2017. október 24., kedd

Romániai magyar könyvtárosok XII. vándorgyűlése




Az idei vándorgyűlés témája, amelyet 2017. október 19-20. között szerveztek meg Parajdon A könyvtár mint tartalomszolgáltató volt.
A résztvevők többsége Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek. Voltak még Kolozs és Szilágy megyéből is.


A köszöntő beszédek után a konferenciát a magyarországi Országgyűlési Könyvtár küldöttségének szakmai beszámolói nyitotta meg.
Villám Judit, a Magyar Parlament szakreferense a 2015-től részenként elérhető digitalizált gyűjteményre hívta fel a figyelmet, míg Redl Károly az Országgyűlési Könyvtár helyettes könyvtárvezetője a „Könyvtár, ami összeköt” programot ismertette.
Pancza János, a Monguz KFT nemzetközi igazgatója pedig a digitális kultúraközvetítés hasznosságát emelte ki. 


A vándorgyűlés másnap Fülöp Géza nyugalmazott vegyész és informatikus előadásával folytatódott. Előadásában a digitális kultúra születéséről és jelenlegi, valamint további változásairól beszélt.
Róth András Lajos könyvtáros és történész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárában feldolgozott szemelvénygyűjteményének digitalizálása során 1600 nyomdász -és kiadó jelvényt azonosított. Eme munka gyümölcsét mutatta be, amelyeket az érdeklődő kutató közönség elé tárt.
Borbé Levente, a Márton Áron Főgimnázium könyvtárosa fő feladataként tartja számon diákok eligazítását a multimédiás információdzsungelben. Ugyanakkor beszélt az iskolai könyvtárosok sokrétű feladatairól, amelyek mellett folyamatosan jelen kell lenni az iskola életében. 

 
Bedő Melinda a Kájoni János Megyei Könyvtár által 2015-ben elindított Kistelepülési és könyvtárfejlesztési programot ismertette. A program fő célja nem a könyvtárak támogatása, hanem annak fejlesztése.
Hollanda Andrea, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár olvasószolgálatának vezetője, Nagy Zsófia könyvtáros kollégájával az E'mesevár című kisgyerekeknek ajánlott programjukat szemléltették. Lényege, hogy a résztvevő iskolások együtt tudjanak működni, önállóságot tanulni, miközben játékosan kreatív feladatokkal „birkóznak meg”.
Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár osztályvezetője az erdélyi magyar könyvtárak gyermekkönyvekkel való ellátását szorgalmazta. A projektben szabad kezet kapnak mindazok a könyvtárosok, akik érdekeltek ebben az ügyben.


A konferencián résztvevő könyvtárosok egyetértettek abban, hogy a legfontosabb a kapcsolattartás, és a tapasztalataik megosztása. Az együttműködés pedig gördülékennyé teszi a mindennapi tevékenységet. A szakmai gyűléseken bemutatott ötletek forrásbörzék lehetnek az elkövetkezendő könyvtárosi munkák gyakorlatba ültetésében. A könyvtárosok úgy tudnak naprakész korszerű kulturális és digitális tartalmat szolgáltatni, akkor lehet része a közösség összekovácsolásában, ha ők maguk is nyomon követik, valamint részt vesznek az információ nyújtotta lehetőségek változásaiban. A fiataloknak, és nemcsak nekik, elengedhetetlen a digitális gyűjteményekben való informálódás. Éppen ezért szükséges eme gyűjtemények létrehozása és népszerűsítése. Azonban az olvasóvá válásban továbbra is a könyveknek van nélkülözhetetlen szerepük. A könyvtár pedig e cél elérésének az egyik biztosítója. 


A vándorgyűlés iskolai könyvtárosi résztvevői:
Csíkszeredából – Borbé Levente, Dánél Hajnalka
Kászonból – Lakatos Tamás (kultúrigazgató és községi könyvtáros is)
Korondról – Kátay Erzsébet
Parajdról – Kelemen Rebeka
Sepsiszentgyörgyről – Kiss Károly, Török Júlia
Székelyudvarhelyről – Barabás Zója

Beszámolók linkjei:

A képeket TÖRÖK EDIT és LAKATOS TAMÁS készíttette 

Borbé Levente,
a Márton Áron Főgimnázium könyvtárosa

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...