NYUGALOM?

Bartis Attila, A nyugalom című művét becsületesen átrágtam. Elolvastam, újraolvastam, részleteket böngésztem, igyekeztem a magam szemszögéből rájönni a benne rejlő nyugalomra. Nem sikerült.

A történet egy hölgyről szól, aki tizenöt esztendeje ki nem tette a lábát a lakásból, és a fiáról, aki sajátos módon üti el otthoni perceit.

Weér Rebeka, hajdan ünnepelt színésznő, az őrület határán táncolva kínozza fiát, akivel egy lakásban él. Az egész „önkéntes” lakásfogság azután következik be, hogy a lánya miatt egyre ritkábban jut szerepekhez. Annak feltétele, hogy újra tündököljön, az ha haza csalogatja külföldre disszidált lányát. Na persze, ez nem jön össze, így lánya holmiját egy koporsóba rakva jelképesen eltemeti. Sajnos feletteseiben ez a tett ellenszenvet vált ki. Férje is már rég kiszökött külföldre. Úgyhogy marad a hajléka a magánzárkája.

A fia, ahogy a fentiekben említettem, a beteges zsarolós anyjával való együttélésre van ítélve, mert nem tud megválni tőle. Ezzel az anyuka is így van, ő is halálosan kapaszkodik fiába. Szó szerint élősködik rajta. Egymást nem tudják elengedni, attól eltekintve, hogy iszonyodnak és undorodnak egymástól. Amikor nem konfliktuskodnak, akkor főhősünk otthon ír, vidéki felolvasóestekre-, itókázni jár.

Hősünk testvére, Judit, külhonban nemzetközileg elismert hegedűművésszé válik. Judit is torkig van az anyjával, nem is leveleznek sokáig. Helyette a fiú veszi át testvére feladatát, kezdi írni a leveleket „kicsempészve” valakitől, s aztán onnan visszaküldve saját címükre. A fiú anyja leveleit sosem postázza, otthon egy fiókba zárja. Később arra is fény derül, hogy anyja üres leveleket küldött (volna) a lányának.

Eszter megjelenésével úgy néz ki mintha hősünk is ki tudna zökkenni a hétköznapok nyomasztó őrületéből. Sajnos ez nem így történik, mert a lánynak a kezdetben nyugalmat árasztó lényében is ott lappang megannyi probléma. Azt sem tudja elviselni, hogy szerelme a meghibbant anyjával él. Ezt azzal is demonstrálja, hogy lakásukra érkezvén az anyának ugrik.

A hősünk, amikor nyugalmi állapotában van, tehát ír. Amikor otthon tartózkodik, titokban az anyukája elolvassa. Ő személy szerint szeretné megjelentetni írásait, ami végül sikerül is egy Jordán Éva nevű hölgyemény segítségével. Jordán Éva hajdan az apja szeretője volt, és együtt is éltek egy fedél alatt a családdal. A hősünket még pesztrálta is, a jelenlegi helyzet adta lehetőségeket kihasználva pedig éppen véle fekszik le többször is. A fiú könyve végre napvilágot lát, az idő alatt kedvese begyogyózik, s az elmegyógyintézetben köt ki. Ő pedig felháborodván otthagyja anyját és Eszter lakásába költözik át. Közben arra is fény derül, hogy testvére már tíz esztendeje öngyilkos lett. Tehát, női kapcsolataiban semmilyen szinten sincs kapaszkodó.

A könyv mellékszereplői, mint a pap, a párttitkár, a madarakat kinyuvasztó kurva, a csapos hölgy, a szomszédnéni stb., nem sok vizet zavarnak, viszont hiteles arcképpel gazdagítják az akkori kor emberének bemutatását. Az emögött meghúzódó történeti és történelmi háttér csak még jobban ráerősít az események sorozatának kibontakozására.

A cselekmény könyörtelen, kegyetlen förtelem, mocsadék. Szinte azt hinni, hogy ennyire mélyre süllyedni nem lehet. Az egész mű tartópillére a gyűlölet, és az e-közötti felszusszanás. Igazi tébolyda, az utálat melegágya. A feszültség nem mindenkor mutatkozik meg, helyette cserében inkább a letargia, a posvány, a viszolygás, a reménytelenség veszi át a hatalmat. Ez nem kérdés, hiszen hősünk életének 15 esztendeje a „mikorjösszhaza?” és a „holvoltálfiam?” közötti pihenőkben telik. Eme kiruccanások, máshollétek, amikor elmegy hazulról, valamelyest feledtetik azt a rémálmot, ami otthon vár rá. A kilátástalanság szülheti talán a nyugalmat, amit a cím takar, vagy az anyja halála, talán a jöjjön aminek jönnie kell közöny, nem tudni.

Mégis úgy érzem, minél többen kellene olvassák, nemcsak azok, akik szembe akarnak nézni hasonló helyzetekkel, hanem egyáltalán. A könyv megerősít abban, hogy ha nem vagyunk kiszolgáltatottak, akkor ne keveredjünk bele hasonló helyzetekbe, inkább kerüljük el. Ha meg benne vagyunk nyakig, próbáljunk kiszállni belőle. Nem érdemes sodródni az ehhez hasonló eseményekkel. Ellen kell állni. Egy jó kalauz arra, miként ne tengessük rövid életünket.

Borbé Levente