Bármennyire is visszakozunk, létünk története elől nem lehet menekülni. Az már a születésünk előtt megkezdődik... Egy olyasfajta élmény, amelyhez tehetetlenek vagyunk, bármi is történik velünk. Hogy hol jössz világra, kik lesznek a szüleid, és milyen körülmények között cseperedsz fel, azt nem te választod meg. Ugyanakkor fontos az idő is, hogy mikor látod meg az árnyékvilágot. Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regénye is valami hasonlót sugall.
A cselekmény a második világégés utolsó májusi hónapjával kezdődik. Észak-Erdélyt a szövetséges erők letámadják. Kolozsvárt is ugyanúgy bombázzák. A főhőst, Nagy Matildot, babaként ismerjük meg, akit édesanyja és orvos édesapja pokrócba bugyolálva a dadára és annak férjére bízza. A könyvbéli események sodrásában Erdély különböző pontjai is megelevenednek. Közöttük Székelyföld is szerepet kap.
A történetet az író egyes szám harmadik személyben meséli el.
A regény négy részre van tagolva. Ezen részekben a főszereplő életének „állomásaiba” nyerhetünk betekintést. A gyerektelen Erzsi, a dajka, akinek varrónő a szakmája, férjével, Ferivel a munkásemberrel, igyekszik titokban, szinte a világtól elbújtatva nevelni a Matyinak becézett leánygyermeket. A regény további folytatásában Matyit Tildának, Matildnak hívják. Tilda névváltoztatásával az író valamilyen életszakasz lezárását sejteti.
Az első részben Matyi védelmezői, ők sem fiatalok már, nagyon várják a háború végét. Ezekben a baljós időkben a sors adta új nevelők Matyi igazi szülei után kutakodnak. Semmi konkrétumot nem tudnak meg róluk. Nem tudják, hogy egyáltalán élnek-e még. Ezért próbálják meg sajátjukként felnevelni. Evvel együtt a hősünk nemzeti hovatartozása is meg lesz változtatva. Erzsi azért naplót vezet a gyerekről.
A második részben lesz csak világos Matild (Tilda) számára a zsidó származása. Szegény, serdülőként aligha tudja megemészteni az eléje tárt titkot. Erzsi nevelőanyja és közötte, nemcsak emiatt, több konfliktus alakul ki. Bár szülei próbálnak megértőek lenni hozzá, ő mégsem tud nyugodt maradni. Ebben a részben kap helyet az első szerelme is, Iván személyében.
A harmadik részben elmélyül a fájdalmas múlt, a titok, s annak következményei. Nevelőanyjának nem lehetett gyereke, s a kegyetlen háború adta neki örökbe (ő maga nem kellett megküzdjön az örökbefogadással, mégis nehezen viseli az anyaságot) őt. Tildát zavaros élete új kihívások elé állítja. Egyik felszabadító élménye a költeményekkel való bensőséges érzés. Igen jól szaval és színésznek készül, ami sikerül is neki. Ott találkozik Titivel, a holokauszt túlélővel. Titi Constantinescu román ajkú, zsidó származású rendező barátjával. A színműveken keresztül kezdi megismerni saját sorsát.
A negyedik részben az 1968-ban országot elhagyó Titi hazatér Kolozsvárra, és rendezni is szeretne. Ebben az időben Matild, vagyis Tilda leküzdve egy nehéz kórt, tapasztalt emberként jelenik meg. Egy olyan darab eljátszásába csöppen bele, ahol valóban ráeszmél sorsába burkolt létének súlyosságára. Ami rávezeti saját létének lényegére, s mindez a saját identitásához köthető.
Tilda története egyben sokunk története is lehetne. A háború utáni sebek, és az ezt követő kommunizmus sérelmei bizony érzelmileg megdolgoztatják az embereket. A történet a párbeszédek hosszú folyamába örvénylik, ahol a fájdalmak, a tanácstalanságban tengődés mély nyomot hagynak a lélekben. Hogy ki ő? Története nélkül mit érne? Semmit? Ő egy senki? A kérdések túlmutatnak a határokon, és valami egyetemes emberit kovácsolnak össze bennünk.
Egyik módja lehet önmagunk felfedezése, megismerése, ami egyben felelősségvállalást is jelent. Hiszen a traumák feldolgozása sohasem egyszerű feladat. Hogy mi függ igazából tőlünk, az nem sok, de ha valamit tehetünk magunkért azt meg kell ragadni. Azt csak létünk felismerésének és megismerésének kérdései után leszünk képesek igazából megérteni.
A könyv igen olvasmányos. Csak ajánlani tudom. Ha nyomokban is, de előcsalja kesze-kusza életünk problémás oldalait, s talán egyesekre még megoldást is talál.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése