2016. november 22., kedd

IRIS Őszi Szavalóverseny a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolában



 November első hetében, az Iskola másként héten megrendezésre került az IRIS Őszi Szavalóverseny mindkét szakasza: az iskolai és a városi is.
Az idén hatodik alkalommal rendeztük meg a versenyt, a helyszín a Joannes Kájoni Szakközépiskola multimédia terme volt. A verseny kétnyelvű, a résztvevőknek egy kötelező és egy szabadon választott verset kellett előadniuk a kiválasztott két költő műveiből. Az idén Ady Endre és George Bacovia voltak a választott költők.
Az iskolai szakasz november 2-án zajlott, iskolánkból 33 tanuló állt a közönség elé. A városi szakaszon, november 4-én, részt vettek az Octavian Goga Nemzeti Kollégium, a Venczel József Szakközépiskola, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a Kós Károly Szakközépiskola diákjai, valamint a mi diákjaink is, mintegy 26-an.

Szekciónként 3-3 díjat osztottunk ki, illetve egy-egy dicséretet és népszerűségi díjat a közönség szavazatai alapján. A nyertesek és a résztvevők is ajándékokban részesültek.


A rendezvény fő szervezői Negru Réka tanárnő és György Géza román szakos tanár, segítséget nyújtottak a magyar és román szakos tanárok, és az iskola könyvtára is.

A zsűri tagjai: Diénes Zsófia, Mihálydeák Adél - magyar szakos tanárnők, Negru Réka – kémia szakos tanár, Busuioc Stelian – román szakos tanár és jómagam, Kovács Edit – könyvtáros.
A díszlet a XI.C osztály odaadó munkája, ugyanakkor a zenekar is hozzájárult a kellemes hangulat kialakításához.


                                              Kovács Edit,
a Joannes Kájoni Szakközépiskola könyvtárosa


Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...