2017. február 22., szerda

Felolvasómaraton 2017

A Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében elindított felolvasómaraton immáron kilencedik alkalommal volt megrendezve, amelyhez gimnáziumunk is csatlakozott.
 
A rendezvény idei időpontja: 2017. február 21. Csak az iskola könyvtárában több mint 120-an olvastak fel. A felolvasómaraton választott szerzője a 100 esztendővel ezelőtt elhunyt Szabó Magda író volt. Iskolánk dokumentációs és információs központjának ajtaján egy általam készített plakát hirdette eme rendezvényt.

Mint előző esztendőben, idén sem maradt el a hangulatemelő kiállítás, amely az olvasómaraton résztvevőit célozta meg, ahol megtalálhatták Szabó Magda műveinek fontosabb alkotásait, az életrajzát röviden, fotókat róla, valamint az írónő gondolataiból egy rend idézetcsokrot és néhány költeményét is.


A felolvasást kiselőadásom előzte meg, amely Szabó Magda életének, és írói munkásságának rövid ismertetését foglalta magába.

A diákok, Szabó Magdától elsősorban regényrészleteket, és a kevésbé ismert verseiből olvastak fel, mindezek különböző műveiből származó idézetekkel voltak tarkítva. Eme választás jól sikerült, hiszen Szabó Magda lélektani regényei lebilincselőek. Az emberi kapcsolatokat kiváló lélektani megfigyeléssel tudta ábrázolni, amelyekben kitüntető szerepet kaptak a női főszereplők.
A diákok által legjobban kedvelt művek a következők voltak: az Abigél, a Pilátus és a Mondják meg Zsófikának. Továbbá regényrészleteket és idézeteket olvastak fel még a Freskó, az Ókút és az Álarcosbál műveiből, valamint a pályája kezdetén kiadott két verseskötetéből.






A felolvasómaraton bejelentkezett osztályai: IX.D, IX. F., és X.C. A felsorolt osztályokon kívül egyénenként is jelentkeztek. Voltak, akik Szabó Magda interjúkat és műveiből készült alkotásokat tekintettek meg magyar órán. 



A felolvasómaraton résztvevői a megyei könyvtár által elküldött, gimnáziumunkban kinyomtatott könyvjelzőket kapták emlékül.

 
A kiállítás anyagának egy részét a könyvtár előtti nagy asztalon helyeztem el. Ezt az anyagot még február végéig meglehet tekinteni.

A helyi rendezvény házigazdája és szervezője jómagam voltam. 

Társszervezők: Markó Ilona és Borsodi László magyar nyelv és irodalom szakos tanárok voltak.

Borbé Levente,
könyvtáros

Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...