2010. december 7., kedd

E-könyv bemutató a Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén

2010. december harmadikán ötórai kezdettel a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén, amelynek a Mikó vár ad otthont, mutatták be egy Biblionet-program keretén belül a Színek a palettán című elektronikus könyvet a Könyvtár és olvasás a digitális korban címmel szervezett előadáson.

A köszöntőbeszédet Kopacz Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója tartotta, amelyet Bedő Melinda a Biblionet-program megyei irányítójának rövid ismertetője követett az említett rendezvényekről-szervezésekről. Bedő Melinda beszélt a program sikeréről, amelynek élő bizonyítéka a megye közkönyvtáraiban az érdeklődő könyvtárhasználóknak zajló számítógép-kezelői tanfolyamok, valamint a könyvtár anyagának digitalizálása, honlapok, fotóalbumok készítése és különböző számítógépekhez kötődő tevékenységek végzése.

A rendezvényen egy oklevél is gazdára talált. A gyimesközéploki könyvtárban működő Mezőgazdasági Intervenciós És Kifizetési Ügynökség (APIA) ideiglenes kihelyezett irodájának mérnöke, Császár Tibor, kapott oklevelet tevékenységéért, ami egybefonódik a Biblionet programmal, és amelyben Bedő Melinda is szerepet vállalt.
Bedő Melindától az IREX-Alapítvány képviselője, Paul  Pânzariu vette át a szót, aki az információ és az információhordozók fejlődését ecsetelte a legrégebbi időktől mostanáig, kiemelvén a számítógép fontos szerepét és jelenleg érezhető hatásait az egész életünkre. Nem zárta ki a könyvek, mint muzeális tárgyak közeljövőbeni értékformáját és az e-könyvek élre törését. A digitalizált világ egyre szélesebb körű használata jobban összeszűkíti a pár évtizede még virágzó Gutemberg galaxist. Ezért érdemes részt venni többek között ebben a programban.


Kelemen Katalin a dokumentációs részleg munkájáról beszélt, különös figyelmet szentelve a helyi értékeink digitalizálása szükségszerűségének. Nagyon fontos helyi értékeink megőrzése érdekében az új lehetőségek adta módszert kiaknázni, amely által jobban fel tudnak figyelni ránk, hiszen az újonnan felcseperedő korosztály már teljesen otthonosan mozog a világhálón.  Számukra is sokkal vonzóbbá lehet tenni bizonyos anyagrészek, művek keresését, valamint a kutatóknak a ritka anyagokhoz való könnyebb hozzájutást. Ezt a kialakult helyzetet nem érdemes kihagyni, együtt kell haladni véle, s a lehetőségeket megragadni. Itt még megemlítendők a Kájoni János Megyei könyvtár már digitalizált könyvei, amelyek megtalálhatóak az alábbi linken:

            A rendkívüli esemény fénypontja azonban egy e-könyv bemutatása volt. Az e-könyv még nem jelent meg "hagyományos" formában. Ezt a könyvet a közönség nem vehette kezébe, nem vásárolhatta meg, virtuális léte végett. Azonban bárki megkeresheti a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján. Ha a forma nem megfelelő, akár ki is nyomtathatja.  A virtuális kötetet Cseke Gábor író és Márton Árpád festőművész tárta fel az érdeklődő közönségnek. A beszélgetőkönyv címe: Színek a palettán, amely Márton Árpád hetvenedik születésnapjára készült el. Az elektronikus könyv a művésszel készült beszélgetéseket, interjúkat tartalmazza, amelyeket Cseke Gábor gyűjtött össze.  Cseke Gábor rövid iskoláskori élményfelidézésre hívta Márton Árpád festőművészt, amelynek nagy része a kötetben is szerepel. Márton Árpád önfeledt jókedvvel számolt be hajdani diákcsínyeiről, tanárairól, példaképeiről és pályája kezdetéről. A derű végigkísérte az előadást.
            Az érdekes és különösnek mondható előadásmódhoz párosuló könnybemutató egy új világkép kialakulásának küszöbén született meg. Akik részt vettek rajta tudják, hogy kár lett volna kihagyni.

A Színek a palettán elektronikus könyv a következő címen található meg:

Borbé Levente könyvtáros

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...