Gyermekkor ösvényei

Polcz Alaine gyermekkoráról szóló önvallomását böngésztem. Tudva róla, hogy milyen borzalmakkal nézett szembe már fiatalon, és pszichológusként felvállalta a legnehezebb eseteket is, egy csodálatra méltó visszaemlékezés élményeit lélegezhettem be minden egyes töredéktörténet által.

A köteten érződik, hogy nem egy megírt mű, hanem az előkerült hanganyagot igyekeztek úgy összerakni, hogy kibontakozzanak belőle Alaine gyerekkorának főbb stációi. 

 

A visszaemlékezésben imitt-amott felcsillannak a régmúlt emlékek sűrített változatai is néhány mondatban. Hogy Kolozsváron hány helyt laktak, pontosan melyik utcában. A lakások, s az azokat körülvevő udvarok képbéli megjelenítése teljes betekintést ad az akkori mindennapi élet kellékeire. Úgy tűnik, hogy a gyerekszemmel láttatott részletek, mint az étkezés, a ruházkodás és az ünnepek fontos szerepet kapnak a történetben. Azonban vannak érdekességek is a részletezésben, mint például a vízaknai kerti pottyantó alapos ismertetése.

A kislány felnőtt fejjel elbeszélt története hitelesen adja vissza azt a gyereket, aki valójában volt. A történetben külön válik a gyerekek és a felnőttek világa. Kislányként ő nem érzi mindazokat a dolgokat, amelyeket egy felnőtt számba vesz, mint az idő, a gondoskodás, az akkori politikai helyzet stb. Ha mindezekből elkap néhány szófoszlányt, egyedien rakja össze magának. Az, hogy Erdélyben más istenjárás van, vagyis román világ lett, őt közvetve nem igazán érinti. Legfeljebb a bőrén érzi, amit, mint minden más gyerek, nem mond ki. Amit a felnőttek mesélnek, és az ebből fakadó érzések, főleg a hányattatott sors, amelyben élt, utat nyit az akkori Romániára, Erdélyre. Körülbelül a Trianon utáni erdélyi magyarok helyzetével ismertet meg bennünket egészen a kommunizmus beálltáig. A megélhetésért küzdő család, ahol az apa szinte árnyékként van jelen, hűen ábrázolja a sanyarú erdélyi magyar sorsot. Ők nemcsak Kolozsvárott, Vízaknán, hanem egy kis időre Bukarestben is kénytelenek voltak, ha ideiglenesen is, de „tanyát verni”. Az életükben kevés stabilitás volt. A kislány Alaine-nek talán az anyja jelentette azt, aki mellett néha még el is alhatott. 

 

Természetesen a történet folyása során megismerhetjük a testvéreket, féltestvéreket és a szerteágazó rokonságot is. Egyértelműen ismerteti a szegénység terhét, ami nagyon megnehezíti az élet élhetőségét. Mégis, a hányattatott sors ellenére, a gyerekkorát átszövi a derű, amelyet tréfás megjegyzésekkel jelenít meg.

A gyermeki gondolkozást hitelesíti a dátumok vagy a megszokott „könnyítő” információk hiánya. Egy gyereknek a másmilyen fajta időérzékét, a mindennapok kicsapódó érzelmi megnyilvánulásait, ragaszkodásait az a közeg határozza meg, amelytől nem tud megválni. A kapaszkodó számára a szűk családja, még az apja is, akit munkája és egyéb elfoglaltsága végett keveset lát. Ezért van az is, hogy az események sodrásában az olvasó egy állandó szilárd pontot lát, a mesélőét. Úgy is mondhatnánk, körülötte forog a világ. Így éleződik ki a számára titokzatos mindennapi íratlan szabályok sorozata is a felnőtté válás felé. Például az, hogy mit szabad és mit nem.

*

Élvezettel olvastam. Azt hiszem, a gyermekkori történetek azok, amelyek meghatározzák a felnőttkort, és mindig érdemes visszatérni egy-egy szép emlékhez.

Borbé Levente,

könyvtáros