Jelentős eseményre
került sor 2012 november 11-én, vasárnap, a kilyénfalvi római katolikus
templomban. A délelőtti szentmise után megtörtént Buczkó József, Hajdúnánáson élő néprajzkutató „Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek” – Székely menekültek Hajdúnánáson 1916-1918 című könyvének
ünnepélyes bemutatója.
A rendezvényt a
Kilyénfalvi Római Katolikus Plébánia szervezte, amelynek házigazdája Fejér
Lajos plébános volt. A szentmisén és az utána következő könyvbemutatón jelen
volt Juhász Imre hajdúnánási római katolikus plébános is.
A könyvbemutató Marthy
Ágota, IX. osztályos tanuló Sajó Sándor Magyarnak lenni című versének elszavalásával
kezdődött, amelyet Fejér Lajos plébános ünnepélyes köszöntő gondolatai követtek.
Az atya beszédében fölhívta az egybegyűltek figyelmét annak a történelmi
eseménynek a fontosságára, ami 96 évvel ezelőtt, 1916-1918 között történt a
székely menekültek és a befogadó, oltalmat, segítséget nyújtó hajdúnánásiak
között. Ezt követően, a mű szerzője, Buczkó József fölvázolta a könyv
tartalmát, a székelység és a hajdúnánásiak számára bíró jelentőségét, értékét.
Hajdúnánásról, a 17 500 lakosú,
Debrecentől 40 kilométerre található városról a legtöbb embernek a páratlanul
vonzó termálfürdő és a Magyarországon egyedülálló struccfarm jut eszébe. Buczkó József ( Hajdúnánáson élő
néprajkutató, a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény
igazgatója. Több értékes mű szerzője, mint például: Pusztuló értékeink, Az utolsó huszárok Újfehértőn, Újfehértő zsidósága,
Újfehértő története, Jeles személyiségek
Újfehértő múltjából stb.) újonnan megjelenő könyve egyeértelművé teszi
számunkra, hogy ez a város más jelentést hordoz mind az ott élő lakosok, mind
pedig a ma élő székelyek számára a közös törénelmi múltból adódóan. A szerző,
másfél évvel ezelőtt, kiterjedt kutatási munkát végzett plébániákon,
levéltárakban és feltárta a Hajdúnánás és a székelység közös múltját érintő, az
utókor számára eddig többnyire ismeretlen részleteket.
A könyvben olvasható
történetek az első vlágháború második felében – 1916-1918 – zajló eseményeket
örökítik meg. 1916 kora őszén Magyarország keleti vármegyéit megrohamozták az ígéretüket megszegő románok katonái (a
megállapodás úgy szólt, hogy Románia semlegesen figyeli az eseményeket, nem
avatkozik a háború menetébe). Ez a váratlan fordulat 206 ezer székelyt
kényszerített arra, hogy mindenét hátrahagyva meneküljön a támadók elől. Mivel
a 17 és 56 év közötti férfiak nagy része a csatatereken harcolt, a menekülők
serege többnyire asszonyokból, gyerekekből, betegekből és idős férfiakból állt,
akik több napon, héten keresztül úton voltak szekereken, nyitott és zsúfolt
vasúti szerelvényeken vagy éppen gyalogosan. Ideiglenes tartózkodási helyüket
az akkori magyar belügyminisztérium jelölte ki: a Csík és Maros-Torda
vármegyéből érkezőket Hajdú és Szabolcs, a szebenieket és az alsó-fehérieket
Bács-Bodrog, a brassóiakat és a nagy-küküllőieket Torontál, a fogarasiakat
Csanád, a kis-küküllőieket Csongrád, a hunyadiakat pedig Arad vármegyébe
irányították.
A hajdúk földjére és
annak központi városába, Debrecenbe 1916 őszén több mint 20 ezer székely
érkezett. Az Alföld északi részén található Hajdúnánás körülbelül 3 200
menekültnek adott ideiglenes szállást, akik többnyire Csík vármegye
településeiről érkeztek. Közöttük volt
kisgyerekként a kilyénfalvi Jakab Antal, a későbbi gyulafehérvári
püspök, édesanyjával és négy kistestvérével, valamint a csíksomlyói Domokos Pál
Péter, akit néprajzi munkásságáért később a Csángók Apostola címmel tiszteltek
meg.
Buczkó József 2011-ben
megjelent könyvének történetei a menekülés körülményeit, a menekülő székelyek
lelkivilágát, a befogadó hajdúk nagylelkűségét, emberségét, az együtt töltött mindennapok
megannyi szépségét és nehézségét tárja fel az olvasóközönség előtt olyan
közvetlenséggel, könnyedséggel és nyelvi színességgel, mintha mi is részesei,
közvetlen résztvevői lennénk az első világháború eme nehéz, nyomasztó éveinek.
A szerző a bemutató során
két emlékmű fölállításáról is
említést tesz. A hajdúnánási tempolm bejáratának bal oldalán egy kőből készült
emlékoszlopot, a Székely Menekültek Emlékoszlopát helyezték el, amelyet az
1916-os események, a menekültek és befogadók tiszteletére készített el a
Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség és a helyi önkormányzat.
A menekültek közül
1918-ig 38 székely veszítette életét a hajdúk földjén, akiket itt helyeztek
örök nyugalomra. Nekik kívántak emléket állítani a templom bejáratának jobb
oldalán elhelyezett fából készült feszülettel, amely a Székely Menekültek Emlékkeresztje nevet viseli. E kereszt egyik
hasonmása a Hargita tetején áll, közel ahhoz a helyhez, ahol 1567-ben a
katolikus székelyek győzelmet arattak János Zsigmond seregei felett, és ezáltal
megtartották őseik hitét.
Mindkét emlékjelet
tavaly szeptemberben avatták fel mintegy hagyományteremtő szándékkal a Székely Menekültek Emléknapja elnevezésű
ünnepség keretében. Az avatáson, az emlékoszlop talapzata mellett Kilyénfalváról
és Csíksomlyóról hozott földet hintettek szét székely népviseletbe öltözött
fiatalok. Az emlékoszlop mellé két ezüstfenyőt is elültettek, amelyek a
Hargitáról származnak. (Érdekességképpen említeném meg, hogy az idén szeptember
30-án tartott II. Székely Menekültek
Emléknapján az ünnepi szentmise celebrálására Fejér Lajos kilyénfalvi plébánost kérték fel. A cikk szerzője).
Buczkó József műve az
első világháború borzadalmai miatt bekövetkezett, talán legnagyobb
népmozgásának számító evakuálásának állít emléket. A kilátástalanság, a
nélkülözés, a bizonytalanság és kiszolgáltatottság közepette egymásra talált a
hajdúk földjén két nép, akik sorsközösséget vállalva, együtt élték
mindennapjaikat 1918-ig, amíg a székelység megkezdhette a hazatelepülést. A
szerző a következőket írja a Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló
szeretetről: „Nem más ez, mint olyan
kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt
pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú
és székely magyar egyaránt.”
Barabás
Gyöngyvér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése