2022. május 17., kedd

180 esztendeje hunyt el Kőrösi Csoma Sándor

A Márton Áron Főgimnázium dokumentációs és információs központjában 2022 áprilisától a tanév végéig Kőrösi Csoma Sándor kiállítás nyílt. A kiállítás fő célja, hogy e nagyszerű székely-magyar nyelvtudóst, utazót, könyvtárost, a tibetológia megalapítóját kellőképpen ünnepelhessük. Idézzük fel tudását, munkásságát, és nem utolsó sorban emberségét.

Úgy gondoltam, hogy ez a nagyszerű ember, akire méltón büszkék lehetünk, nagyobb figyelmet érdemel. Ezért is volt érdemes felelevenítenem a múltját.

A kiállítás tartalmazza Körösi Csoma Sándor életútjából a számára is meghatározó pillanatokat. A kiállított dokumentumok egy része a gimnázium könyvtárának tulajdona, de az otthonról hozott anyag is számottevő.


Az élete során fontossággal bíró egyéniségek, valamint a halála után, személye iránt érdeklődők is bekerültek a kiállításba. Mind közül Jakabos Ödönt emeltem ki, aki a technika előremenetelétől eltekintve, hasonló körülmények között jutott el Körösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjához. Továbbá az expozíció tartalmazza azokat a képzőművészeti alkotásokat, amelyeket Kőrösi tiszteletére készítettek. A tudósunk nyomdokain lépegetve még egy érdekességet érdemes megemlíteni. Nevezetesen azt, hogy Kőrösit a buddhista Kelet egyik szentjeként tisztelik. Japánban a tokioi Taisyo Egyetem Buddha szentélyében megtalálható a megvilágosodott (bodhiszattva) Kőrösi szobra.

*

A kiállítást megtekintő kíváncsiskodók számára részletesebben meséltem Kőrösiről, valamint arról, ami után érdeklődtek. Közülük május 16-án a homoródalmási Dávid Ferenc Általános Iskola végzős diákjainak megosztottam néhány érdekes történetet róla, akik a könyvtárat és az iskola dísztermét, egy informatika labort és a sporttermet is megtekintették.

Homoródalmási vengégek a könyvtárunkban

Azonban a X. A filológia osztályban május 13-án bemutatott Kőrösi Csoma Sándor élete előadáson teljességében átment az üzenet.

Beszéltem a Csomakőrösön született szellemóriás szerénységéről, határtalan tudásszomjáról, kiváló emlékezőtehetségéről, és helytállásáról, valamint arról, hogy előbbre helyezte népe és az emberiség érdekeit a sajátjánál. Mindennél nagyobb már csak az akaratereje volt. Gondolok itt a fölöttébb önsanyargató életmódjára, ami közben megalkotta a tibeti-angol szótárt és megírta a tibeti nyelvtankönyvet. Természetesen a szanszkrit nyelvbe is belebonyolódott, ameddig a Bengáli Társaság könyvtárának őre volt. Haláláig tervezett. El akart jutni Tibeten keresztül Ujguriába. Sajnos ebben betegsége meggátolta. Dardzsilingben helyezték testét örök nyugalomra 1842. áprilisában.


* * *

A diákoknak részleteket olvastam fel az írásaiból, levelezéséből, mások vallomásaiból, valamint a róla szóló irodalmi művekből.

A Kőrösi „projekt” itt nem állt le, több osztályba, vagy ha igény van rá, más iskolába is tervbe van életének bemutatása.

A kiállításon többek között megtekinthetőek voltak az alábbi kötetek:

A könyvek között szerepeltek Kőrösiről írt kötetek

- Baktay Ervin: A világ tetején. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Nyugat Tibetbe, Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára, Budapest, 1930.

- Bangha Imre: Kőrösi csoma Sándor szobája. In: Mítoszok és otthonok, Pallas-Akedémia Kiadó, Csíkszereda, 2007, 170-179.

- Csetri Elek: Kőrösi Csoma Sándor, Kriterion Könykiadó, Bukarest, 1984; Kolozsvár, 2002.

Jakabos Ödön: Indiai útinapló - Kőrösi Csoma sándor nyomában,
(Gálfalvi György előszavával), Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1983; Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda 1998.

- Mezey István: A magyar "Bosatu" Kőrösi Csoma Sándor, In: Kelet magyar vándorai, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1963. 30-45.

- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, Budapest, 1868-1873, majd 1982; Valamint - Kovásznától Zágonig III. kötet, 1991 (első erdélyi kiadás füzetekben), 156-158.

Kőrösi Csoma Sándor művei közül a Buddha élete és tanítása
(The Life and Teachings od Buddha) Az eredeti indiai kiadás (1957) W.W. Hunter előszavával. Fordította, jelen kiadás előszavát (Kőrösi Csoma Sándor és a tibetológia kezdetei) írta és jegyzetekkel ellátta Bodor András, Kritérion Könyvkiadó, Bukarest ill. Filum Kiadó,1972; 1982 (2. jav. Kiadás)

Életrajzi regények, mesés történetekből fellelhetőek voltak:

- Korda István: A nagy út, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1956; 1957; 1958 (Móra Kiadó, Bp.) 1968 (IV. kiadás); Kriterion Könykiadó, Bukarest, 1978.

- Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei - Rendhagyó Legendárium, Korvina Kiadó, Csíkszereda, 2021.

Kőrösi arcképe a könyvtárunkban

Linkek diákoknak Kőrösi Csoma Sándorról:

1. Kőrösi Csoma Sándor életútja - https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/MuMaTu-a-mult-magyar-tudosai-1/korosi-csoma-sandor-3BE3/korosi-csoma-sandor-eletutja-3BE6/

2. India magyarjai – Kőrösi Csoma Sándor - https://www.youtube.com/watch?v=joi-vulxKX8

3. Kőrösi Csoma Sándor – https://www.youtube.com/watch?v=6j75oP3NrVo

4.Kőrösi Csoma Sándor nyomában Tibetben - Élő örökség – https://www.youtube.com/watch?v=NEuD1o4vwC4

5.Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka – https://www.youtube.com/watch?v=z_ewk6TNRMg

6. In memoriam Jakabos Ödön - https://www.youtube.com/watch?v=SJL_ihBddH8

7. Kőrösi Csoma Sándor csodás históriája - http://szekelyiskkonyvtaros.blogspot.com/2022/01/korosi-csoma-sandor-csodas-historiaja.html 



Borbé Levente,

könyvtáros



Nincsenek megjegyzések:

Mesés életek

Találkozás percei Szervező: Gábor Tünde Anikó , a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum könyvtárosa Előadó: Borbé...