2025. június 5-én (csütörtökön) a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A diákokat Béres-Berényi Dorottya, Ferenczi-Meszlényi Mónika, Molnár László Gáborné és Berényi Gergely kalauzolta el.
A 40 fős csapatot elsőként a gimnázium kápolnájába (dísztermébe) vezettem. Köszöntés után egy rövid történeti ismertetővel leptem meg őket.
Ezt követően, és menet közben, sétát tettünk a gimnázium folyosóin, ahol a vendégek megtekinthették a gimnázium hajdani végzőseinek tablóit.
Beszéltem a ferencesekről, az iskola létrejöttének és fejlődésének történetéről, a tanulás és a tanítás elengedhetetlen fontosságáról.
Továbbá a vendégek megtekinthették a gimnázium iskolamúzeumát, a sporttermet, egy újonnan felszerelt osztálytermet.
Így érkeztünk el a könyvtárhoz, amely önmagában információtár. Részletesen ismertettem a könyvtár múltját, belefoglalva a háborúk és impériumváltások okozta károkat is. Végül, de nem utolsósorban körbejárhatták a könyvtár termeit. Találkozhattak a régi és az új dokumentumok sokaságával.
Ezt követően kívülről is megszemlélhették a gimnáziumot. Itt is készült néhány emlékfotó a kedves csapatról.
Fényképezte: Berényi Gergely és Borbé Levente
Borbé Levente könyvtáros,
Márton Áron Főgimnázium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése