UTOLÉR, SZEMBEJÖN

Borsodi L. László harmadik, s egyben legújabb, az UTOLÉR SZEMBEJÖN, prózaverskötetébe böngészgettem bele mostanában. Ez az olvasmány  a Feljegyzések a földről és a Parton című kötetek folytatásaként látott napvilágot. Azonban külön-külön fejezetenként, versenként, vagy egyáltalán gondolatonként is hatottak rám a sorai.

            Nem is kell mondjam, hogy egy idő után  bekebelezett, elnyelt, de mégsem hagyott magamra. Elkalauzolt abba csodálatos világba, ahol a szavak játékán túl felfedeztettem saját énem történéseinek pillanatait, amelyeket már régen elfeledtem, elrejtettem, félretettem. Ebben a sajátos univerzumban az igézet erejének szikrájával jutottam el, ahol egyszerre számolódott fel a tér és az idő. A belső érzelmek képei emlékekhez kötődően tették világossá a magam kalandját.  Úgy éreztem nem bújhatok el önmagam elől, mint más sem. Itt, legalább „ezen a tájakon”  érdemes szembenézni önmagunkkal. Mert akkor is előbújik a vég, az elmúlás, vagy éppen a pusztító erő vak hatása, ha nem akarjuk.  Az élet egésze, s annak bensőséges sokszínűsége mind ennek dacára impulzusként tör elő a semmiből, segít továbblépni, és  arra az elhatározásra készteti az embert, hogy bármilyen is a világ rendje, érdemes benne lenni, s készen állni a folytatásra.

            A megannyi kis gondolatok úgy bújócskáznak az olvasóval, mint a napsugár, ahogy be, vagy éppen ki kukucskál a lombos fakoronák közti réseken. Olyanok, mint egy árnyék, ahogy  tájterítőként megjelenik és eltűnik, mikor a felhők takarják el a napot. A látszólagos nyugalomban pilleként táncoló felvetések sokasága mégis felráznak, de ugyanakkor megnyugtatnak, hiszen mindig van választás, remény.

            Érdemes lapozgatni, olvasgatni, elmélázni, egy kicsit megpihenni ezzel a kötettel, nemcsak szabadság idején.     

Az Utolér, szembejön  kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg,  Ráduly Margit képzőművész rajzaival.

Borbé Levente,

könyvtáros