2021. április 13., kedd

Zsögön Zoltán emlékére

 Az idén a költészet napjára tervezett kis kiállítás is, a járványhelyzetre való tekintettel, az iskolai könyvtár előtti nagy asztalon, valamint a könyvkölcsönző jól látható részén valósult meg. Ezúttal Zsögön Zoltánról, a csíksomlyói gimnázium tanáráról állítottam emléket.

Zsögön Zoltán 1880-ban született Ozsdolán. Az 1920-as években a csíki gimnázium tanára volt. Tanári pályáját a csíkszeredai tanítóképzőben folytatta. A Hírnök lap egyik munkatársa volt. Végül a marosvásárhelyi Római Katolikus Tanítóképző igazgatója lett.

Zsögön Zoltán inkább költészetéről ismert, de írt elbeszéléseket, értekezéseket, útirajzokat stb. Írásai az erdélyi és a magyarországi folyóiratokban jelentek meg.

Az idén április tizenegyedikén 70 esztendeje, hogy elhunyt Zsögön Zoltán. Ebből az alkalomból nyílt a kiállítás, amely az emlékére való tekintettel meghatározatlan ideig lesz látható. A kiállításban megtalálhatók: a költő életrajza, a róla szóló tanulmányrészletek, képek, gimnáziumi évkönyvek, megemlékezések és a verses önéletrajzából, amely Széphistóriám címmel jelent meg, egy részlet.

A kiállítás egyben felidézi Zsögön Zoltán és Ady Endre baráti kapcsolatát is.

Borbé Levente

könyvtáros


Nincsenek megjegyzések:

ReMeK-e-hírlevél 2024/5. számából

Beavatás: néprajzi pályázat középiskolásoknak: Iskolai legendák – legendás iskolák A kolozsvári  Babeș –Bolyai Tudományegyetem Magyar Népr...