2015. február 22., vasárnap

A karcfalvi Mártonffy György Általános Iskola 2015-ös Felolvasómaratonának beszámolója




2015. február 17-én a karcfalvi Mártonffy György Általános Iskola is bekapcsolódott a a Kájoni János Megyei Könyvtár által meghirdetett Kányádi Sándor Felolvasómaraton programjába.

Már egy héttel azelőtt plakátot készítettünk, amit az iskola folyosóján kifüggesztettünk, hogy a tanulók láthassák, mi is a célja a mozgalomnak. Majd a Kányádi-köteteket  kitettük jól látható helyre, hogy, aki akart, már előtte felkészülhetett az olvasásra.




A maraton már reggel 8 órától elkezdődött, nagy lázzal jöttek az alsó tagozatosok, mivel ők már tudták, hogy most kiélhetik magukat az olvasásban. Ők a Kenyérmadár és a Madármarasztaló kötetekből olvastak fel, ki-ki kedvére valót választhatott. Sőt az idén még az előkészítős kisdiákokat is bevettük a felolvasásba, mégpedig úgy, hogy egyszerre jöttek a IV. osztályosokkal, és szívesen hallgatták a pici versikéket, mint pl. Gágogó, Ács, Takács, Kovács, Szakács, Pacsirta stb.  
Szívesen és büszkén olvasták Kányádi Sándor verseit a III. osztályosok, mivel velük egyszerre itt voltak az első osztályosok is, akik még nem tudtak teljesen összeolvasni, mivel most birkóznak az ABC betűivel.



Itt még az is látható, hogy az elsősök is mindenképp akarnak olvasni, annak ellenére is, hogy meg az összes betűt nem tanulták, a tanítónénivel próbálnak egy-egy négy soros verset összeolvasni.
Az V. A. osztályosok már felkészülve várták a felolvasó napot, mindenki magával hozta a kedvenc, kiválasztott Kányádi-versét, ki négy sorost, ki egész hosszat, ami 2-3 oldalnyi terjedelműt. Az érdekes az volt, hogy nem ismétlődtek a felolvasott versek: vagy így készültek, vagy a véletlen szüleménye volt. Az osztályfőnök is felolvasta a kedvenc versét, ami nem volt épp aktuális, de Kányádi-vers volt: a Csendes pohárköszöntő. Kányádi-meséket is olvastak, miután már mindenki egy-egy verset felolvasott, pl. A hídépítő balladája, amit nagyon tanulságosnak ítéltek meg.



Az V. B. osztály a magyar szakos tanárnővel érkezett, akik akkor spontán módon választhatták ki a verseiket a könyvtárban meglévő kötetekből. Mindenkinek  öt perce volt, hogy kiválaszthassa a versét.
Mindannyian szívesen olvasták fel a kiválasztott verset, sőt nagy figyelemmel is követték egymást, mert a végén még azt is elmondták, kinek a verse volt a legszebb és miért. Legnagyobb sikere Kányádi Sárga kankalin és Kóbor kutya című versének volt.



A VI. és a VII. osztályosok már várták is a napot, mert már ők is készülve érkeztek a Felolvasómaratonra. Mindenki kapott kedvére valót, pl. Valaki jár a fák hegyén, Hófoltos még a határ,  Jó volna, és még sorolhatnám, de ami, még a legjobb volt, együtt szavalták el a Nyergestető című verset.



A VIII. osztályosok is az osztályfőnökökkel érkeztek a könyvtárba, szívesen olvasták a Kányádi-verseket,  velük még Kányádi megzenésített verseit is meghallgattuk: Bántani én nem akarlak,  Nekem az ég, majd közösen meghallgattuk Az elveszett követ című verset Ferenczy Csongor előadásában.
                



Minden osztály a felolvasást követően megkapta a névre szóló könyvjelzőt, amit a Kájoni János Megyei Könyvtár már előzőleg postázott,  és nagy örömmel vitték ki a könyvtárból, már kigondolva azt is, hogy melyik kedvenc könyvükbe fogják beletenni.
Gondolom, hogy mindenkinek tetszett a közös olvasás,  hiszen a felolvasómaraton fő célja: minél többen részt vegyünk a közös olvasásban és továbbítsuk az olvasás örömét.


          Összegezve az eddigieket: felolvasott 193 tanuló, 27 pedagógus, valamint 50 elsős és előkészítős tanuló, akik hallgatták a nagyok által felolvasott verseket.
Elhangzott több mint180 vers és mese, amit Kányádi Sándor írt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
         
                Gábor Emilia, könyvtáros

                    András Terézke, magyar szakos tanárnő

Nincsenek megjegyzések:

Májusi évfordulók 2024

40 éve, 1984. május elsején hunyt el Barabás Tibor magyar író és elbeszélő. 30 éve, 1994. május elsején hunyt el Gyöngyössy Imre mag...