2015. szeptember 24., csütörtök

Olvasótábor diákoknak Székelykeresztúron

 Az Orbán Balázs Gimnázium Könyvtára 2015. szeptember 8-10 között olvasótábort szervezett a II-IV osztályos kisiskolások számára. 

19 gyerekkel dolgoztunk, a 3 nap alatt meséket, verseket olvastunk, igyekeztünk változatos tevékenységekkel sok-sok érdekes játékkal minél közelebb hozni a gyermekekhez a könyvet, az olvasást. 

Népmesékkel ismerkedtünk, Kányádi Sándor verseit olvastuk, nyelvtörőket, mondókákat, dalokat tanultunk. Az olvasottakhoz gyakran egyéni, páros, illetve csoportos feladatokat társítottunk. Versírással is próbálkoztunk, miközben a nyelvtan és helyesírásról sem feledkeztünk meg. Az ismeretlen szavakat szótárak, lexikonok segítségével értelmeztük. A drámajátékok, a mozgásos-, verseny- valamint szórakoztató játékok segítségével sikerült fenntartani a derűs, nyugodt légkört. 
Az előző évekhez képest szándékosan kevesebb gyermeket fogadtunk, így sokkal hatékonyabban tudtunk dolgozni, több odafigyelés jutott egy-egy gyermekre. Mindenből kaptak egy csipetnyi ízelítőt a gyerekek, ami így tanévkezdés előtt reméljük, a javukra válik. Hisszük, hogy az olvasás mindennapi feladat és nemcsak ismeretek forrása, hanem jó szórakozás is. 
A tábor mindenkori célja az olvasóvá nevelés, olvasási szokások kialakítása, valamint az olvasás kikapcsolódást, szórakozást, élvezetes, örömteli élményt jelentő tevékenységgé fejlesztése.  A pozitív visszajelzéseket köszönjük, reméljük a gyerekek olvasási vágyát sikerült felébreszteni és évközben is folyamatosan használják iskolánk könyvállományát, amelyet pályázatok útján évente bővítünk.
 Hatos Melinda könyvtáros 
Szávuly Emese tanítónő

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...