Különös könyvet olvastam az elmúlt napokban: Simon Magda A nagy futószalag. Riport a halálról kötete igencsak elgondolkoztató.
Erdélyi honfitársunk visszaemlékezései nem hétköznapiak. A kötetben az élete legsötétebb szakaszát írta le. 1944 júniusában hurcolták el Nagyváradról és az auschwitzi lágerbe internálták több erdélyi zsidó sorstársával együtt.
A beszámolója sem szokásos, hiszen nemcsak szemtanúként, hanem elszenvedőként élte végig az ottani borzalmakat egészen az 1945-ös felszabadításig.
A történet első részében kellő részletességgel mutatja be a természetellenes helyzetbe való „beilleszkedés” próbáját. Számára is hihetetlen rémálommal találkozik szembe. Rövidesen rájön, hogy olyan helyre került, ahol az ember már kivetkőzött saját mivoltából. És még azt is kevésbé lehet tudni ki az ellenség, mert a megalázott, meggyötört sorstársai sem képesek már emberségre. Azonban, mint mindenhol, akad bajtárs, ami egy kicsi reményt ad a közelgő háború végéhez.
A borzalmat fokozza az is, hogy az őrzőik egy része hazájukból való emberek, s beszélik a magyar nyelvet. De ettől eltekintve ugyanolyan vad közönnyel veszik semmibe honfitársaik életét, mintha ők különlegesek és felsőbbrendűek lennének. A kollektív tragédia problémája valahol itt van elásva. Hiszen az embertársak iránti bánásmód, az hogy bármit megendhethetünk magunknak, a hatalom csábításának eszközével élve egy idea irányítása alatt, az utolsó, amit véghez lehet vinni. Viszont az őrület hevében sokkal jobban magával ragadja, iszonyatos cselekvésbe hurcolja az egyébként nyugodt körülmények között élő békés lelket is.
Kegyetlen riport ez. Mégis érdemes olvasni, hiszen nem árt szembesülni azzal, miként lehet elveszteni emberségünket, ha nem figyelünk eléggé, és nem vigyázunk humánus mivoltunk megőrzésére.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése