Mesélni jó, és mesélni kell. Lackfi János Minden napra egy sztori - Egypercesek egy évadra című kötete valóban egy évre való sztorit tartalmaz. És a 365 kis történet tényleg nem egy napi olvasmány. Ezért böngészni is ráérősen érdemes, és főleg csak amennyin az ember át tud rágódni.
A kötetben lévő sztorik lélekre való hatása igencsak változó. Vannak, amik feldobnak, megnevettetnek, jókedvre derítenek, de olyanok is, amelyek kissé bánatosak és elszomorítanak. A betűk falása közben a képtelenségnek tűnő groteszk történetekben találhatja magát az olvasó. Ezek a kis sztorik, ha közvetetten is, magukban hordozzák a hétköznapi valóságot. Valljuk be, a mi életünkben is vannak olyan helyzetek, amelyre rámondhatjuk, hogyha nem velem történt volna, akkor nem is hinném el… Nos, ha rákattanunk a könyvre, ezek az érdekes események, úgy is mondhatnánk, a mindennapok legkülönfélébb „tébolyait” elevenítik meg.
Az egész olvasmány magával ragadó, és alkalomadtán féktelen események áradata. Ahogy régen szokás volt összegyűlni és mesélni esténként a petróleumlámpa fényében, a tábortűz körül, hasonló történik itt is. Természetesen ezúttal tudjuk, hogy ki a sztorimester, s mégis szinte látni előttünk a mesélő asszonyokat, amikor összegyűlnek az utca egyik szögletében, vagy kiülnek a padra. A férfiakat úgyszintén, azonban őket a kocsmákban, egy tartalmas napi munka elvégezte után. Hiszen azokon a helyeken születtek, és még mindig születnek az ott élő társaságnak szóló tipikus sztorik. A közösség észjárásához, életviteléhez csavarodtak a történetek is, ahogy megkívánta a hallgatóság. Nem baj az, ha valótlannak tűnt, hiszen azt tudta mindenki. A mesélésben rejlő történet sodrása volt a lényeg. A világháló adta közösségek ugyancsak hasonlóan tudnak működni, de oda is szükséges a megfelelő ember. Lackfi János, nem túlzás ha azt állítom, hogy mestere az ilyesféle virtuális közösségeknek. Munkájával könnyen találkozhatunk ott nap mint nap. Elsősorban, mint költővel, de ritka jó mesélővel és íróval is. Munkájával éberen tudja tartani a közösségét.
S akkor a könyvnek milyen szerep jut? Nem is kevés, hiszen annak ellenére, hogy a könyvformátum egy kicsit más, mégis ugyanúgy szükség van rá. Hiszen a hozzá tartózó szertartásos eleganciával, minden más zavaró körülményt kizárva, könnyebb elmerülni benne egy kis sziesztázós délután. És, valljuk be, az ilyen percek fölöttébb pihentetőek tudnak lenni.
Úgy érzem, hogy a sztorikban jól benne van a mi kis életünk minden darabkája. Rátalálunk élhető hétköznapjaink csodálatos pillanataira, amelyeket sokkal könnyebb elviselni, ha beleszőjük a képzelet groteszk fűszerét. Lackfi János történetei így lesznek elevenek az olvasó számára.
Érdemes többször is újra böngészni őket, találomra, kiválasztva, vagy csak egyszerű élményszerzésre.
A történetekben megjelenített élethelyzeteket pedig igen jól fel lehet dolgozni biblioterápiai foglalkozásokon.
Borbé Levente,
könyvtáros
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése