A nyári
napok melege nem vette el, inkább ösztönözte kedvemet az
olvasásra. Esténként tökéletes légkör teremtődött erre a
cselekvésre. Jó volt beszívni a napnyugta utáni friss hegyi
levegőt, és a könyv illatát.
Tompa
Andrea könyve egy olyan világba csábított, amelynek a nyomait
saját életemből sem tudtam kizárni. A történetek sodrásában
ott álltak régi családtagjaim (szüleim, nagyszüleim), s mintha
lépten-nyomon duruzsolták volna fülembe az eseményeket, amelyeket
részint ők is átéltek. A regény olvasása közben párhuzamosan
megelevenedtek az ők történetei is. Ebből a két valóságidézésből
született a kíváncsiság, ami a mű böngészése közben elejétől
fogva végigkísért.
* * *
Annak
ellenére, hogy az Omerta hősei több száz kilométerre laktak
Székelyföldhöz, úgy éreztem közeli szálak fűznek hozzájuk.
Kolozsvár,
mint az akkori erdélyi magyar kultúrfellegvár egészen jól
tartotta magát a második világháború utánig. Ennek a csodás
világnak gúzsbakötését, majd későbbi szétzilálását, az
akkori hatalom folyamatos támadása révén, és az egész Erdélyre
kiható változásokat vetíti elénk a regény. Fontos tudni, hogyha
kultúráról van szó, akkor nemcsak a nemzetiségek körében
hanyatlott minden. A négy szereplő egy-egy „könyvre” osztva,
akik a kolozsvári hóstáti földművesek leszármazottjai, és a
sorsuk összefonódva teljesedik ki, mesélik el élettörténetük
igen fontos szakaszát, a számukra nehéz, és megpróbáltatásokon
árán megélt egyáltalán nem hétköznapi életüket.
A
vallomások első hősnője Kali, aki viszonylagos jómódú élete
ellenére rákényszerült otthonát otthagyni. Nem tudta elviselni a
durva férjét, aki részegen indulatait részesítve előnyben
sokszor elgyepálta. Ráadásul sohasem volt hálás neki. Bánta is,
hogy párválasztáskor a nagy ház elcsábította őt, s nem
szeremből ment férjhez. Szökése után szerencséjére hamar
kapott munkát. Elszegődött szolgának a rózsákkal foglalkozó
Décsi Vilmos gazdához. Vilmos gazda igazi rózsanemesítő hírében
állt. Tőle vásárolták a legszebb rózsákat a kolozsvári
piacon. Kali nemcsak a házi munkában, hanem a rózsák árulásában
is kivette részét. Vilmos gazda esténként sokszor mesélteti
Kalit. Ezek a történetek jó kedvre derítik, s egyben feltöltik
Vilmos gazdát a munkára, annak ellenére, hogy a hirtelen
bekövetkező politikai változások nem bánnak kesztyűs kézzel
véle, és szeretteivel sem. A mindennapi élet sodrásában közel
kerülnek egymáshoz, és szinte férj és feleségként élik tovább
életüket, amíg a gyerek meg nem születik. A kommunista erkölcs
nem tolerálva ezt a fajta életmódot Vilmos gazdának rendeznie
kell magánéletét, hanem annak következményei lennének...
Kalinak vásárol egy kis házat. Az asszony ott él gyermekével
együtt, s persze Vilmos gazda többször meglátogatja őket. De
ebben az életben Kali már nem leli a helyét, valahogy nem érzi
benne annyira hasznosnak magát, mint előtte.
A második
könyv Décsi Vilmos életéről szól. A munkáscsaládból származó
Vilmos szerényen él. Rózsanemesítéssel foglalkozik. Nem éppen
nősülő típus. Ezért is veszi magához Kalit. Kalival meg van
elégedve. Egészen jól boldogul a házi munkával, de a virágok
árusításával is. Sajnos a politikai változások rányomják
bélyegét még erre egy kicsit sem könnyű életvitelre. Ennek
ellenére ő maga igyekszik egyensúlyt találni a saját elképzelése
és a rákényszerített változások között. Az állam emberei,
mint a „micsurini” irányzatot követő lelkes munkásembernek
állítják be. Magánkertészetét felszámolják, ugyanúgy mint a
többi hóstáti zöldség-és gyümölcs termesztőjét. Az
államosított földekből összeharácsolt úgynevezett Stáció
főnökének teszik meg. Továbbra is dolgozhat rózsanemesítőként,
de azúttal a kommunista párt „dicső ege alatt”. Miközben
folyik a politikai alapon való tisztogatás, Décsi Vilmost egyre
jobban kiemelik. Nemzetközi sikereket ér el. A párizsi
virágkiállításról aranyplakettel jön haza. Sőt egyetemi tanári
állást ajánlanak neki, amit el is fogad. Mégis ez az új helyzet
eléggé megviseli lelkileg. Nagyon érzi, hogy ez nincs így a
rendjén. Szerelmi élete is összekuszálódik, amikor egy fiatal
lány szépsége teljesen megbabonázza. Mégis igyekszik a meglévő
feltételekből a legjobbat kihozni. De hát, hogy történni
szokott, őt is sodorja az ár.
A harmadik
mesélő Annuska. A hóstáti félárva leány meséli el életének
legszebb szakaszát, a szerelmet. Décsi Vilmosba lesz szerelmes. Ő
csak Vilmos bácsinak szólítja. Testvére , Rózsika apácának
ment. Annuska sokat bíró leány,
végzi az otthoni munkát anya helyettesítőként, mintha feleség
is volna, s gondoskodik részeges apjáról, aki többször
hasznavehetetlen, s helyette is kell állja a sarat. Tizenhat
esztendősen egyedül igyekszik megművelni földjeiket. No persze,
az államosítás révén a földek rendesen „lefaricskálódnak”,
s a megterhelő fizikai munka keserű íze mégsem válik édessé.
Hiszen az emberfölötti megpróbáltatások gyümölcse a semmibe
vész, még akkor is, ha tovább a fizikai teher viszonylag már
könnyebbé válik. A megmaradt földdarabon a munkát
továbbfolytatja. Többször is kér segítséget az ő Vili
bácsijától. Kapcsolatuk véle igazából nem romlanak meg. A
helyzet úgy hozza, hogy az is megtörténik, hogy úgy érzi véget
kell vetnie az egésznek. Nem is csoda, hiszen Rózsika testvére,
azaz Eleonóra nővér eltűnése válaszúthoz állítja őt. Habár
megtudják, hogy testvérét az akkori titkosszolgálat elfogta, és
elfogják ítélni, mégis minden erejével azon dolgozik, hogy
valamiképp megmentse. Még az apját is ráveszi a segítségre.
Mint lehetett tudni, nem jártak nagy sikerrel. Ekkor tervezi el,
hogy belevág az igazi nagybetűs életbe, elhatározza, mint egy
félélőségtudó leány, férjhez megy és gyerekeket fog szülni.
Az utolsó
könyv Eleonóra nővér visszaemlékezései. Történetét a
börtöntől szabadulva meséli betegen. Az új rendszer nem tűrte a
szerzetes rendeket. Koholt vádak alapján szedték össze őket.
Eleonóra nővér, vagyis Rózsika egy kukkot sem értett az
egészből. Hazaárulásért börtönbe vetették Az egyik vád az
volt, hogy Mária országához imádkoztak, ami a vallatók
szerint a történelmi Magyarországot jelentette. A bűnlajstromában
szerepelt, hogy szimpatizált az 1956-os magyarországi
forradalommal, antikommunista propagandát fejtett ki, s az
úgynevezett népi demokrácia bukását várta, sőt, azt is, hogy
Erdélyt újból Magyarországhoz csatolják... Szegény igazából
az sem tudta mit vallott be, és mit nem. Úgy rendezték el, hogy
azt vallja be, amit a hatalom akar. Ő magában pedig úgy intézte
el, hogy civil nevével írta alá, ami számára már nem jelentett
semmit. Szabadulása után testvérét felkeresve élt náluk, és
próbált beilleszkedni az új körülmények adta lehetőségekbe.
Legyengülve, meggyötörten készen áll az új feladatokra, amit az
Úr ad neki. Titkon kiszabadult szerzetestársaival is
találkozgat, ami feltölti a további cselekedeteinek
végrehajtására. Hiába lett meggyötörve, szívében nincs harag.
Mindenkiért egyformán imádkozik, hogy rendbe jöjjön minden, és
az emberek a helyes utat válasszák.
A négy
történet mindenképp összefonódik, de akkor válik igazából
eggyé, amikor a „könyvek” befejeztével a kötettől búcsúzó
rövid ismertetőben taglalja a szereplők életének további
alakulását. Egészen döbbenetes lezáró, hogy miként folytatták
külön és együtt a mindennapjaikat ez négy ember, mert ugye, az
élet nem áll meg...
* * *
A regény
segített betekintést nyerni a „könyvek” segítségével a
második világháború utáni Erdély státusának emberibb
megvilágításban tálalt történéseiről (itt a sajátos,
személyes hangvételt értem). Ilyen a kommunista hatalom
berendezkedése, az iparosítás, az 1956-os magyarországi
forradalom kihatása Erdélyre, a szovjet nyomásra létrehozott
székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány léte, vagy Márton Áron
szellemisége.
Átélni az
akkori történéseket kevésbé lehetne megvilágítani más
módszerekkel. A kötetben lévő vallomások sodró világa teljesen
magával ragadott. Néha elszorult szívvel éltem meg a mindennapok
adta csekély lehetőségek választását.
Amikor a
döntések születnek, az esetleges következményeket figyelembe
véve igyekszik az előnyösebbet kiválasztani magának az ember.
Mégis vannak helyzetek, amire sehogy sem lehet felkészülni. Talán
a nemes jellem tudja túltenni magát, amihez erős akarat párosul.
Hogy mit érdemes elhallgatni, vagy magunknak megtartani, azt
mindenki el tudja dönteni saját magának. Úgy érzem a könyv egy
belső utazás is, mintha a ki nem mondott szavak elevenednének meg
erről a korszakról, hiszen nekünk is megvannak a saját
történeteink, amit esetleg még magunknak sem merünk kimondani.
Úgy
vélem, ha keretet biztosítanak iskolai könyvtáraknak az
állományuk gazdagítására, ne hagyják ki vásárlásuk során a
kortárs magyar irodalmat, s természetesen Tompa Andrea legújabb
munkáját se.
Borbé
Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése