Kevés ember van, aki nem találkozik az őt is érintő múlt árnyaival. Ezek az ősök. Szeretnénk tudni, ha csak puszta kíváncsiságból is, mi történt még azelőtt, hogy mi még nem voltunk jelen ebben a gyönyörűséges árnyékvilágban. Ha mindez Németországban esik meg, akkor még nagyobb az érdeklődés, hiszen nem volt olyan messze a második világégés.
A fent említettek érvényesek Jennifer Teegere, a könyv főszereplőjére, amelynek a címe: Nagyapám engem agyonlőtt volna. A kötetet Nicola Sellmair újságíróval együtt jegyezték le. A történet két szálon fut. Az egyik Jennifer Teege saját érzései és benyomásai a kutatása során, a másik pedig az újságíró Nikola Sellmair ismertetése magánéletéről és emberi kapcsolatairól.
Jennifer Teege egy nigériai apa és egy német anya lányaként látta meg a napvilágot. Édesanyjával a kapcsolat az évek során egyre jobban elhalványult. Anyja árvaházba kellett adja, hogy dolgozni tudjon. Kislányként nehezen fogadta el a veszteséget. Végül onnan került egy kedves német családhoz. Nevelőszülei egészen jól bántak véle, s mégis érzett valami hiányt. A megkülönböztetés se maradt el, hiszen bőrszíne eltért a „megszokottól”.
A történet Teege kiegyensúlyozott életével kezdődik. Van két fia, a házassága is rendben, ráadásul az állása is tetszik neki. De hiába mindez, mert gyakran depressziós hangulatba kerül. Természetesen eljár kezelésre, és tudatosan kutat a probléma megoldása érdekében. Az egyik kutakodása alkalmával a helyi könyvtárban találja meg azt a kötetet, amelyben saját édesanyja szerepel, és mesél családja náci múltjáról. A könyv olvasása közben hamar kiderül, hogy édesanyja, Monika Göth, a hajdani lengyelországi Płaszóv városban lévő koncentrációs tábor parancsnokának, Amon Göthnek a lánya. Amon Göthöt rémtetteiért, a háború után kivégezték. Édesanyja ekkor csak nyolc hónapos baba volt.
Jennifer Teege azzal kellett szembesüljön, hogy Amon Göth a nagyapja, aki könyörtelen szadista módra végzett áldozataival. Néha puszta szórakozásból is. A furcsa mégis az, hogy az ismert, életeket mentő Oscar Schindler barátjaként lehet ismerni a náci Amont.
Teege azzal kellett szembesüljön, hogy nagyanyja Ruth, Amon Göth élettársa volt. Ezek után Teege élete eléggé megváltozott. Kutakodni kezdett családja története után. Először felidézte mindazt, amit ő is tudott, majd társította az újabb felfedezett eseményekhez. Hiszen az igazságot szerette volna megtudni. Ezért útnak indul az eredeti helyszínekre, hogy felfedje az általa ismeretlen történéseket. Fáradhatatlan munkája során találkozik minden egyes rokonával, ismerősökkel, és azok ismerőseivel, akik valamilyen módon kapcsolódnak az ő múltjához. Eléggé ellentmondásos történetekkel találkozik. Semmi sem az, aminek föltétlen látszik. Mindig van egy csavar, amibe nem lát bele az ember. Ő maga ezt a zűrzavart próbálja a helyére tenni, hiszen senki sem tudhatja jó előre, hogy kényszerhelyzetben miként cselekedne, vagy mi volna a helyes. Már az egymást követő nemzedékek véleménye is eltérő. Másként vélekedik az, aki megélte a nácik uralta világot, másként a rá következő generáció, és másként a harmadik, akik már nem érzik annyira magukénak azt a terhet, amit elődjeik cipeltek. Jennifer Teege tudja, hogy az ellentmondások sem jelentik azt, hogy nem lehet feldolgozni, együtt élni velük.
A kötetben fény derül arra, hogy egy ideig Izraelben élt, és ugyanúgy hazájának tekinti, mint Némethont. Nyilván zsidó barátai is vannak. Ezzel is növelve az ellentétek találkozását, és egyben reménybéli feloldását.
A könyv utolsó fejezete Teege sajátos megoldását tárja elénk. Igazságot szolgáltatni nem egyszerű dolog. Úgy gondolja, visszatér szülei lengyelországi múltjához Płaszóv városába. Itt egy Izraelből érkezett iskolás csoportnak héberül fedi fel családjának múltját. A célja megmutatni, hogy saját poklunkból is van menekülés, ha minden előítélet nélkül meg tudjuk osztani másokkal.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése