2022. november 10., csütörtök

Biblioterápiás képzés a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban - 2022

2022. november 7.-9. között került sor biblioterápiás képzésre a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. A szakmai továbbképzést dr. Bartos Éva biblioterapeuta, a Magyar Biblioterápiás Társaság oktatója vezette.

Első nap dr. Bartos Éva bemutatkozással indított, majd ő is bemutatkozott. Ezt követően rövid összeállítás következett magáról a szakmáról, a biblioterápiás tevékenységről, amely három fő támpilléren nyugszik: a szakismeretek elsajátításán az irodalom segítségével, az önimeret fejlesztésén és a drámapedagógia alkalmazásán.

A fejlesztő-megelőző biblioterápia hatékonyságára hívta fel a figyelmet, amely tevékenység az értékes szépirodalommal érhető el. Azzal a szépirodalommal, amely értelmi és érzelmi gazdagodást tud nyújtani a résztvevők számára. Mindez egyben műveltség- és tudásgyarapodást is tud eredményezni. Hatékonyságát az irányított olvasással lehet elérni. Ezért éredemes a könyvtárosi feladatok közé „becsempészni”, helyet találni ennek a tevékenységnek, hiszen jól hat a normál életben lévő problémák feloldásában.

A fejlesztő-megelőző biblioterápiára napjainkban még nagyobb szükség van. Mostanság, amikor nem tudjuk megélni életünket, igen hasznos lehet. Fontos szerepet játszhat az egymást érintő kommunikáció/ kapcsolatteremtés gördülékenyebb kialakulásában. A foglalkozásvezető irányításával történő felolvasás után a résztvevők a közös beszélgetések által feltárt problémákat tárgyalják meg. Legtöbbször megoldást kereső, helyzetfelismerő, önvizsgálódást elősegítő gondolatokra éleződik ki.

A továbbképző másnapján a biblioterápia történetével ismerkedhettek meg a jelenlévők, kezdve annak hajdani és jelenlegi szerepével. Ezt követően a biblioterápia céljai kerültek terítékre, mint: a csoport létrehozása, a kiválasztott mű hatékonysága és végül, de nem utolsósorban, a foglalkozásvezető szerepe.

Fontos a mű típusa, hogy miként hat az olvasóra, mennyire serkentő jellegű, hiszen a jó irodalom az életről szól. A csoportok kialakításában sok szempont játszik szerepet. Ilyen lehet az életkor, a nemek, a társadalmi helyzet, a fogyatékkal élők stb. kiválasztása. A továbbiakban egy novella került felolvasásra, amelyet közösen beszéltek meg a továbbképző tagjai.

Harmadik nap a biblioterápiás foglalkozások előkészítése és lebonyolítása került gorcső alá. Másként mondva, hogyan építhető fel egy biblioterápiás tevékenység. Az alapos és részletes bemutató után, amelyekből a különbőző praktikák sem maradtak ki, jöhetett a foglalkozástervezés. Mindezt kisebb csoportokra osztva oldották meg a résztvevők. Mindegyik csoport egy irodalmi művet választott ki, amelynek gyakorlatba ültetését egy foglalkozásterv alapján mutatta be.


A foglalkozások előtti és utáni élménybeszámolók megmozgatták az elmét és az érzelmeket. Sok könyv- és segédanyag ajánló került szóba.

A továbbképző nemcsak felkészülésre, tudásátadásra volt jó, hanem az ismeretszerzésen túl szakmai tapasztalatnak, baráti kapcsolatok ápolására és a jövőbeni együttműködéshez is igen kiválónak bizonyult. Dr. Bartos Éva egy műhelyfoglalkozás megteremtését javasolta, ahol a jövendő és meglévő biblioterapeuták meg tudják osztani egymás között élményeiket, tapasztalataikat és ajánlásokat tudnak tenni a csoportos foglalkozásokra.

A csoport minden egyes tagját dr Bartos Éva megajándékozta egy Biblioterápia közelről című kötetettel. 

Beszámoló a könyvről: http://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2022/03/biblioterapival-valo-ismerkedes.html

Kelemen Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részleg könyvtárosának beszámolója a képzésről: https://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/1113/biblioterapia-a-konyvtarakban--szakmai-kepzes-es-muhelymunka-konyvtarosoknak

Borbé Levente, könyvtáros

Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda



Nincsenek megjegyzések:

Kelemen Katalin könyvtárosi munkássága

  A 2000-es esztendők Hargita Megyei Könyvtárának lelkes csapatát gimnáziumi iskolai könyvtároskodásom kezdetén megismertem. Az idő telik, s...