2011. augusztus 26., péntek

Érdekfeszítő könyvek

Barabási Albert-László csíkkarcfalvi születésű fizikus, nemzetközi hírnévnek örvendő tudós két érdekfeszítő kötetét olvastam a nyár folyamán. Tettem azt azért, mert a volt csíkszeredai Matematika-fizika Líceum tanulója meglátogatta ideiglenes könyvtárunkat egy interjú erejéig, amelyet a helyi tévének szolgáltatott, de azért is, mert ajánlották könyveit.  

Az Amerikai Egyesült Államokban munkálkodó fizikaprofesszor mielőtt a hálózatkutatással foglalkozott volna érdekelte a káoszelmélet és fraktálok is. A hálózatkutatás egyik gyümölcse a Behálózva című kötete. A könyv lényege, hogy miként kapcsolódnak egymáshoz a világ dolgai és ez hogyan hat ki a mindennapi valamint az üzleti életre.

A hálózatok felismerése és megértése közelebb hozza az embereket saját problémájuk megoldásához. Könnyebb megérteni a betegségek terjedését és annak esetleges visszaszorítását, a gazdasági válságok stabilizálását, az erőszakok megfékezését valamint az emberi problémák kezelését-megelőzését. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az éberségre, ami egyben segít leleplezni azokat a gátakat, amelyeket akarva-akaratlanul társaink elénkbe gördítenek nap, mint nap. A könyv világossá teszi olvasói előtt, hogy az új évezredben minden egyes hálózat és rendszer hasonló vagy ugyanazon elvek alapján születik meg, de jól kidolgozott ráhatással tör utat magának a törvénytisztelő ember számára.

 

* * *

 

A Behálózva című kötet nyomatékosítva értésünkre adja, hogy minden mindennel összefügg, és ehhez könnyűszerrel hozzásegítenek a technika csodái. A Villanások című kötete, mintha folytatása lenne az előzőnek. Ugyanúgy szó esik a mindennapi adathordozók és adatközvetítők szerepéről. Arról, hogy szinte önkéntesen egy nagy hálózat részeivé válunk, kiszolgáltatva adatainkat a nagyvilágnak. Az adatok, pedig könnyűszerrel felhasználhatóak, tanulmányozhatóak és megvizsgálhatóak, ahogyan az érdekek követelik, akár tudományos, akár üzleti úton, sőt az események nagy része akár számokban összefoglalva is leírható. Természetesen döntésünk nem mindig kiszámítható, azok számára lesz az, akik érdekeltek a mindennapi tevékenységünkben. Adatainkhoz hozzáférve ily módon sikeresen befolyásolhatják életünket.

A Villanások című kötete, amelynek alcíme fémjelzi az elmélkedés lényegét „A jövő kiszámítható”. Ennél tömörebben nem is lehet megfogalmazni mindazt, amit feltár e nagyszerű meggyőző erővel írt olvasmány. Az elmélet bizonyításaként a szerző a múltba keresgélve szinte sorsszerűséggel beszél a Dózsaféle parasztfelkelésről, hogy elkerülhető lett volna-e vagy sem. Érdekes megvilágításba állítja a madarak és az emberek mozgása közötti hasonlóságot. Ugyanúgy szó esik a kiszámíthatóságról, a jövő előrevetítésének módszereiről tudományos alapon.

Mindenképpen könnyen ellenőrizhetővé váltunk, és ahogy a mondás állítja „nincsenek véletlenek” helyet kap Barabási elmélkedésében is. Tehát, a véletleneknek hitt esetek, pedig nem is annyira azok.

A kiszámítatlannak hitt emberi viselkedés és a kiszámíthatóság miként kap helyet ebben az egyre ismertebb világba, és hogy ezek a tények mégis mennyire befolyásolják az emberi kapcsolatokat az ösztönös önkéntelen tevékenységüktől egészen a megfontolt jól körvonalazódott esetekig, azt majd az olvasmány után mindenki maga dönti el.

 

* * *

 

Egy könyvtáros számára mindkét mű lebilincselő olvasmány lehet, hiszen munkájától függően benne van az információáradatban. Nemcsak a könyvek és az audiovizuális eszközök, hanem az Internet is új utakat nyitott a könyvtárosok számára, ahol valóban nem nagy nehézség ráeszmélni a dolgok összefüggésére még akkor sem, ha ez tudatosan nem fogalmazódott meg a mindennapi munkában. Az ellenőrizhetőség és kiszámíthatóság esete, pedig kutatói munka, de néha „déjà vu” érzést kölcsönözve feltárja minden egyes információkezelő-átadó, valamint közvetítő számára, hogy a spontaneitáson túl bizonyos mértékig minden egy egész része és ez az egész sokrétűen világítja meg mindennapjainkat, de a színkavalkádból mindig ki lehet választani azt, ráfigyeléssel, amire szükségünk van. Más magyarázattal: könnyen rájövünk arra, hogy összefüggéseken túl bizonyos dolgok valóban ellenőrizhetőek és követhetőek.

 

 

A Behálózva kötete megjelent:

Helikon Kiadó Kft, Budapest, 2003

Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008

 

A Villanások kötete megjelent:

Nyitott könyvműhely, Budapest, 2010

 

Borbé Levente

 

 

Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...