2010. augusztus 7., szombat

Krumplitábornok sosem esett el

Lelkes őszinteséggel gyűjtötte össze, és saját történeteivel bővítve írta meg Székely Ferenc erdőszentgyörgyi néprajzkutató a Krumplitábornok sosem esett el című könyvét, amelyben nem hiányzik a kötet alcímekén szolgáló népi humor, igaz történetekkel és irodalmi anekdotákkal elegyítve. A könyvben fellehető a székelyekre jellemző csavaros észjárás, az ízes tréfa. Ebben az esetben a Kis-Küküllőmenti falvak mindennapi embereinek élethelyzeteiből merítve sikerült a néha nehéz kommunista időszakbéli események pörgését szórakoztatóvá tenni.
A humoros képekben, és az ezek mellett felbukkanó igaz történetekben leledző fájdalom, amelyeknek kesernyés fanyar íze viccen túl átitatja még az irodalmi anekdotákat is, mélyen elgondolkodtató röpke kis olvasmányok. A lényeg mégis a humoron van, ami teljesen átszövi a történeteket, és amely bizonyítékul szolgál arra, hogy a derű, a jókedv bármilyen helyzetben sem hagyja el az embert, a székelyt végkép nem.  
A kötetben az is kiderül, hogy Sütő András falutársa és természetesen személyesen ismeri őt, ahogyan több erdélyi írót is, akik közül már sokan voltak az általa szervezett Erdőszentgyörgyi Iskolacsoport könyvtárában zajló író-olvasói találkozókon.

A kötetet a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál adták ki 2006-ban.

A kötet szerzőjéről

Székely Ferenc kollégánk 1951. június ötödikén született a Kolozs megyei Pusztakamaráson (románul Cămăraşul). A sors szele Erdőszentgyörgyre "fújta". Ott végzi az Erdőszentgyörgyi Iskolacsoport könyvtárosaként munkáját.
Könyvtárosi teendői mellett kiváló néprajzkutatói és helytörténeti munkát folytat. Már 1982 óta folyamatosan jelennek meg írásai. Örömmel nyugtázhatom, hogy ebbéli tevékenysége nemcsak derűt kelt és mosolyt varázsol az arcokra (mint az utóbbi szerzeménye), hanem a múltból fakadó történetek értékmegtartó erejével üzen a mának.

További köteteire is kíváncsiak vagyunk.

Borbé Levente

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...