2017. október 16., hétfő

Székelyföldi mondák és legendák


Szervező és előadó: Borbé Levente
Társszervező: Kovács Zsuzsa fizika -informatika tanár
Kisegítő: Gyarmati Dénes informatikus


    Csütörtökön, 2017. október 6-án a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium dokumentációs és információs központja újabb bemutatónak volt a helyszíne. 11,30 órai kezdettel jómagam fogadtam a helyi Kós Károly Szakközépiskola XI.A. építőipari és épületgépész, műszaki rajzoló szakon lévő diákjait. Kísérő: Kovács Zsuzsa fizika -informatika szakos tanárnő volt. A rendezvény témája a székelyföldi mondák és legendák gazdag kincsestárának ismertetése volt.


    Bevezetőként a mondák és legendák fogalmáról tartottam egy kis emlékeztetőt. Majd beszéltem a saját értékeinkről, annak megőrzéséről és továbbadásáról, s főleg arról, hogy hallatni és észrevetetni kell magunkat a nagyvilágban, mert sokan azt sem tudják, hogy létezünk. Minden népnek megvan a saját legendavilága, nekünk is a magyar nemzeten belül, és vannak olyan történeteink, netán még jobbak is más európai népekénél. Ezért érdemes mindazt a kincset megőrizni, amit az elmúlt több mint ötven esztendő kiölt belőlünk. Újra vissza kell találnunk a gyökerekhez. Itt említettem meg gyerekorom gyönyörű helyszínét, mesés történetekkel együtt. Többek között elhangzottak azok a legendák és mondák, amelyeket nagyanyám mesélt nekem.


    A legendáriumi bemutató második felében kihangsúlyoztam a székelyudvarhelyi legendárium csapatának munkásságát, amelynek köszönhetően az általam gyűjtött mondák is bekerültek a 156 legendát és mondát tartalmazó könyvgyűjteménybe. Fazakas Szabolcs a legendárium szerkesztőjének munkatársai székelyföldiek. Itt helyben megtalálták azt az erőforrást, ami szükséges volt erre a célra. A tervekhez képest már többet is megvalósítottak, hiszen nemcsak a legendákat sikerült összegyűjteni, de van honlapjuk, legendatérképük és Székelyföld kulturális kincseit (a történelmi Erdélyre kiterjesztve) felvázoló térkép, társasjáték, kifestős könyv kicsiknek, valamint eddig 4 monda és legenda  rajzfilmes változatát készítették el. Ezt a munkát tovább folytatják. A legendáriumot román és angol nyelvre is le fogják fordítani.


    Az előadást színesítette a mondák és legendákról szóló kiállításban lévő kötetek átlapozgatása, a világhálón található Székelyföld kincsei és a Székelyföldi Legendárium honlapjainak, valamint két székelyföldi legenda  megtekintése.
    A bemutató végén az érdeklődés sem maradt el. A diákok miközben a legendárium térképét kémlelték, kérdéseket tettek fel úgy a rajzfilmekkel, mint más legendákkal kapcsolatos dolgokkal. 




Borbé Levente könyvtáros



   

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...