2011. december 16., péntek

Kele KönyvVár

Hazafelé tartván beléptem a Petőfi utcai Kele Könyv Várba. Az ötletes névvel névre keresztelt könyvesbolt a volt Corvina Kuckó helyére telepedett le, szárnyait próbálgatva, mint Fekete István Keléje. Természetesen, az itt létező „láthatatlan gólya” feladata egészen más, össze kell gyűjtenie és e várba hordania a vásárlói igényeknek megfelelő könyvkínálatot. Ránézve az ületre, úgy vettem észre, hogy eme igyekezet meghozta a gyümölcsét: a vásárlók szívesen keresgéltek, vásároltak, és Kelemen Kiss Rozáliának – a könyves vár tulajdonosának – kedvessége otthonossá varázsolta a benti hangulatot. Minden egyes érdeklődő felszabadultan, kötetlen beszélgetésbe fogott a keresett könyv kapcsán, amellyel néha személyes élmény is párosult.  

            E kis vár egyik sarkában a letűnt múlt megannyi könyv-, és papírkincséből kiállításszerű antikvárium fogadja a vásárlót. Üdítő látvány a mai változó világban apáink, nagyapáink értékei között búvárkodni, s netán, ha valami megtetszik, azt máris saját tulajdonba venni. A használt könyvek egy része néhány éves, de vannak évtizedes és évszázados régiséggel rendelkezők is. Személyemet legjobban egy kis ládika, a tőle nem messze lévő régi fényképek, képeslapok és pénzek ódonbarnasága varázsolta el. Ezért szívesen időztem még néhány percet közöttük.


            Nos, a könyvesbolt kis karácsonyi ajánlatból összehozott sarka sem elhanyagolható. Belépve az üzlet ajtaján, egyből rávetődik a tekintet. Imigyen meg van könnyítve a választás „ilyenkor decemberben”.

            E könyvesbolt csalogató, szilárdan áll a (fél) lábán, s nem zavaró a viszonylag kis tér sem. Családias hangulatot árasztva, inkább egy nyugtató hatást keltő terecske fellegvárát képezi.

A könyvesbolt címe: Csíkszereda, Petőfi Sándor utca 20 szám.
Borbé Levente


Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...