2014. február 25., kedd

Szolláth Hunor: Szovátai történetek I. / SÓVIDÉK folyóirat ajánlója

A Bernády Közművelődési Egylet, a Sóvidék Kulturális Folyóirat, és a Teleki Oktatási Központ valamint a szovátai Önkormányzat szeretettel meghívja a következő bemutatókra. Szolláth Hunor: Szovátai történetek I. kötet, a kiadványt Mester Zoltán, a Bernády Közművelődési Egylet elnöke mutatja be. A Sóvidék kulturális folyóirat legújabb számát Szolláth Hunor főszerkesztő tárja a közönség elé.
 Helyszin: Szováta, Városháza nagyterme, időpont: 2014. február 27. 18 óra.
 
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
 
A kötetről:

Az olvasó kezében tartott kötet első része egy hosszabbra tervezett sorozatnak, mely Szováta történetéből tartalmaz különböző fejezeteket. A cél az volt, hogy inkább ismeretterjesztő jellegű írások kerüljenek bele, olyan rövid kis történetek, melyek méltán kelthetik fel a helyi, és szélesebb körű olvasóközönség figyelmét.

A túlzott szakbarbárság elkerülésével talán közelebb lehet hozni a város lakóit múltunk megismeréséhez, megtapasztalásához, megkedveléséhez. Ugyanakkor a benne tárgyalt résztörténetek révén egy esetleges helytörténeti oktatás kiváló segédeszköze is lehet, egy  helytörténeti tankönyv megszületéséig.”

Szolláth Hunor
 
 
A folyóirat ajánlója:
Folyóiratunk tízedik számát tartja kezében kedves olvasónk, és nem kis örömünnepre ad okot ez a szám. Jubileumnak is nevezhetnék, hiszen ez azt jelenti, hogy kiadványunk öt éve kerül minden félévben az érdeklődők, támogatók, pártfogók kezébe. Nem csekély anyagi, és szellemi ráfordítás árán sikerült csak ezt megtenni, de hisszük, és tudjuk is, hogy az elkövetkezendő évek során is sikerül olvasóinknak, a kisrégiós kultúra iránt érdeklődőknek kezébe adni kiadványunkat.
Köszönettel tartozunk anyagi támogatóinknak, valamint elsősorban azoknak, akik kutatásaikat, szellemi termékeiket megosztották lapunk hasábjain. Ugyanígy köszönjük olvasóinknak a kitartó érdeklődést irányunkban. Jelen lapszámunkkal ismét egy csokrot nyújtunk át vidékünkről, mely talán közelebb hozhat minket annak megismeréséhez, jobb értékeléséhez, és szülőföldünkön való megmaradáshoz!”
 
Szolláth Hunor
Főszerkesztő
 

A csíkszentmártoni könyvtárak felovasó maratonja



A Csikszentmárton-i Tivai Nagy Imre Szakközépiskola könyvtára  idén közösen a Baka János könyvtárával  együtt bekapcsolódott Móricz Zsigmond felolvasómaraton  rendezvényéhez.
Reggel 9 órától délután 5 óráig folyamatosan érkeztek az olvasni szerető emberek. A délelőtti órákban  X.A és X.B osztályos tanulók  érkeztek az Információs és Dokumentációs Központ épületébe, akik közösen  Bogdán Beáta  tanárnővel választották ki  Móricz Zsigmond Barbárok cimű novellát  amelyet felolvastak, utána elbeszélgettünk a  tartalmáról és persze a szerzőről.

Azt követően a stafétazászló az elemi iskola épületében vándorolt ahol a A II. Aés B, illetve  a IV. A és B osztályos tanulók közösen a pedagógusokkal, (Bocskor Rozália, Szabó Cecilia, Cseke Margit és Bóér Gabriella) a tantermekben  Móricz állatos verseit  olvasták nagy örömmel  ugyanis játékos nyelvezete, egyszerűsége megragadta őket.

 


A déli órákban újra  a Szakközépiskola épületében a VIII. és a XII.  osztályos tanulók  a tantermekben folytatták a felolvasást Nedelka Krisztina és Bakcsy Tünde tanárnőkkel közösen .

Végül tanítási órák után átjöttek a könyvtár épületében az olvasni szerető kissebb és nagyobb diákok hogy folytassuk a felolvasást.

Reményeink szerint mindes egyes személy aki bekapcsolódott és átélte az együttolvasás örömét, ráérzett arra is, hogy mennyire fontos egy közösség  és saját magunk érdekeinek szánt idő.
Összességében  kb. 110 személy vett részt, köszönjük minden kedves pedagógusnak ,gyerekeknek és szülőnek akik meghívásunkra bekapcsolódtak .

Nagy Aranka Könyvtáros
2014 február 19


2014. február 24., hétfő

Móricz felolvasó-maraton a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceumban

Kedves gyimesfelsőloki kollégánk az iskolájukban tartott felolvasó-maraton képeivel ajándékozta meg blogunkat.

A képek magukért beszélnek...

B.L.

Nemzetközi Könyvajándék Nap a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceumban





Február 14-én a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával ismét megajándékoztam  könyvekkel a gyermekeket. 90 könyvet vihettek idén haza, amit nagyszünetben találtak különböző helyeken: iskolánk folyosóin, lépcsőin, ablakpárkányain lerakva. Minden könyvben cédula volt elhelyezve, amelyben tájékoztattam arról, hogy milyen alkalomból kapják.


Második alkalommal leptem meg a gyerekeket, sikerrel.Volt köztük akik öt könyvet gyűjtött össze, majd elajándékozta azokat.

Gábor Tünde-Anikó,
könyvtáros

Mesés életek

Találkozás percei Szervező: Gábor Tünde Anikó , a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum könyvtárosa Előadó: Borbé...