Transzcendencia és idegenség a XX. és XXI. századi magyar költészetben

Az elmúlt száz esztendő teljesen átforgatta a magyarság életszemléletét. Egyaránt kihatott a kultúra minden egyes területére. Ez alól az irodalom sem kivétel.

A könyv 18 tanulmányt tartalmaz, amelyekben a szerző 18 anyaországi és erdélyi költőnek az említett témában íródott lírai alkotásait elemzi. Sorrendben a következők: Füst Milán, József Attila, Kosztolányi Dezső, Dsida Jenő, Weöres Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Bella István, Kányádi Sándor, Szőcs Géza, Ágh István, Király László, Oravecz Imre, Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Lövétei Lázár László, Demény Péter és Dankuly Csaba.

Szilveszter László Szilárd: Transzcendencia és idegenség című kötete a XX-XXI. századi magyar költészet istenélményeit tárja elénk, kihangsúlyozva az idegenségtapasztalatot.

Az emúlt 100 esztendő alatti költői irányvonal eltérő képet mutat a korábbiaknál. A lírai modernség istenképének értékválságát, azonosságtudatát és hovatartozás tudatát legfőképpen a hiányérzet, a veszteség dominálja. Az ember alaptermészetét átitatja a reménytelenség gondolata. Sőt, mint létkérdést, az illóziótlanság illúziója hatja át. Az említett korszak költője erre a pesszimista szemléletre sarkallja érző és gondolkodó teremtményét, oly módon, hogy a választás lehetőségét szűkíti vagy kizárja. Helyette a visszavonhatatlan számvetést és a megtorlás képtelenségét hozza előtérbe.

A költeményekben megjelenő kiábrándultságról és az idegenségről való benyomást az alkotó az ellenkezés és elégedetlenkedés bemutatásával kelti. A Mindenható utáni vágyakozás megidézése is inkább gyermeteg, többnyire emberi alakban van ábrázolva. Az Istenhez való viszonyuk általában távolinak tűnő, hírnöki. Az emberi és az isteni mivolt közötti tekintélyes különbségeket nemcsak tudomásul veszik, hanem figyelemmel, ugyanakkor hódolattal és alázatossággal követik. Ebben a kontextusban egyidejűleg felfedezhető az egyediség, a magányosságba burkolódzó önazonosság kérdése is. Mindamellett szó esik a hitelesség, a bizalom, a hit kérdésköréről és ennek ellentétéről is.

*

Részemről, a kiolvasottak alapján nézve a műveket, az a gondolatom támadt, hogy az illúziók (bármilyenek is legyenek azok) túlélnek bármit, még a reménytelenséget és a kiábrándultságot is. A lázadás, ugyanúgy, mint az Isten után való sóvárgás, létünknek nem éppen a legtermészetesebb módja. A magasabb szférákból kapott üzenetek hiánya tesz boldogtalanná. A modern szemmel láttatott istenképek, istenélmények nem mindig barátságosak. Ezért születnek meg bennük az egyéni identitást célzó, néha létfontosságú kérdések.

A költészet egyfajta párbeszéd, általa közelebb kerülünk egy más világhoz, egy kicsit a természetfölöttihez. Az elmúlt 100 esztendő lírájában a szakralitás, ha nem is mintha gúzsba lenne kötve, de nagyon szorongó hatást kelt. Úgy van láttatva, mintha a csodák száját, ha vékonyan is, de leragasztották volna. Hiányzik a mindenség tüneményes érzése. Pedig a költeményeket olvasva mégis azt érezhetjük, mintha a Mindenható mégis jelen volna...

* * *

Külön öröm volt számomra azokkal a lírikusokkal találkozni, akik keveset szerepelnek a gimnáziumi tankönyvekben, és boldogan vettem tudomásul a kortárs költők bemutatását is.

Szilveszter László Szilárd tanulmánykötetét ajánlom irodalomkedvelőknek, pedagógusoknak és felsőbb osztályos diákoknak egyaránt.

Szerző: Szilveszter László Szilárd
A mű teljes címe: Transzcendencia és idegenség a XX. és XXI. századi magyar költészetben

Ezen a linken lehet olvasni a szerzőről:

http://padi.psiedu.ubbcluj.ro/marosvasarhely/szilveszter-laszlo/

Borbé Levente,

könyvtáros