettel:

Tolnai József
szakmai és kommunikációs referens, országos versenyszervező

eszterhazy_karoly_egyetem_logo
1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.
Postai cím: 1581 Budapest, Pf.: 14.
Tel.: (+36-1-)323-5512 Mobil: (+36-30-)823-7564



2018. október 16., kedd

Hargita megyei iskolai könyvtárosok módszertani gyűlése

  1. október 12-én 9 órakor vette kezdetét a Hargita megyei iskolai könyvtárosok módszertani gyűlése, amelynek témája az Újdonságok az iskolai könyvtáros tevékenységében volt.

A gyűlést Márdirosz Ajka-Klára, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának könyvtárosa nyitotta meg.
Ezt követően Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalomszakos, valamint a könyvtárakért is felelős tanfelügyelő köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőbeszédébe dióhéjban belefoglalta az iskolai könyvtárosok jelenlegi helyzetét, és lehetőségként említést tett az érdemfokazatról is.
Bedő Melinda, a Kájoni János Hargita Megyei Könyvtár osztályvezető könyvtárosa az új adatvédelmi előírásokról adott felvilágosítást, amelyek a könyvtárakra is vonatkoznak. Szó esett a könyvtárak létező együttműködési lehetőségeinek fejlesztéséről, illetve a jövőbeni közös programok kialakításáról.

Továbbá Márdirosz Ajka-Klára a munkaterveknek az elkészítéséről, programok és más tevékenységek megvalósításának tervezéséről beszélt. Példaként Hatos Melinda, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium könyvtárosa bemutatta saját munkatervét.

Crăciun Mariana, a baláni Liviu Rebreanu Szaklíceum könyvtárosa az iskolai könyvtárak aktivitásának műveleti eljárásait vázolta fel. Az eljárásoknak tükröznie kell az újonnan kiadott törvénybe foglalt könyvtárosi munka alapvető stratégiáit és folyamatát.

Egyed Daniela, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum könyvtárosa a könyv lényeges kulturális szerepéről, az olvasóvá nevelés fontosságáról beszélt. Arról, hogy az adott lehetőségek keretein belül, milyen megoldásokat lehet találni az olvasás megszerettetése érdekében.

A beszélgetés Márdirosz Ajka-Klára továbbképzőkről tett ajánlásával folytatódott.
Gal Rodica, az érdemfokozati doszár összeállításáról tartott ismertetőt. Az érdemfokozati doszár visszamenőleg 5 esztendő könyvtárosi tevékenységét foglalja magába. Ő kapta meg a 2018-as, iskolai könyvtárosoknak meghirdetett érdemfokozatot, amely 5 évre szól és 25% -os fizetésemelést jelent.

A módszertani nap első részének a végén Márdirosz Ajka-Klára felvázolta statisztikák bemutatásával a Hargita megyei iskolai könyvtárosok jelenlegi helyzetét (állások megszüntetése, a maradék állások egy részének felezése, egyéb munkákkal való leterhelése stb.).


Az összejövetel második felében az iskolai könyvtárosok régiókba csoportosulva beszélték meg problémáikat. A Csík, Udvarhely-Keresztúr, Gyergyó és Maroshévíz-Balán régiók külön választották meg körzeti felelősüket, valamit az új helyszínt és időpontot, ahol a közeljövőben körzetenként tanácskozni fognak.

Borbé Levente,
könyvtárpedagógus

2018. október 5., péntek

A gyermekek olvasóvá nevelésének módszerei az iskolai könyvtárosi munkában


című továbbképzésre kerül sor a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
A képzés iskolai könyvtárosoknak, könyvtárért felelős pedagógusoknak szól.
A képzés rövid ismertetése:
A nemzetközi szövegértési mérések (PISA, PIRLS) eredményei egyre inkább középpontba állítják az olvasással kapcsolatos képességek, készségek fejlesztését. Ebben kiemelt szerep jut az iskolai könyvtárosoknak pedagógiai tevékenységük keretében. A képzés során a célcsoport megismeri - rövid történeti áttekintés után - a 21. századi nemzetközi és magyarországi jó gyakorlatokat, valamint képessé válik mindennapi pedagógiai tevékenységének értékelésére az olvasási-szövegértési fejlesztések tekintetében. A képzés alkalmat teremt a tehetségfejlesztés és felzárkóztatás könyvtári lehetőségeinek számbavételére.
A képzés céljai:
Megismertetni:
·      a nemzetközi szövegértési mérések pontos értelmezéseit
·      a helyi olvasási szokások mérési eszközeit
·      a kommunikációs képességek fejlesztését középpontba helyező könyvtárosi kompetenciákat, a konstruktivitás képességeit
·      a gyakorlati megvalósításhoz szükséges tehetségfejlesztés- és felzárkóztatás módszertanát az olvasáspedagógia tekintetében
·      az olvasás fejlesztését, az olvasóvá nevelést segítő iskolai könyvtárosi/tanári kompetenciákat, módszereket és eljárásokat
·      az olvasáspedagógia alapjait, az értő/szövegértő/elemző olvasás technikáit és fogalmi kereteit középpontba helyező olvasás-tanítást, fejlesztést
·      az olvasáspedagógiai feladatok, gyakorlati tennivalókat az iskolai könyvtárban
 A képzés kezdési időpontja: 2018. november 26., 10 óra
Helyszín: Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Csíkszereda
Célcsoport: Hargita, Kovászna, Brassó, Maros, Bihar, Bukarest, Bákó megyei iskolai könyvtárosok/könyvtárért felelős pedagógusok
Képző: Hock Zsuzsanna, Magyar Könyvtári Intézet, iskolai könyvtári szakértő, nyugalmazott könyvtárostanár, Veres Pálné Gimnázium, Budapest
Helyek száma: 20
A tanfolyam időtartama: 20 óra
Szállás, étkezés: Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Csíkszereda
A program teljes költségét pályázati alapból biztosítjuk.
A résztvevők számára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kétnyelvű tanúsítványt állít ki, a képzésről a Magyar Könyvtári Intézet is tanúsítványt ad.
A beiratkozás október végétől on-line, az RMPSZ honlapján történik majd, de előzetesen lehet jelentkezni nálam az ajka.mardirosz@ccd.eduhr.ro címen.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐ KOLLÉGÁT!
Márdirosz Ajka-Klára, programszervező
Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Könyvtára

2018. október 4., csütörtök

Könyvtárlátogatók az Iskolai Könyvtárosok Világhónapján

 
Kedden, 2018. október 2-án András Éva és Horvát Krisztina tanítónénik látogattak el hozzánk két negyedik osztállyal a csíkszeredai József Attila Általános Iskolából. A találkozó célja Csíkország egyik kincsének, a Főgimnáziumunknak megismerése volt. 

A csíki oktatás központi fellegvárának történetét összekapcsoltam az intézmény könyvtárának történetével. Megemlítve a ferencesek kulturális tevékenységét, belefoglalva a Kájoni János nyomdáját is.
 
A két osztály külön-külön másfél órás könyvtárosi programon vett részt. 

Az iskolai könyvtár történetét és mai helyzetét egy rövid könyvtörténet és írástörténet előzte meg. Kitértem a könyv értékének, az olvasásnak a személyiségfejlődésben betöltött nélkülözhetetlen szerepére. A negyedikes diákok találkozhattak kedves olvasmányukkal is, mert a mesék és egyéb történetek nemcsak kizárólagosan kis olvasóknak valók. Kézbe vehettek a gimnázium régi könyveiből néhányat. Ezt követően megtekintették a régi tankönyvek kiállítását és a könyvtárat teljes egészében.

A kis diákok örömmel meséltek kedvenc olvasmányaikról, könyveikről, és természetesen arról, hogy mit szeretnének a közeljövőben böngészni.

Múltidézésnek jónak találtam, hogy a gyerekek kipróbálhatták az iskola hajdani írógépét néhány szó lepötyögésével. 

Emlékül minden egyes diákot megajándékoztam egy kis radírral és ceruzával. Ők is hoztak egy szép ajándékot nekem, közösen elszavalták Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya című versét.

A végén pedig a két osztály együtt csodálhatta meg a gimnázium kápolnáját és a régi tornatermet. 

Borbé Levente könyvtáros


ReMeK-e-hírlevél 2018/10. számából

VI. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
A 105 éve született Venczel József társadalomkutató születésének novemberi évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának szervezésében hatodik alkalommal hirdetik meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt, amelynek témája ezúttal: Serdülők és szülők viszonya.
Az előző évek pozitív tapasztalata alapján az idén is a digitális és vizuális technológia segítségével kell elkészíteni a pályamunkákat. Számos, az erdélyi ifjúság körében történő felmérés igazolja azt a tényt, hogy a mai, Z generációs fiatalok gyökeresen eltérő módon viszonyulnak az élet számos területéhez, mint a jellemzően X generációba tartozó szüleik. Ha ehhez még hozzáadjuk a klasszikus, generációk közötti ellentétet, akkor nagyon sokrétű képet kapunk a mai fiatalok és szüleik kapcsolatáról. Ennek a helyzetnek a tükrében az idei pályázat célja a középiskolások és szüleik közötti kommunikációnak, az együttműködéssel járó kihívásoknak a bemutatása.
A vetélkedőre 2 fős csapatok jelentkezését várják, október 26-ig, a következő drótposta-címen: telegdybalazs@uni.sapientia.ro, ezt követően küldik majd a második fordulóban számonkért anyagokat.
A vetélkedőre az alábbi három típusú pályamunka valamelyikével lehet jelentkezni: a.) egy maximum öt perces rövidfilmmel; b.) egy maximum tíz darab fényképből álló fényképsorozattal; c.) egy rövid, kb. 800-1000 szavas esszével (fogalmazással).
Minden csapat kategóriánként egy-egy pályamunkával jelentkezhet. A kész pályamunkák leadási határideje 2018. október 26., éjfél.
Az anyagokat elektronikus úton kérik eljuttatni a telegdybalazs@uni.sapientia.ro drótposta-címre. A beérkezett munkákat az azonosítható jegyek kiiktatása után háromtagú szakmai bizottság bírálja el. A legjobb 8 pályamunka készítői 2018. november 10-én bemutathatják munkájukat Csíkszeredában, Venczel József szülővárosában, a Sapientia EMTE-n szervezett konferencián.
A pályamunkák bemutatását követően – ugyancsak november 10-én – sor kerül a Venczel József munkássága és a társadalomtudományi fogalmak ismeretét felmérő csapatversenyre, ami írásbeli tesztből, majd szóbeli vetélkedőből áll. A vetélkedő alapjául szolgáló könyvészetet, valamint a Venczel József életét összefoglaló írást a csapatok regisztrációja után továbbítják a jelentkezőknek.
A díjnyertesek értékes jutalmakkal térhetnek haza.
További információk a következő címen kérhetők:telegdybalazs@uni.sapientia.ro
A felhívás teljes szövege itt: http://csik.sapientia.ro/hu/hirek/vi-venczel-jozsef-tarsadalomtudomanyi-vetelkedo-palyazati-felhivas

Családfa: a Székelyföld folyóirat pályázata középiskolások számára 
"Apa, anya, testvér, szülő, nagyszülő, felmenők és oldalágiak, rokonok és családtagok, mit jelent nekem a család, mit jelent a családfa? Mit adnak, mivel látnak el, mivel tarisznyálnak fel, és mit hozok ebből magammal, mit viszek egy életen keresztül? Majd hogyan adom ezt tovább, illetve továbbadom-e? Mit adok tovább és mennyit? A viszonyaink egymáshoz, a vérségi kapcsolatok, szeretet, odaadás, tisztelet, függés, hiány, harag, bármi. Le lehet-e, le tudunk-e, le kell-e válni vajon? Hogyan lehetek önmagam? Miben segít a család? Miben akadályoz?
Ha felültjük a Bibliát, vagy elkezdjük olvasni a régi görögök irodalmát, rögtön azzal szembesülünk, hogy kultúránk egyik legfontosabb, folyton visszatérő témája a család. S így van ez ma, a 21. század elején is: tavalyi diákpályázatunk nyertesei például azt javasolták, hogy idei pályázatunk témája a CSALÁD legyen. Szülő–gyermek kapcsolat, testvér–testvér (avagy a nagyszülőkkel, dédszülőkkel való) viszony, mit kezdünk ma, felgyorsult világunkban ezzel az örökséggel: csupa olyan kérdés, amely – főleg kamaszodó fiatalok esetében – valóban „megér egy misét”. Arra kérünk tehát benneteket, mai középiskolásokat, hogy írjatok ezekről a kérdésekről: miért fontos nektek (ha fontos egyáltalán) a család, örömforrás-e vagy inkább megoldandó probléma stb. Ami fontos, hogy mindenképp a Tietek legyen az élmény: versben, prózában, akár esszében."
Verseket (maximum két-három verset, de 60 sornál nem többet), és prózai szövegeket (maximum 10 000 karakternyit) várnak a mai 14–18 évesektől (IX–XII. osztályos diákoktól) a Székelyföld folyóirat postacímére (530170 Csíkszereda, T. Vladimirescu u. 5. sz.), avagy a szekelyfold@hargitamegye.ro címre. A borítékra kérik ráírni: „Pályázat: CSALÁDFA”. Beküldési határidő: 2018. október 31. A pályázat díjai: I. díj – 1000 lej, II. díj – 750 lej, III. díj – 500 lej.
Eredményhirdetés 2018 decemberében.
Forrás: https://www.eirodalom.ro/palyazatok/item/3858-csal%C3%A1dfa-di%C3%A1kp%C3%A1ly%C3%A1zat.html

Rozsé kalandjai – Szabó R. Ádám prózaírói bemutatkozása
Hangulatos könyvbemutató helyszíne volt 2018. szeptember 12-én a Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme. Szabó R. Ádám, csíkszeredai születésű, az utóbbi években Marosvásárhelyen tevékenykedő filmes szakember, kritikus, műsorvezető-szerkesztő ezúttal prózaíróként mutatkozott be a csíkszeredai közönség előtt első novelláskötetével (Rozsé kalandjai), amelyről Cseke Gábor író beszélgetett a fiatal szerzővel.
A közönség megtudhatta többek között, hogy a szerző nevébe miért került megkülönböztetésként  az R betű: bár azért esett erre, mert ez hangzott a legjobban, az R lehet akár novelláinak visszatérő hőse, a szerző alteregója, Rozsé nevének rövidítése is.
Sajtóvisszhang: https://hargitanepe.eu/leszamolas-a-kis-herceggel/
Forrás: http://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/646/rozse-kalandjai--szabo-r.-adam-prozairoi-bemutatkozasa

Szegedi Katalinnal Holle anyó színes birodalmában
Szegedi Katalin, mintegy ötven gyermek- és mesekönyv igényes illusztrátora volt a Kájoni János Megyei Könyvtár vendége 2018. szeptember 4-én. Délelőtt ‘A világ rajzolással kinyílik’ című műhelyfoglalkozáson tizenhatan vettek részt, nyerhettek betekintést az alkotás-újraalkotás izgalmas munkájába, a Holle Anyó birodalma című kötet különböző technikákkal készült illusztrációi elkészítése által. Élmény volt részt venni a Szegedi Katalin által vezetett intenzív műhelymunkában, betekinteni színes birodalmába, megtudni, hogyan alkot, és együtt dolgozni vele. A délutáni találkozón a könyvtár munkatársa, Török Edit beszélgetett a vendéggel arról, hogy hogyan dolgozik, kik a kedvenc szerzői, akiknek írásait legszívesebben illusztrálja, pályakezdése nehézségeiről, a Holle anyó birodalmáról, arról, hogy mit jelent számára ez a mese, a Boldizsár Ildikóval való barátságáról.
Sajtóvisszhang: https://hargitanepe.eu/meselo-rajzok/
Forrás: http://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/644/szegedi-katalinnal-holle-anyo-szines-birodalmaban

Farkas Árpád-monográfia és versírás-antológia bemutatója
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) Árkoson megszervezett idei tábora kihelyezett eseményeként került sor a Farkas Árpádról szóló könyv bemutatására 2018.. szeptember 7-én, a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Ennek szerzőjével, Cs. Nagy Ibolyával és művének alanyával Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélgetett.
Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténésztől megtudhattuk, iskoláknak, valamint egyetemeknek is használatra javasolható formában és nyelvezettel törekedtek megírni a Magyar Művészeti Akadémia írókról szóló kismonográfia-sorozatának köteteit. Ezek egyike Farkas Árpád sepsiszentgyörgyi költőről, műfordítóról, lapszerkesztőről született meg az ő tollából.
A róla írott könyvről szólva, melyben életpályájának és munkásságának ismertetése egyaránt helyet kapott, a költő kifejtette, örömmel észlelte, hogy tartalmazza mindazt, amit a verseiről vagy róla 1990 előtt és egy jó ideig azután is elhallgattak. Ez pedig a lélek- és tudatromboló kultúrpolitikával, valamint a magyarellenes magatartással való szembeszegülés volt.
Forrás: http://www.hirmondo.ro/kultura/ami-az-elemzesekbol-kimaradt/
https://www.3szek.ro/load/cikk/116419/elveboncolas

Értékes kötetekkel gazdagodott a gyimesbükki iskola könyvtára
Jelentős, mintegy kétezer könyvet tartalmazó adománnyal gazdagította a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola könyvtárát a csíkszeredai származású Zakariás Zsolt és Éva. A 2018 szeptemberében átvett könyveket egy hónapon belül rendezik, és elhelyezik az iskola több mint tízezer kötetes könyvtárában ‒ számolt be a jó hírről, mintegy köszönetképpen is, Antal Etelka. Az iskola vezetője hangjában hálával azt is kiemelte, hogy nagyon jól esett számukra ez a gesztus, illetve a tudat, hogy még vannak jótékonykodni szerető emberek. A helyi testneveléstanár, Antal Ibolya közreműködésével kapta éppen iskolájuk a szülői könyvtárból származó köteteket, amelyek értékes magyar és világirodalmi műveket is tartalmaznak, s amelyek mindenképp hasznosíthatóak lesznek a könyvtárukban.
Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/ertekes-kotetekkel-gazdagodott-a-gyimesbukki-iskola-konyvtara

Könyvbemutató Gyergyóremetén
2018. szeptember 15-én, Gyergyóremetén mutatták be a Gyergyó-szék értéktára. „Gyergyó Kollégium” címmel megjelent kötetet, amely több mint 300 oldalas, hiánypótló kiadvány.
A könyv megjelenését nagyszabású kutatómunka, interjúk készítése előzte meg. 2017 októberében egy héten át több szerkesztő is a településről kutatott, állt szóba a lakosokkal, úgyszintén ez év áprilisában is. A végeredmény ez a nagyszerű könyv és a benne található dvd-lemez. A könyvet Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés Alelnöke mutatta be. Beszédet mondtak: Bágya Rita, a Gyergyó Kollégium technikai vezetője, Nagy József, a kollégium szakmai vezetője, Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Az ünnepség első felében nagy tapsnak örvendhetett a Gyergyóremetei Ifjúsági Fúvószenekar és a Lakiteleki Kösöntyű Néptánccsoport. Az eseményen rövid ismertetőket tartottak a kutatók, akik külön-külön ismertették a településeket és az ott tapasztaltakat. Ezt követően vásáron vehettek részt a jelenlevők amelyen mindegyik gyergyószéki település különböző helybeli termékeket állított ki.. Ezt kötetlen beszélgetés követte a magyarországi és gyergyószéki jelenlevők között.
Forrás: http://www.marosheviz.info/kozelet/konyvbemutato-7.html
 
"Kritikán aluli az EDP által kiadott tankönyvek minősége"
Minden modern oktatási standardot alulmúl a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó tankönyveinek minősége – jelentette ki a marosvásárhelyi Bookfesten Mihai Mitrică, a Romániai Könyvkiadók Egyesületének ügyvezető igazgatója. ’A közvélemény a tankönyvekben lévő hibákra összpontosított, de a baj az, hogy a teljes összkép szörnyű. A tankönyvekben lévő hibák témát adnak a sajtónak, de amiről nem beszélt senki, az a tankönyvek minősége, ami minden modern oktatási standard alatt van. Elavult grafikai megoldások, túlzottan sok információ, rosszul rendszerezve. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadó (EDP) által most kibocsátott tankönyv legjobb esetben is az 1987-1989-es évek Romániájában állná meg a helyét” – vélekedett Mitrică, aki szerint szabadpiaci körülmények között senki nem vásárolná meg az EDP által kiadott tankönyveket.
Mihai Mitrică arról is beszámolt, hogy nagyon sok, tankönyvekre és oktató jellegű kiadványokra szakosodott szerkesztő állás nélkül maradt, miután a tankönyvkiadás jogát a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó kapta meg. ’Legtöbb 5 év múlva a PISA-tesztekből (Programme for International Student Assessment, azaz a diákok teljesítményét felmérő nemzetközi program – szerk. megj.) ki fog derülni, milyen következményekkel jár az egységes tankönyv bevezetése, főleg, ha az egységes tankönyvet az EDP adja ki’ – tette hozzá a Romániai Könyvkiadók Egyesületének ügyvezető igazgatója.
Forrás: https://kronika.ro/belfold/kritikan-aluli-az-edp-altal-kiadott-tankonyvek-minosege-n-allitja-mihai-mitric-a-konyvkiadok-egyesuletenek-igazgatoja

Gyulai Arthur a Kájoni János Megyei Könyvtár új menedzsere
2017 júniusában járt le a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előző menedzseri megbízatása, azóta ideiglenes kinevezéssel vezette a könyvtárat Kopacz Katalin, az intézmény korábbi igazgatója, majd Gyulai Arthur. A Hargita Megye Tanácsa által az intézmény vezetésére kiírt legutóbbi versenyvizsga eredményesen zárult 2018 augusztus 24-én, Gyulai Arthur sikeresen vizsgázott a megyei könyvtár élére. Az új menedzser terveivel kapcsolatosan a Székelyhon.ro újságírójának nyilatkozott. Mint elmondta: jó csapat van a könyvtárban, és szeretné ezt a csapatot buzdítani, előrevinni. Gyulai Arthur történelem-könyvtár szakon diplomázott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, korábban az oktatásban dolgozott. A megyei könyvtár vezetésére szóló menedzseri megbízatása három évre szól. A megyei tanács elvárása, hogy az intézmény megyei könyvtárként szakmai segítséget nyújtson a települési könyvtáraknak, és az is, hogy bevonzzák az olvasóközönséget a könyvtárba a különböző rendezvények révén is.
Forrás és teljes interjú itt: https://szekelyhon.ro/aktualis/a-konyvallomany-bovitese-is-celja-a-kajoni-janos-megyei-konyvtar-uj-menedzserenek

Látogatható és használható a Történeti Gyűjtőkönyvtár – interjú
A Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár mellett Történeti Gyűjtőkönyvtár és Restaurátorműhely is működik a csíksomlyói Szent Péter és Pál Plébánia épületében. A könyvtár és a műhely kialakításáról Bernád Ritával, a Gyulafehérvári Főegyházmegye főlevéltárosával a Székelyhon újságírója beszélgetett.
Múlt év év végére befejeződött annak a 160–180 iratfolyóméternyi hivatali iratgyűjteménynek a rendszerezése, amelyet a csíkszéki főesperességektől és plébániáktól gyűjtöttek össze a Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár elindításához, Bernád Rita hozzáfogott egy történeti gyűjtőkönyvtár kialakításához a gyűjtőlevéltárhoz tartozó kutatószobában. A régi könyvek összegyűjtésének tervéről 2018 februárjában értesítette Jakubinyi György érsek az alcsíki és a felcsíki főesperesi kerületek plébánosait, a beszállításokat a főlevéltáros április 17-én kezdte meg Csíkszenttamásról.
Mindeddig öt plébánia kivételével sikerült összegyűjtenie a két kerület valamennyi egyházközségéből a történelmi könyvgyűjteményeket, azaz 18 plébánia régi könyvgyűjteménye található már a csíksomlyói plébánia épületében kialakított kutatószobában. Az újabb, egy évszázadnál nem régebbi alapítású plébániák (Újtusnád, Csíkszentsimon, Gyimesközéplok stb.) nem rendelkeznek történeti könyvanyaggal, így azok a gyűjtőkörön kívül esnek.
Bernád Rita azt is elmondta, hogy jelenleg a gyűjtés befejezése élvez prioritást, hogy még a nedves időjárás beállta előtt minden könyv az új helyére kerülhessen. A még be nem szállított könyvanyag elrendezéséhez szükséges öt könyvszekrény legkésőbb október elejére készül el, így a tervek szerint október közepéig minden muzeális értékű könyvgyűjtemény a csíksomlyói székhelyű Csíkszeredai Gyűjtőkönyvtárba kerül.
A főlevéltáros továbbá elmondta, hogy a feldolgozott gyűjteményekből álló könyvtár már most használható és látogatható. A kutatószobában lévő gyűjtőkönyvtár berendezéséhez – a könyvespolcok és az asztalok beszerzésére –a Bethlen Gábor Alap biztosított támogatást immár két ízben.
Forrás és teljes cikk itt: https://szekelyhon.ro/aktualis/latogathato-es-hasznalhato-a-plebaniak-regi-gyujtemenyebol-allo-konyvtar
Szerkesztők:
Bákai Magdolna, bakai.magdolna@gmail.com
Borbé Levente (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, könyvtáros), borbelevi@yahoo.fr
Kelemen Katalin (Kájoni János Megyei Könyvtár, Csíkszereda, könyvtáros), kelemen.katalin@yahoo.co.uk
Kovács Eszter (Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár, könyvtáros), kovacseszti@yahoo.com
Tóth-Wagner Anikó (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, könyvtáros), twsa@freemail.hu
Olvasószerkesztő: Szonda Szabolcs (Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy, igazgató), szonda_szabolcs@kmkt.ro

E lapszám felelős szerkesztői: Kelemen Katalin és Borbé Levente
 

2018. október 3., szerda

Mesenapok a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában



Időpont: 2018. szeptember 24 és október 1 között.
Az egy hetet tartó programsorozat keretén belül, a Benedek Elek nevéhez fűződő Népmese napi ünneplés rövid történetének bemutatása után, a gyerekek meseolvasás, mesemondás, mesejáték, A Mátyás az igazságos című rajzfilmsorozat epizódjaiból összeállított játékfilm megtekintése közül válogathattak. Illusztrációkkal is készültek amiket az iskola folyosóin állítottunk ki.
A rendezvény résztvevői az iskola 0-4 osztályos tanulói voltak akik sok érdekes meglepetéssel álltak elő. A legsikeresebb egy rögtönzött kisfilm elkészítése volt, amit a Bartis Ágnes tanítónéni első osztályos kisdiákjai készítettek, Mátyás lustái címmel. Mesejátékot mutattak be Babos Sára tanítónéni másodikosai, bevonva a a hallgatóságot is vidám hangulatot keltve a könyvtárban. Élő mesét is hallhattunk Orbán Gabriella tanítónéni diákjainak előadásában. A Kaláka együttes dalaival ízesített játékfilmnek is sikere volt. Az iskolából 12 osztály, közel 300 gyerek vett részt a Népmese ünneplésében. Az előadó kisdiákok jutalomban is részesültek, egy-egy meséskönyvvel lettek gazdagabbak. Voltak tanulók, akik otthoni olvasásról hoztak képeket, ahol a család minden tagját megörvendeztették népmesék olvasásával.

És ott hon is folytatódott az molvasás mindenki örömére...
Az egy hetet tartó programsorozat célja az volt, hogy a pedagógusok és a meseszerető gyerekek és felnőttek, ezekben a napokban megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a magyar és más népek meséi felé. 
Bölöny Melinda,
könyvtáros





15 éve hunyt el Lászlóffy Aladár

15 esztendeje annak, hogy Lászlóffy Aladár, erdélyi magyar költő, író, műfordító és szerkesztő eltávozott közülünk. A fénykép a Kettős tükö...