Botházi
Mária Biorobot
című könyvéhez volt szerencsém! Vártam már a kötetet, s
nagyon
örültem neki, főleg azért, mert hozta azt a stílust, ami a
szívemhez nőtt. Természetesen az új olvasmány
másként hatott rám, mint
az előző Boldogság
juszt is a tiéd.
Voltak írások, amelyek nagyon mélyen megérintettek. Ezt most
azért nem pötyögöm be, mert mindenkinek más lehet az érdekes,
amin egy kicsit elgondolkozhat
vagy éppen derülhet.
A könyv
nagyon ott van, arra ösztönöz, hogy egy szuszra olvassa el az
ember. Olvasás közben újra megélemednek az erdélyi hétköznapok.
Jó megfigyelőképesség birtokában az író részletesen
tárgyalja, hogy mi lakozik bennünk, amikor cselekvésre kerül sor.
Mindezt könnyedén, és szórakoztatóan tálalva tárja elénk.
Kirajzolódik egy olyan világ, ahol ráismerhetünk a saját magunk
által készített rutinná vált mókuskerekekre. Hiába, hogy nem
vagyunk oda értük, de szokásainkat kevésbé tudjuk levetkőzni.
Az idejekorán kimondott ítéletek, az elvárások hálójában, a
szakrálissá emelt szenvedéseink mindezt tükrözik. A magunk
teremtette kényszerhelyzeteket
szinte ismételten, s ugyanúgy megéljük, még akkor is, ha
tudjuk, nincs sok értelme. Végigkínlódjuk a már-már számunkra
is fölösleges rendezvényeket, ünnepi alkalmakat, ahelyett, hogy
tényleg örüljünk neki, mert „mit szól a másik” alapon nem
engedjük meg magunknak a kényelmet. Igen, egy látszatvilág
csapdája ez, ahol hiányzik a béke és a nyugalom. Olyanokká
válunk, akár a biorobotok.
Na,
persze, ez csak néhány gondolat az írásokról, de ott van bennük
a derű, a jókedv is egyaránt. Miközben szembenézünk önmagunkkal,
nem keseregve, vagy vádaskodva tesszük meg, hanem kacagva. Előkerül
a nagy semmiből a lelki tükörképünk. A legjobb benne az, hogy
szabadon, jókedvvel böngészhetjük.
Senkinek sem tartozunk magyarázattal, s mégis segít az ismétlődő
hibáink kiküszöbölésében. Ezért is Botházi Mária új
kötete annyira olvasmányos. Egy kedves barát, aki nem leszól,
csak láttatja mindazt, amit megélünk.
Most már
tőlünk
is függ, hogy továbbra is ragaszkodni, s
menetelni
szeretnénk a régi, megszokott elődeink által kialakult ösvényen,
vagy néha belevágunk egy más világba, akár az ismeretlenbe.
Egyáltalán nem arról van szó, hogy rossz, ami körülöttünk
történik. Nem. Inkább az, hogy hogyan éljük meg. Bármit is
teszünk, bárhogy megjátsszuk magunk, lelkiállapotunk mindenképp
árulkodik erről.
A könyv olvasása közben továbbra is megérinti az embert a szabadság
utáni vágy. El szeretnénk tüntetni a fölösleges köröket, s
véle együtt a kellékek felhalmozását is. Olyanná szeretnénk
válni, aki nem a külsőségre ad, vagy éppen annak a rabja.
Valami bensőséges, érthető, tisztább világ után
vágyunk.
Hiába a
kendőzgetés kényszercselekedeteinkről,
de valljuk be, a könyv rákényszerít bennünket, hogy
„meglessük saját magunk mindennapjait”, ha tetszik, ha nem. És
ha beismerjük gyengeségeinket, akkor élvezettel fogjuk olvasni,
ugyanakkor sok vidám percet szerezhetünk magunknak. Nem véletlen
mondják azt, hogy, aki önmagán tud nevetni, az boldog tud lenni.
Jó
volt böngészni ezt a kis könyvet. Néhány kellemes órát
nyújtott nekem. Még többször is meg fogom tenni.
Előszeretettel fogok felolvasni belőle másoknak. Ajánlom nemcsak
az erdélyi olvasóknak, hanem mindenkinek egy kis kedélyjavításért
és magunkba fordulásért.
A
könyvet a Koinónia Kiadó adta ki. 2019-ben jelent meg
Kolozsvárott.
Borbé
Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése