2022. november 29., kedd

Sarkadi Elekre emlékezve (1902-1944)

A 120 éve született Sarkadi Elekre emlékezett a Márton Áron Főgimnázium.

Sarkadi Elek tanulmányait a Iaşi-i George Enescu Zeneakadémián végezte. 1931-1943 között a csíkszeredai gimnázium zenetanáraként munkálkodott. Karmestere volt a Csíkszeredai Dal- és Zeneegyletnek. Bartók és Kodály zenevilágát honosította meg városunkban. Zsidó származása miatt még Márton Áron püspök közbenjárása sem mentette meg. 1943-ban Nagybányára hurcolták el munkaszolgálatra. Az utána történtekről már hiányos az ismeretünk. Az viszont tudjuk, hogy soha nem tért vissza. Sajnos a megbélyegzés az egyik legártalmasabb emberi ítélet. Pálcát törni valaki fölött származása miatt fölöttébb ostoba emberi tett...

Sarkadi elsősorban zenei tudásával szolgálta a kultúrát. Annak értékeit adta tovább a jövő nemzedéknek. A magyar és a nemzetközi zenei művészet egyik napszámosa volt.

* * *

A Márton Áron Főgimnázium nagyszabású programmal emlékezett vissza a gimnázium egykori tanárára.

Ráduly Margit képzőművészet tanárral összedolgozva igyekeztünk hozzájárulni e kiváló tanár emlékezéséhez. Igaz, a diákokkal való közvetlen munka igen nagy figyelmet igényel. Jómagam közvetetten járultam hozzá, vagyis kisegítettem munkájukban úgy a tanárt, mint a diákokat. Így készültek el az egyre összetettebb és mély mondanivalóval rendelkező alkotások.


A könyvtár egy kisebb kiállítással is hozzájárult a volt zenetanár életének felelevenítéséhez. Az expozíció a Sarkadi Elek Emlékezete címet kapta, ahol az érdeklődők megtekinthették az évkönyvekből és más kötetekből fénymásolt részleteket, valamint cikkeket és írásokat, amelyen keresztül betekintést nyerhettek a hajdani zenetanárunk múltjába.


Egy másik kiállítás, amely a könyvtárral szembeni előtérben lett elhelyezve, történeti dokumentációk alapján mutatta be Sarkadi Elek életét és munkásságát. A korabeli fotók, évkönyvek, cikkek és egyéb írások a zenetanár életének fontos momentumait örökítik meg. A jól kivitelezett kiállítást Varga László igazgató válogatta össze.

Mindkét expozíció szerves része a Ráduly Margit tanár által irányított, és a diákok által létrehozott képzőművészeti alkotásoknak.

A fiatal tanulók munkája három különböző részre tagolható:

1. Lélek – válság és egyensúly – fotókollázsok, amelyek a mai világ problémáinak az emberre való hatását dolgozták fel.

2. 1935 – 1945 történelmi esemenyeinek feldolgozását lehetett látni a következő krónikák alapján:

a.) Az emberiség krónikája

b.) A XX. század krónikája

c.) A világháborúk krónikája

d.) A sport krónikája

e.) A magyarok krónikája

3. A legizgalmasabb viszont A világháborúk emléke a családi fotók és történetek alapján volt. Itt a diákok eddig ismeretlen kincsekre bukkantak. Egy olyan legendáriumban találták magukat, ahol lelkükben helyretehették mindazt a világot, amelynek őseik is részesei voltak. Ugyanakkor kitisztult előttük a rejtettnek hitt múlt.


A diákokat nyomtatással és más felhasználható anyaggal és dokumentációval segítettem.

A legkiemelkedőbb alkotásokat az igazgatóság díjazta.


Borbé Levente,

Könyvtáros


A Sarkadi Elek Emlékhét programjai:

  • 2022. november 23., szerda, nagyszünet, MAGház Klubterem: kiállítás-megnyitó és díjazás (A tanulók által készített fotókollázsok bemutatása a Ráduly Margit tanárnő által javasolt három témakörben).

  • 2022. november 23., szerda: a filozófiai esszépályázat lezárása (Adorno: Nevelés Auschwitz után c. előadásának értelmezése; projektfelelős Dr.Tódor Imre tanár)

  • 2022. november 24., csütörtök, 17 óra, 232-es terem: az Életvonat című, 1998-ban készült film megtekintése és megbeszélése (iratkozni előzetesen Boda-Székedi Eszter tanárnőnél lehet)

  • 2022. november 25., péntek, 9,30-10,20, díszterem: Gidó Attila történész előadása az erdélyi zsidók történetéről iskolánk társadalomtudományok szakos osztályainak, házigazda Dr. Orbán Zsolt tanár

  • 2022. november 25., péntek, 12,40 -14 óra, díszterem: Sarkadi Elek emlékünnepség és emléktábla-avatás



Fényképezte: Borbé Levente és Székedi Ferenc 



2022. november 25., péntek

Olvasói utazás a XII.A filológia szakos osztállyal - 2022

 Szeptember 30-án került sor a 2022-2023-as tanév második OLVASÓI UTAZÁSára. Munkámat ezúttal Orbán Edina magyar nyelv- és irodalom szakos tanárnő segítette. Az igazgató úr jóváhagyása után belevágtam a tevékenység megvalósításába. Bevezetőként elmondtam a szokásos ismertetőt az OLVASÓI UTAZÁSról. Az osztályt itt is két részre osztottuk, s az első csoport október 7-én tiszteletét tette a könyvtárunk dokumentációs és információs termében.

Az első csoport

A XII. A csoportjaival elsőként Sławomir Mrożek: Az őrangyal című novelláját vettük szemügyre.

A felolvasást néhány rajzzal tarkítottam, amelyeket az idő előrehaladtával folytonosan változtattam.

A kis történet egy huncut gyerekről szól, aki a folytonos rosszalkodásai miatt teljesen lemeríti Őrangyalát. Hiába egy csodalény, akit a gyerek nem láthat, képtelen jó útra téríteni a kis csibészt.

Egyik este erőt vesz valami különös érzés az Őrangyalon, és fültövön vágja az álomba merült lurkót. A gyerek meglepetten felszökik ágyából, s rögtön elmondja az elszalasztott imáját. Az Őrangyal rájön a bántalmazás „ízére”, s napról-napra finomít „figyelmeztető technikáján”. A legényke teljesen megjavul, és a szülők, sőt a nagy ismerősi kör is fölöttébb meg van elégedve véle. Egy idő után a fiú nagyon rákapott a vegytanra. Az apukája jutalmul labort rendezett be neki, aminek segítségével sikerült felrobbantania a házukat, mielőtt ő maga elmenekült onnan.

Rajzaim a történethez

A diákok nem hagyták figyelmen kívül a gyerek rosszalkodását, elevenségét. Egymástól eltérő meglátásuk volt bizonyos helyzetekről. Abban viszont egyetértettek, hogy a gyerek nevelését sem a régi, sem az újonnan gyakorolt formában nem volt érdemes folytatni.

A kérdések között voltak: kit tudnának elképzelni a történetben szerepelő angyalnak? Az Angyal helyett hogyan oldották volna meg a problémát? Mit tartanak helyes nevelési módszereknek? Hogyan segíthetünk egymáson?

A történet inkább a szülőknek, egyáltalán a nevelőknek szól. Viszont a fiatalokból hamarosan felnőttek lesznek, és akkor hogyan tudnak megfeleni, helytállni a fiatalság nevelésében?

A második Olvasói utazás alkalmával a tömegpszihózis világába nyújtottam betekintést a csoportoknak. Asztalos István: Történt az utcán című karcolatát olvastam el és mutattam be. Olvasás közben igyekeztem megeleveníteni a történet szereplőit úgy, hogy az események minél erősebben sodorják a diákokat a végkifejletig. Két nagy képpel is ábrázoltam a főszereplő kutyát.

A gyerek. Háttérben a kutyás képek

A történet maga egy városi kóbor anyakutyával indít, ahogy turkálgat a szemétben. Egy arra járó csibész fiú csak úgy egyet belerúg. A kutya válaszul belekap a nadrágjába. Az emberek, akik egymás után érkezve felfedezni vélik a közelmúlt történéseit, semmilyen megfontoltságot nem tanusítva, kutyafuttában érdeklődnek iránta. Hiszen már a gyerek se azzal kezdi, hogy ő volt az okozója ennek a harapásnak. A pillanatok alatt egyre durvábban elferdített történet meghozza a „gyümölcsét”. Az egész odafajul, hogy a kutyát veszettnek kiáltják ki, s a szakadatlanul szaporodó tömeg üldözőbe veszi szegényt. Még a jóságos mészáros, aki néha vet neki valamit, sem mer szembenézni a tömeg haragjával, amikor a kutya menedéket próbál találni nála. A felstimmolt rendőr a bősz csődület hatására agyonlövi a kutyát. Ahogy ott fekszik véresen, észreveszik, hogy nagyok az emlői. Valahol kölykei lehetnek. Látszólag még sajnálják az ebet, mintha ezzel a cselekedetükkel mentenék fel önmagukat a lelkiismeret-furdalásuk helyreállítására.

A mészáros

A mű felolvasása után beszélgetés alakult ki. A résztvevők hamar észrevették, hogy egy csapaton belül bármi megtörténhet. Főleg, ha sodornak az események. Még akkor is, ha már rég nem lehet tudni kitől származik az egész, és van-e egyáltalán valóság értéke. Ez a furcsa befolyásolás megkérdőjelezi az egyéni döntést. Mindenki ráhangolódik az eseményre. Negatív esetben, mint a történetben, fontos a bűnbak keresése.

Az egész cselekmény arra éleződik ki, hogy győz a kitalált eseményzuhatagba torkolló öntörvényűség. A fegyver eldördülése után az utcán látszólag helyreáll a rend, de az a könnyedség, ahogy mindenki lerázza magáról a felelősséget, félelmetes.

Az egyik polgár

A történet egymagában kemény dió. Hiszen tapasztalt tény, hogy egy csapatban képesek vagyunk a többség gondolatát láttamozni. Az igaz, társas lények vagyunk, s igényeljük a közösséget, de vajon fel kell adnunk a véleményünket? A félelem attól, hogy környezetünk nem fogad el, mérvadó tud lenni. Vajon érdemes-e átvenni az ők gondolkodásmódjukat, még akkor is, ha nem tartjuk helyesnek?

A diákok egy része kihangsúlyozta, hogy érdemes felvállalni önmagunk, ha a helyzet nem mindig előnyös számunkra, mert az vezethet jó útra. Néha kockáztatni kell, hiszen jellemünk is erősödik véle. Egy idő után cselekedetünk, akár tiszteletparancsoló is tud lenni. Így juthatunk el az önértékelésnek arra a szintjére, hogy nyugodt lelkiismerettel ki tudjuk jelenteni, hogy miről mit gondolunk, mert mindazt egyben tetteinkkel is tudjuk igazolni.

Egy hét eltelte után két újabb történetbe is beloptuk magunkat. A helyszínen pedig megéltük/átéltük azoknak világát.

Elsőnek Rabindranath Tagore: A vándor című meséjét olvastam fel.

Cselekménye eléggé különös. A vándor egyenesen őrültnek van illusztrálva. Megszállottan keresi a varázskövet, amellyel mindent arannyá tudna változtatni. Ezért az összes kavicsot, amit meglát, felveszi és magához érinti. Sajnos arra már nem terjed ki a figyelme, hogy időközben megtalálta, s el is dobta azt. Egy gyereken (tiszta lélek szimbolikája) keresztül értesül róla. Hiszen a vaslánc, ami rajta volt arannyá változott valamikor… Ezért a vándor visszafordult addigi útjáról, és még őrültebb tempóval tovább kereste a varázskövet.

Az őrült vándor 

A történet felolvasása és bemutatása után a diákok észrevették, hogy a hit elengedhetetlen céljaink eléréséhez, viszont egymagában nem elég. Kell hozzá az éberség és a józan ítélőképesség. Mert hiába találjuk meg azt a kincset, amivel többek, s talán jobbak lehetünk, akár az orrunk előtt is heverhet, ha nem vagyunk képesek észrevenni annak értékét.

Az elhagyott csodakövet kereső vándor...

A másik történet szervesen kapcsolódik az elsőhöz. A kőfaragó című mese hőse egy kővágó munkás. Ez a kőfaragó egyszer hazafelé menet bekukucskál egy gazdag előkelőség kapuján, s megirigyli az életét. Azt kívánja bárcsak ő is olyan gazdag és előkelő lenne. Meg is történik véle. Sajnos nem tud leállni irigykedésével, mert egyre hatalmasabb szeretne lenni. Ezért lesz ő miniszter, nap, viharfelhő és szikla, miközben az emberek irigylik, átkozzák félnek tőle. Amikor sziklaként azt hitte, hogy nincs nála hatalmasabb, akkor figyelt fel egy kalapács hangjára, s arra, hogy faricskálják az oldalát. Lenézett kíváncsian, hogy vajon ki lehet nála hatalmasabb? S hát egy kőfaragó volt.

A kőfaragó 

A mese rávilágított arra, hogy bizony először jobb tudni hányadán állunk „szerény személyünkkel”, mert akkor vágyaink sem tudnak annyira befolyásolni, nem beszélve a csalódásokról. Megfontoltabbakká válva, tudatosan választhatunk, emberi léptékbe szedve mindazt, amit el szeretnénk érni, és megvalósítani.

A kőfaragó, mint urhatnám

Egy nyugodt élet alapja az, amikor tudjuk is, hogy mi történik körülöttünk, s az ölünkbe hullott csábító villogások ahhoz aligha kellenek. Hiszen az igazi kincsek azok velünk vannak és csak a feltárásukra várnak.

Azt a diákok is észrevették, hogy mindkét történet egy bizonyos cél elérését mutatja be. Egy olyan célért harcolva, amely a hőseik számára mégis elérhetetlen.

Nappá átalakuló kőfaragó 

Maga az élet is hasonlít a vándorútra, de az idő előrehaladtával érdemes szemügyre venni az ismeretlent, s kiválasztani azt az utat, amely személyünkre szabottan járható. Bizony a cél is céltalanná tud válni, ha nem rendelkezünk kellő ismeretekkel, tapasztalattal és bölcsességgel.

Utolsó alkalommal, az összesítésnél, azzal indítottunk, hogy a foglalkozások alatt szerzett élményeket, tapasztalatokat, jól átgondolt, célirányos kérdésekkel, ott helyben papírra vetették.

Jöhetett a fényképes élménybeszámoló. Nagyon jó volt visszaemlékezni a történtekre...

A tevékenységsorozat fényképes bemutatója után megajándékoztam őket Petőfi Sándor: Faluvégén kurta kocsma című költeményével, Kelemen Sándor színművész előadásában. Mindezt überelve megtoldottam egy másik azonos nevű alkotással a Red Bull Pilvaker zenekar tálalásában. A kettő közötti különbség és hasonlóság tapintható volt.

Egy összetettebb zenés ajándék következett, igen figyelemreméltó klippel és szöveggel: Koncz Zsuzsa - Csodálatos világ (Bódi László Cipővel) Remix / 1998. - 2022. / (zene és szöveg: Bódi László). Célja az volt, hogy ismertesse az egyes dalszövegek erősségét és a minőségi klippek élményvilágát.

Az elgondolkoztató műveket egy modern mese bemutatása váltotta fel a TGD-től: Az oriási kisegér. Nagyot derültek rajta. Viszont észrevették, hogy a humor mögött komoly mondanivaló búvik meg.

Búcsúszavakban az olvasás hasznosságát hangsúlyoztam. Igyekeztem rávilágítani a művek üzenetének fontosságára.

* * *

A második csoport lánytagjai

Még aznap nekifogtam az általuk kitöltött űrlapok összesítésének.

A legjobban tetszett” műveknél a Történt az utcán kapott a legtöbb szavazatot, de szinte ugyanannyival büszkélkedhetett Az őrangyal is. A két másik mű se sokkal maradt el az említettektől. Örültem a vélemények különbözőségének, hiszen így vált láthatobbá az egyéniségük.

Hogy mi volt az érdekes a történetekben? Az egyik gyerek ezt írta – „Lehetőséget adott a különbőző vélemények megformálására”. Ugyanakkor fontosnak tartották a művek tanító jellegét. Hiszen a felolvasott történetek cselekményei akár manapság is megeshetnek...

Hogy melyik szereplővel tudtak azonosulni? Szinte mindegyik fel volt sorolva. Mégis a legérdekesebb Az őrangyal műből a kisfiú volt. Ha nem is értettek egyet az őrangyallal, de egy határozottabb nevelési módszerrel igen.

Hogy melyik mű tetszett a legkevésbé? Legtöbben egy műre szavaztak. Itt is, mint a kedvenceknél is, mind a négy történet szóba került. Viszont akadt közöttük olyan is, akinek az összes alkotás tetszett, mert mindegyikből lehetett valamit tanulni.

A műben bemutatott embertípusokról a diákok véleménye hasonló volt. Jó megfigyelők. Alaposan leírták a felolvasott történetekben szereplő karakterek jellegzetességeit, és azt is, hogy mit jelentettek számukra.

A diákok az elkövetkezendő foglalkozásokra hasonló „sztorikat” javasoltak. Az egyik figyelemreméltó javaslat a Jane Teller: Semmi című műve volt.

Mindenképpen két igen jól sikerült olvasói utazáson vehettem részt a XII.A osztályos diákokkal. Sokat tapasztaltam. Megérte. Legközelebb versekkel is próbálkozok.

Borbé Levente,

foglalkozásvezető

Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda 


2022. november 23., szerda

RMKE vándorgyűlés 2022

2022. november 21-én, hétfőn, tartotta meg a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete az éves közgyűlését, vándorgyűlését a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A program délelőtt 8 órakor kezdődött. A városi könyvtár munkatársai fogadták máshonnan érkező kollégáikat.

Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Igazgatója és az RMKE elnőke 9 órai kezdettel nyitotta meg az egyesület éves közgyűlését a könyvtár előadó termében. Ismertette a 2021-es esztendő tevékenységi beszámolóját. Ezt az RMKE leköszönő elnökétől, Kopacz Katalintól átvett új vezetőség tagjainak bemutatása követte.


Utána szó esett a könyvtárosok régiónkénti látogatásáról, ahol az új vezetőség tagjai megvitatták a tagság problémáit, gondjait, sikereit. Ennek tükrében vázolódott fel az egyesület jövőbeni terve, keresve a problémákra való megoldásokat. Többek között a pénzügyi beszámolóban elhangzott pályázati lehetőségek, amelyek segíthetik az anyagi gondok mérséklését/ javítását.

A tevékenységi beszámolót a szakmai bizottság megválasztása követte, amelynek élére Lázok Klárát, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár igazgatóját szavazták meg.

A vándorgyűlés szakmai megbeszéléssel folytatódott, amelyben különféle problémák merültek fel az egyesület jelenlegi helyzete kapcsán (honlapkészítés, adatgyűjtés és felmérés a romániai magyar könyvtárosokról, szakmai tapasztalatcsere, tagságdíj, fűtésprobléma, költségvetés, Monoki díj stb.).

A szünet után szakmai fórumokra különültek el az egybegyűlt könyvtárosok: iskolai könyvtárak, kistérségi és városi könyvtárak, önálló költségvetésű könyvtárak és különleges gyűjteményekkel rendelkező könyvtárak beszélték meg azonos gondjaikat, lehetőségeiket. Majd a tanácskozáson felmerült gondolatokról beszámoltak kollégáiknak.

Mindenki egyetértett a szakmai találkozók szükségességével, hiszen ilyenkor derülnek ki olyan problémák (beleértve a szüneteket is), amelyeket könnyebben tudnak orvosolni a kollégák.

A vándorgyűlést Szőcs Endre, az RMKE új elnöke zárta, annak reményében, hogy a 2023-as találkozó elé nem gördül semmilyen akadály, és viszon tudjuk látni egymást Marosvásárhelyen. Azelőtt, természetesen, vannak másutt is lehetőségek szakmázni. Például, ott van az immáron ötödik alkalommal, minden esztendő augusztusában megrendezett Jövő Könyvtára szakmai konferencia, szintén a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár rendezésében.


Iskolai könyvtárosok névsora az RMKE vándorgyűlésén:

  1. Barabás Zója, Székelyudvarhely

  2. Borbé Levente, Csíkszereda

  3. Dunkler Réka Kinga, Székelyudvarhely

  4. Kiss László, Sepsiszentgyörgy

  5. Lakatos Tamás, Kászon (iskolai könyvtáros is)

  6. Simó Ildikó, Szentegyháza

  7. Varga Emese, Kovászna



Fényképzte: Borbé Levente, Finta Erika

Borbé Levente,

Márton Áron Főgimnázium,

Csíkszereda



Mesés életek

Találkozás percei Szervező: Gábor Tünde Anikó , a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum könyvtárosa Előadó: Borbé...