Újabb öröm ért mostanság: március tizedikén az utolsó tanórában Lázár Annamária, a kedves magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő a X. A. filológia osztályában átadott nekem egy órát. Igyekeztem minél több színt belevinni a fennálló ötven percbe.
Kiindulópontként az „Olvasói utazás” helyi jellegű történetéről beszéltem, majd magával a foglalkozással folytattam.
Az élet csodájáról és annak megéléséről próbáltam képet alkotni számukra. Természetesen eme csodának a váratlan eseményeiről, kiszámíthatatlannak tünő következményeiről, a nehézségekről és a lelki megerősödésről. Ezért is olvastam fel Örkény István Örömhír című egypercesét, valamint Fekete István Tüskevár regényéből a nagybácsi unokaöccsének szánt intelmeit.
A mindennapok problémáinak megoldására szintén írók, költők műveiből idéztem részleteket: Bajor Andortól, Hervay Gizellától, Laczkfi Jánostól, Nemes Nagy Ágnestől, Tóth Krisztinától és Weöres Sándortól. A kiválasztott gondolatokkal is igyekeztem megerősíteni azt, hogy az előttünk álló nehézségre miként lehet lelki elixirt találni.
Itt is bemutatásra került egy Lázár Ervin történet. A címe: A kislány, aki mindenkit szeretett. Fontosnak tartottam felhívni a figyelmet az óvó-védő szülők, rokonok és pedagógusok szerepére a mindennapi élet adta bonyodalmak kibogozásához. A hiszékenység, a tapasztalatlanság, a tájékozatlanság, ami még esetleg büszkeséggel és elfogultsággal jár, bizony bajba sodorhatja az egyént. A felvilágosítás viszont eredményt szül, és a veszélynek kitett gyermek óvatosabbá válik, s nem ad annyira a csalóka látszatra.
Mint az előző bemutatón, az élet dolgaival kapcsolatosan szintén kiemeltem a közösség lényeges szerepét. Hiszen mindannyian tudjuk, ami együtt sikerül, az egyedül aligha megy.
Borbé Levente
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése