Han Kang regénye, a Növényevő, az irodalmi Nobel-díj kapcsán került a kezembe. Nem hagyhattam ki, hiszen nem akármilyen könyvről van szó. Néhányan, ha nem is ajánlották, de utaltak rá.
A regény Jonghje nem éppen hétköznapi történetéről szól. Három ember szemszögéből is láthatjuk az események folyását. Az egyik a férje, a másik a sógora, a harmadik a lánytestvére.
A férje azért vette volt el feleségül, mert olyan átlagosnak tűnt, és úgy gondolta, sok vizet nem fog zavarni. Egy darabig így is volt, de amikor szörnyű álmok kezdték gyötörni egyik napról a másikra, átment vegetáriánusba. Konkrétan, csak növényi eredetű ételeket volt hajlandó enni. Ez a helyzet napról-napra egyre durvább lett. Viselkedése egyre szokatlanabbá vált. A család először csak a szokásos, terjedőben lévő bolondságnak tudta be. Viszont amikor észrevették a helyzet súlyosságát, akkor már saját elképzelésük szerint próbálták megmenteni. Sajnos, tervük kudarcba fulladt. Végezni akart magával, ezért kórházba kellett szállítani.
Az első részben azt vesszük észre, hogy miközben Jonghje a ránehezedő szokásvilágtól igyekszik megszabadulni, ezzel saját magát építi le.
A második kiskönyvben a sógora meséli el a Jonghje történetét. Ebben még annyi hétköznapi sincs, mint az előző részben. A vegetáriánus asszonyka sógora művésznek vallja magát. Sikerül a sógornőjét meggyőznie arról, hogy egyik elképzelt művészi álmát megvalósítsa. Gyönyörű virágokat pingál a hölgy meztelen testére, amit felvesz videóra is. Itt is elfajulnak a dolgok. Szerepet kap benne a vágy. A testétől való megszabadulás nyomja rá bélyegét a nő létére. Anélkül pedig az élet már nem létezhet.
Az utolsó mesélő a nővére vívódásairól szól, aki rendszeresen látogatja beteg húgát a kórházban. Míg Jonghje meg akar szabadulni mindentől, ami nyomasztja, bármibe is kerül, testvérének közelről sem sikerül. Néha megérinti a kötelékek feloldásának varázsa, de valahogy a gyereke miatt sem tud lépéseket tenni afelé. A testvéri hűség arra kötelezi, hogy kitartson mellette, amikor már „szerettei” nagy része lemond róla. Pedig az orvosoknak sem egyszerű feladat a húgát kezelni. Jonghje egy idő után semmilyen ételt nem akar elfogadni. Az orvosok mesterségesen próbálják táplálni. Sajnos ők is kudarcot vallanak. Nekik sem sikerül az önpusztító folyamatot visszaállítani. A tragikus életképek utáni befejezés csak sejteti a történet kimenetelét. Mégis, az olvasó számára egyértelművé válik a végkifejlet.
* * *
Jonghje vegetáriánus életformájától kezdődően egy mániának látszó cselekedetre építi fel létét. Tettével eleinte csak az erőszak ellen tiltakozik. Később mindez átalakul. Egyre hangsúlyosabban kezdi zavarni minden, ami emberi. Növényként inkább el tudja képzelni az életét. Ebből is lehet látni, hogy nem kívánja saját halálát, de amit ő akar, az megvalósíthatatlan. Egyszerűen nem lehet átváltozni…
*
A regényt kizárólag felnőtteknek ajánlom. Nem valószínű, hogy kíméletes olvasmány a gyengébb idegzetűek számára. Azért érdemes átrágni olvasókörökben, vagy biblioterápiás csoportokban, csakis akkor, ha erre van igény.
Borbé Levente,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése